17. fejezet: Az este a parkban, kettesben

Csövi, itt ismételten Renel fogja a levegőt rontani, de nem tépem a szám feleslegesen, biztos örülnétek, ha valami értelmesebb is a szemetek elé kerülne... Jó olvasást kívánok, remélem elnyeri mindenki tetszését ;)

Szegény Jinxx, sosem felejtem el azt a fejet, ahogy leesett neki a tantusz, hogy nem viccből mondtam az iméntit, vagy csak poénkodni próbálnék… Persze, köztudott, hogy állat jó a pókerarcom, de mű sírni MÉG nem tudok. És nem is igazán akarok… Szóval Jinxx feje… Először is hamiskásan elmosolyodott, hitetlenkedve, majd elkerekedett a szeme és lesápadt, sőt, még fel is vonta a szemöldökeit. Ha nem ilyen kényes témánál lettünk volna, biztos a képébe röhögök. Aztán miután visszagondoltam mit is mondtam rájöttem, hogy marhára félreérthető volt. Úgy hogy el is kezdtem magyarázni.

- Tudod, mielőtt megszülettünk, Ő meghalt, és én érzem, tudom – átöleltem magam a karjaimmal, és kicsit előrébb dőltem – itt benn mélyen még mindig velem van. Ha én… ha én nem lennék, talán Ő most… Nem az sem garantálná az életét. Nekem úgy kell élnem, hogy minden egyetlen mozdulattal se szégyenítsem meg.

- Szóval eldöntötted, hogy gyászolni fogod, amíg meg nem halsz? – Szegezte nekem a kérdést.

- Másképp nem élhetek – mosolyogtam rá, hiszen a génjeimbe van kódolva, hogy ő velem van, de nincs fizikai teste, a képzelt barátokat meg mindig is ostobaságnak tartottam. Mintha valaki irigykedne egy olyan helyzet miatt, ami nekem van. Ez minden, csak nem irigylésre méltó.

- És ha ez Őt nem teszi boldoggá? – Erre a kérdésre összerezzentem, persze ez nekem is nem egyszer felütötte fejét ez a gondolat az elmémben, de elhessegettem, jó messzire. De ezt most nem lehet kikerülni, itt válaszolni kell.

- Hát… Csak azt remélem, értékeli, hogy miatta teszem, és elfogadja, hogy nekem ez így most jó. – Itt Jinxxre sandítottam, valamelyest neki is szólt, amit nyilvánvalóan észre is vett, mert elmosolyogott, és átkarolta a vállam, s én válaszul a vállára hajtottam a fejem. Így ültünk egy ideig csendben, és én a csillagos eget bámulva így szóltam:

- Tudod, amikor egyedül vagyok, mindig felnézek az égre, és tudom, hogy ez alatt a hatalmas kékség alatt van mindenki és minden, amit csak szeretek.

 

Még egy jó ideig maradtunk, és beszélgettünk, mindenféle apróságok voltak csupán, de mégis együtt töltött idő, és közös téma. De arra nem kaptam választ, vajon mikor moshat fogat… Nem volt elég bátorságom megkérdezni jó? Meg amúgy se tarthat százasnak, Rin még ötvenesnek sem tart, hát persze, mert még csak 17 vagyok, na! Bakker, mennyi az idő, úúúú éjfééél.

- Kívánjunk! – Mondtam csillogó szemekkel Jinxxnek, és felé fordítottam a telefonom kijelzőjét, értetlenkedett egy picit ugyan, de az aranyos énemnek senki sem állhat ellen. Szóval mosolyogva rábólintott. Én azt kívántam, hogy…………. Háh! Azt hitted mi?? Nem, nem, nem fogom elárulni, akkor nem teljesül, pedig amúgy mindenkinek elfecsegném. Majd Jinxxre néztem, aki tiszta vörös volt, és… fuldoklott?

- Baj van? – Néztem rá ijedten, mire leintett, hogy nincs, csak nem kap levegőt. – És akkor ez nálad teljesen általános? A Himaláján nőttél fel vagy mi? – Na, erre kitört belőle egy hatalmas nevetés, és én nem értettem mi tetszik neki ennyire. – Csak nem azt kívántad, hogy legyen jó kedved?

- Elég, fejezd be! – Kérlelt, mialatt készült becsavarodni a nevetéstől. Szóval vártam… Vártam, és sosem találjátok ki! Vártam… Mire végre befejezte a nevetést, és elmagyarázta, hogy rajtam nevetett, amit kikértem magamnak, és elmagyarázta, hogy nagyon aranyos voltam, mikor kívántam. Természetesen így már teljesen világos volt számomra, hogy arra céloz, hogy összeszorítom a szemeimet, és a két kezemen mindkét keresztbetett ujjamat felnyújtom a fejem mellé, és kidugom egy picit a nyelvem… Nem tehetek róla, megszokás. Bár lehet, le kellene állnom vele, már elég ciki, pirulok is miatta épp eleget.

- Mikorra kell hazaérned? – Na ez volt az a pont, ahol gáz volt… Azonnal felpattantam, és vissza kiáltottam, hogy már elméletben otthon vagyok… Elméletben. Jinxx azonnal mellettem termett, és felajánlotta, hogy hazakísér sőt, egészen a lakásunkig. Ahol a táskámban kutatva realizálódott bennem, miszerint nincs nálam lakáskulcs… Természetes Jinxx ezen is nagyszerűen szórakozott, de sokkal halkabban, mint ahogy azt a parkban tette, vagyis tehette. Így hát muszáj voltam riasztani anyumat, aki az első telefonkicsöngés után ki is nyitotta az ajtót, mondanom se kell, mennyire megijedtem, ráadásul Jinxx ott állt mellettem.. Ajjajj.

- Jó estét – köszönt Jinxx udvariasan, amin anya meg is lepődött, én meg úgy néztem rá, hogy „meg akarsz halni?” fejet vágtam, mert nem tudom anya mit fog reagálni, késtem is, pasival is jelenek meg… Szívás.

- Sziasztok – nyögte az első döbbenete után anyum, majd jóóóóóól végig nézett Jinxxen, fel-alá… Áh, nem volt égő, hol már. Az anyám fixírozza a leendő vejét… khm… izé, na értitek. – Renee, majd megbeszéljük a késést, a fiatalember…

- Óh, elnézést, hol felejtettem az udvariasságomat – magam elé súgtam, hogy a parkban – van szerencsém bemutatnom magam, Jeremy Miles Ferguson vagyok. – Nekem leesett az állam, ebből nagyjából már csak a hajlongás hiányzott, és anyát is újabb hideg zuhany ért ezzel, de teljesen odáig volt, majd be is mutatkozott rögvest, és ha nem lett volna késő biztosan be is hívta volna, de nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy ehhez késő van.

Szóval Jinxx ezen húzásával meg is volt oldva a fejmosásom, mert anyum telesen oda, meg vissza volt a ’lovagom’-tól. Szívesen hallgattam volna, ahogy áradozik, de túlságosan fáradt voltam hozzá, és inkább beájultam az ágyamba, és másnap tízig fel sem keltem.

16. rész: Ma mindenki engem szekál??

Haiii! Jane vagyok! Ez a rész egy kicsit kajla lesz, de remélem hogy tetszeni fog! ;)

Hát ok... minden tök jó... a közérzetem ennél jobb semmiképpen se lehetne, annyi erőm van, hogy akár maratont is futhatnék... erre meg nem felküldenek a szobámba???? Jó, az egy dolog, hogy torokgyuszim van, és fáj meg minden.... De kit érdekel a betegség?? Mer engem nagyon nem!!

Épp ezen értelmes gondolatsoron agyaltam, mikor kopogtak.

 - Ki az? - kiabáltam - De ne hogy azt mondd hogy Én, mer attól agybajt kapok!

 - Gyere enni! - nyitott be mosolyogva Ashley.

 - Hűha! - "lepődtem meg" - Komolyan? És le? Már mint LE a Földszintre???? Ne már! Most komolyan lemehetek?! De jóóóóóóóó!

Lelkesen felpattantam és megöleltem Asht, mintha tényleg valami nagy cucc lenne az, hogy lemehetek enni.

 - Te olyan lehetetlen személyiség vagy! - röhögött, és megveregette a vállamat.

 - Ne bókolj, jó? - toltam el egy kicsit magamtól, és próbáltam tök komoly maradni.

Még felvettem egy pulcsit, és utána vidáman leugráltam a többiekhez.

 - Minek van ilyen jó illata? - kérdeztem, és leültem Ashley mellé

 - Az ebédnek. - válaszolt mosolyogva Rin.

Hát igen. Rin mesterien tud főzni. Jó neki! Ha én főzök akkor tuti, hogy valami felrobban!

Emlékszem, mikor még otthon laktam (ez egy kicsit hülyén hangzik, nem?) mármint Anyuékkal otthon. Akkor az egyik ottani barátnőm ott aludt nálunk. Én csináltam a vacsorát és hát.. a pizsiparty a kórházban végződött, mer gyomormosáson voltunk.... Hát igen... nem vagyok mesterszakács!
A kaja nagyon finom volt, kétszer is ettem belőle. Ebéd után, felmentem a szobámba. Hát igen.... hova más hova mehetnék, mikor száműzetésben élek, még meg nem halok, akarom mondani gyógyulok???
Kínomban már fetrengtem az ágyon, annyira unatkoztam. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem gitározni. Nem tudtam pontosan, hogy mit játszok, csak úgy jött. Egész jó volt, így úgy gondoltam leírom, és megmutatom a bandának.
 - Segítsek? - lépett hirtelen mellém Rin.
Hát, ha azt mondom, hogy majd' szívinfarktust kaptam, akkor vágj pofon, mert nem igaz. Jobb megnevezés lenne az, ha azt mondom, hogy a szívem egy másod perc alatt vert 1000000 kilométer per óra sebességgel majd hirtelen lelassult, miközben bungee-junpingot játszott a tüdőmről leugrálva.
 - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni!  - kért gyorsan bocsánatot az LBm.
 - Semmi baj. - mosolyogtam, habár nem hinném, hogy az én kicsike szívecském kibírna még egy ilyet, de attól még meg kéne szoknia az ijedezést - Amúgy, szerintem most boldogulok vele magam is. De azért köszii!
Bólintott és kiment.
Oké, akkor most szépen megfordulunk, hogy rálássunk az ajtóra, és megvédjük a szívünket a haláltól.
Elvoltam még egy darabig, de egy idő után már nem jött az ihlet.
Kinéztem az ablakon, és láttam ahogy a kocsi kikanyarodik az útra és elhajt. Azt ki tudtam venni, hogy a sofőr Andy, na de kivel megy....? Hm... biztos Rinnel!
Elbambultam egy falevélre, és azt bámultam egy darabig, de a gyomrom korgása felébresztett.
Így lesettenkedtem a konyhába.
Sarkig kitártam a hűtő ajtót, és vagy derékig belemásztam, úgy kutattam a polcok között. A hűtő tele volt, hisz alig néhány órája vásároltunk be, de semmi fogamra valót nem találtam.
 - De szexi vagy így! - ölelte át valaki hirtelen a derekamat
Hát ez nem igaz! Ma mindenki azon van hogy a szívem elájuljon?
 - Aham, én ilyet is tudok! Szexin fogok éhen dögleni! - fordítottam úgy a fejemet hogy, Ashley (ki más?) szemébe tudjak nézni.
 - Mit keresünk? - kérdezte a fiú és az állát a vállamra támasztotta.
 - Nem tudom... - néztem újra a kínálatra.
Ashley maga felé fordított és megcsókolt. Nem tudom mennyi ideig állhattunk ott így... (ilyenkor köztudottan minden lány időérzéke öngyilkosságot rendez), de hirtelen valaki megköszörülte a torkát.
Most komolyan! Ezek direkt ijesztgetnek engem???!!!!
 - Az oké, ha a konyhában álltok neki megenni egymást, de legalább a hűtő ajtaját csukjátok be! - jött oda hozzánk nevetve CC, és bevágta a hűtőt.
Erre mind a hárman elröhögtük magunkat.
 - Amúgy... - fordult felém Ash, miközben már felfelé sétáltunk a lépcsőn - Most mi is van közöttünk?
 - Hát...
Konkrétan mi is van köztem és Ashley között? Nem tudom... Oké, azt tudom, hogy ez így hülyén hangzik, de képzeld magadat a helyembe, és hogy te mit is gondolnál az én helyemben, az én kis fejecskémmel. Na ugye hogy a "Nem tudom" a legértelmesebb magyarázat???
Kinyitottam a szobám ajtaját, és az ablakhoz sétáltam. Hallottam ahogyan Ash is bejön és becsukja maga mögött az ajtót.
 - Oké! - fordultam hirtelen felé - Tényleg jó volna tisztázni mindent. De kezd TE a tisztázósdit mert nekem halvány kék gőzöm sincsen, hogy ez most mi is!
 - Az jó! - röhögött Ash - Mer nekem sincs!
 - Az még jobb - nevettem fel én is - Akkor... most mi legyen?
 - Ööö... nem tudom...
Egy darabig még röhögtünk azon hogy: "Hú de nagyon vicces ez az egész!" mikor hirtelen Rin robbant be a szobába.
Oké... asszem most komolyan szívinfarktust (bocsááánat! ne vágj pofon!) akarnak ezek nekem okozni!
 - Jane! - kezdte a havernőm - Indulás a kocsihoz! Lekéssük a próbát!
 - Basszus! - csaptam a homlokomra - El is feledkeztem róla!
Gyorsan átvettem a cicanadrágomat egy farmerra, a zsebembe nyomtam a telómat, és már ugrottam is a kocsiba. Persze, nem a szobám ablakából ugrottam be az ülésre, hanem a járdáról.
 Andy elugrasztott (oké, én most nem direkt jövök mindig az ugrálással) Meliékhez. Majd "Hívjatok ha jöhetek értetek!" mondattal haza is ment.
Hát.. oké.
A próbára Renel nem jött el a lába miatt.
Úgy... nem tudom mennyi idő volt a próba, pocsék időérzékem van, és az órák sem a legjobb barátaim! (hát igen, én már csak ilyen kis szerencsétlen vagyok)

15. rész: Látogatóban otthon. Nem akarom elveszteni Anyát.

Sziasztok! Itt újra Rin, remélem már várjátok az új részt. Kicsit bekavarok, kíváncsi vagyok, hogy ti mit reagálnátok szegény Rin helyében, ha ilyen meglepetés érne titeket.

Janet Ash felzavarta a szobájába, így mi hárman pakoltunk be a hűtőbe.
- Na akkor mit főzzek? - néztem a srácokra, akiktől csak meglepett arcokat kaptam válaszul.
- Te tudsz főzni? - törte meg végül a testvérem a csendet. Na jó... elnevettem magam. Lány vagyok, mit várt?
- Mi ilyen meglepő? Persze, hogy tudok főzni, mit vártál? - mivel az eredeti kérdésemre még mindig nem válaszoltak így kipakoltam azt ami a kezembe akadt és összeütöttem gyorsan valamit.
- Ash, ha már nem segítettél szólj Jane-nek és a többieknek is, hogy jöhetnek enni. - mondtam és tálaltam. Az eredmény valami zöldséges sült húsi lett, egy kis rizzsel.
- Minek van ilyen jó illata? - lépett be a konyhába Jane és leült a bátyám mellé az asztalhoz.
- Az ebédnek. - válaszoltam nevetve, végül mind leültünk a helyünkre. Elkezdtünk enni és csak úgy jöttek az elismerő szavak, bólintások a főztömre. Mire jó, hogy az ember lányát az anyja már nyolc éves kora óta tanítja főzni? Bevallom, örültem, hogy Joana Black az anyám. De szerintem ez az arcomra is kiülhetett, mert Andy érdeklődve nézett rám, mire válaszul csak a szobám felé intettem a fejemmel, hogy majd ott megbeszéljük kaja után. Bólintott és ettünk tovább. Kaja után elkezdtem volna összepakolni, mikor valaki kivette a kezemből a tányérokat.
- Hagyjad csak, majd én megcsinálom. - mondta Jinxx és elindult a tányérokkal és az evőeszközökkel a mosogató felé.
- Köszönöm. - mondtam halkan és elindultam a szobám felé. Felmentem az emeletre és a fülemet a gitár jellegzetes, megnyugtató hangja ütötte meg. A dallam Jane szobájából jött, de nem ismertem azt, amit játszott, viszont az biztos volt, hogy ő gitározott. A gitárjátékát ezer közül is megismerném. Ez a dal vidám volt, végre kizökkent az állandó búskomorságból, újra tiszta szívből mosolyog. Az ajtó résnyire nyitva volt, így benéztem. És a sejtésem beigazolódott, ott volt előtte a papír a ceruza, kezében a gitár.
- Segítsek? - léptem be hozzá. Ő picit összerezzent, majd mindketten elnevettük magunkat. - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj, amúgy szerintem most boldogulok vele magam is, de köszi. - csak bólintottam és átmentem a szobámba, ahol már Andy várt az ágyam szélén ülve.
- Csak annyi volt, hogy most, mikor talán örökre elvesztettem az anyámat, akkor esett le, hogy én mennyit köszönhetek neki. Az életemen kívül. Már lassan tíz évvel ezelőtt kezdett tanítani főzni, hogy jó házasszony lehessek. Türelmes volt, akkor is, amikor romba döntöttem a konyhát. - nem tudtam folytatni. A hangom elcsuklott, sírva fakadtam. A fiú csak átölelt. Nem szólt semmit, hogy mire gondolhatott? Fogalmam sincs.
- Na jó, elviszlek valahová. - mondta és megfogta a kezemet, mikor már majdnem teljesen megnyugodtam. Kivezetett a szobámból, át a nappalin, az előszobán, ahol segített felvenni a dzsekimet és megtámasztott, hogy ne essek el, amikor a bakancsomat vettem fel.
- Hova megyünk? - néztem a fiúra kíváncsian, mikor indította a kocsit.
- Meglepetés. - csak ezt az egy szót mondta és ki is gördült a kocsi az utcára. Nem tudtam, merre megy, de nem is érdekelt. Bíztam benne, jobban, mint bárki másban. Csak mentünk, nem néztem merre, aztán megálltunk, kiszállt, majd nekem is ajtót nyitott és kisegített. Megfogta a kezem és elkezdett vezetni. Egy ház előtt álltunk meg, megnéztem kicsit jobban. És a szívem szorult össze, ez a saját házunk.
- Miért jöttünk ide? - néztem rá könnyes szemekkel.
- Csssst, csak gyere. - mondta, megfogta a kezemet és csöngetett. Anyám jött ki.
- Gyertek be. - nyitotta ki a kaput. Beléptünk és anyám a nyakamba borult. Mindketten sírtunk. De pár perc múlva elindultunk befelé. - Üljetek le, én mindjárt jövök. - mondta anya és leültünk a nappaliban. Vajon mit akar? Tudja, hogy nem fogok visszajönni.

*Andy*

Megérkeztünk a vásárlásból és Rin azonnal nekiállt főzni. Nem tudtam, hogy tud, de gyanítottam. Amíg főzött, én felmentem a szobámba, és telefonáltam. Az anyját hívtam. Ha Rin meg is utál akkor is be kell látnia, hogy csak az ő érdekében tettem.

- Igen? - szólt bele Joana a telefonba.

- Jó napot! Andy Biersack vagyok, a fia legjobb barátja és hamarosan a lánya fiúja. - mondtam.

- Szia Andy, mit szeretnél? - kérdezte a nő, hangja gyanakvó volt.

- Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de én segíteni szeretnék. Nem magának, hanem a lányának. Amióta itt van rengeteget sír. Ma szeretném elvinni haza, de csak akkor, ha csak maga lesz otthon és kedvesen fogadja. De nem próbálja marasztalni, ha nem akar. - mondtam az ötleteimet azonnal az általam szabott feltételekkel együtt.

- Rendben. Legkorábban másfél óra múlva tudtok jönni, addigra John is elmegy itthonról. - mondta a nő és tetette a telefont.

- Gyere, kész a kaja. - nyitott be Ash és ment is tovább. eltettem a telefonomat és mentem lefelé. Rin már tálalt és az ebédnek remek illata volt. Elkezdtünk enni és, mind csak dicsértük a főztjét. Valami fura érzelem jelent meg a lány arcán, talán a büszkeség, a szeretet, a szomorúság és a megvetés keveréke? Kérdőn néztem rá, ő a fejével csak a szobája felé bökött és egyből értettem: majd odafent elmondja. Megettük, én felmentem, és leültem az ágya szélére. Vártam, hogy feljöjjön. Nem sokkal később belépett a szobába, és elmondta, hogy mire gondolt, de feltörtek a könnyei. Mindig összeszorul a szívem, ha sírni látom. Tényleg itt az ideje, hogy beszéljen az anyjával. Szorosan magamhoz öleltem, jelezvén, hogy soha nem fogom elengedni, mindig mellettem marad. Na jó, itt az ideje, hogy induljunk.
- Gyere, elviszlek valahová. - felálltam, megfogtam apró, puha kezét és felhúztam őt az ágyról. Kivezettem a szobából, át a nappalin, egyenesen az előszobába. Ráadtam a bőrdzsekijét és megvártam, hogy felvegye a bakancsát, majd kimentünk a kocsihoz, beültünk mindketten és beindítottam. Mikor megkérdezte, hova megyünk, nem tudtam volna elmondani neki, amúgy is tiltakozott volna. Amikor már közel voltunk a házukhoz, akkor kezdett bűntudatom lenni. Megálltunk, kinyitottam neki az ajtót, hogy kiszállhasson.
- Miért jöttünk ide? - nézett rám és egyre nagyobb méreteket öltött a bűnbánatom. Úgy éreztem, vétek ellene, bántom, de csak azt szeretném, hogy jobb legyen neki.
- Ne sírj, csak gyere. - fogtam meg a kezét, megszorítottam és csengettem. Joana jött ki. Kinyitotta a kaput és a lánya nyakába borult. Ezután bementünk, Rinnel leültünk a nappaliban, Joana felment az emeletre.
- Jól vagy? - tettem fel óvatosan azt a kérdést, ami a legjobban gyötört.
- Nem és nem is leszek. - válaszolt a lány zokogva. Egyre jobban sírt, próbáltam megölelni, de ellökött.
- Most mi a baj? - néztem rá értetlenül.
- Az, hogy idehoztál. Tönkre akarsz tenni? - egyre hisztérikusabban zokogott. Nem tudtam, mit tegyek. Mi baja? Nem tudom mennyi idő telt el, mikor végre kezdett megnyugodni és megjelent Joana a kezében egy hatalmas dobozzal.
- Ezt nyisd ki. - tette le a lánya elé a dobozd, aminek a tetején volt egy boríték. Rin elvette a borítékot, felbontotta, pénz és ékszerek voltak benne.
- De anya, ezek te tieid, az összeset a nagyitól kaptad még, mikor annyi idős voltál, mint most én. - nézett a lány meghatottan az anyjára.
- Igen, de itt az ideje, hogy átadjam neked. Megérdemled. De nyisd ki a másikat is. - Rin kinyitotta és belenézett. Abban ruhák, táskák és még más kiegészítők voltak.
- Köszönöm. - borult sírva az anyja nyakába. - Miért döntöttél így?
- Mert szeretlek, és igazad van.
Én csak ültem ott, mint aki megnémult, nem tudtam, mit mondani.

*Rin*

Miért hozott ide? Tönkre akar tenni? Ha igen akkor akár már most megmondhatom neki a véleményem. Ha tönkre akarsz tenni Andrew Dennis Biersack akkor jegyezd meg, amíg élek utálni foglak!

- Jól vagy? - tette fel a kérdést, mintha nem lenne egyértelmű a válasz.

- Nem és nem is leszek. - miközben ezt mondtam feltörtek a könnyeim. Elegem van, már magamat is gyűlölöm, de teljes szívemből. Miért nem tudom elfogadni a sorsomat? Hisz ez így van megírva. Ellöktem magamtól Andy ölelő karját, ne érjen hozzám.

- Most mi a baj? - egek, ez ennyire hülye vagy csak tetteti?

- Az, hogy idehoztál. Tönkre akarsz tenni? - egyre hisztérikusabban sírtam, nem tudtam, mi történik. Csak hisztérikusan sírtam. Aztán kezdtem megnyugodni, és anya tűnt fel a lépcső tetején, a kezében egy bazinagy dobozzal. Egyre közelebb jött. Letette elém.

- Nyisd ki. - adta a kezembe a borítékot. Abban anya ékszerei voltak és egy köteg pénz.

- De anya, ezek te tieid, az összeset a nagyitól kaptad még, mikor annyi idős voltál, mint most én. - Nem tudtam mire vélni ezeket.

 - Igen, de itt az ideje, hogy átadjam neked. Megérdemled. De nyisd ki a másikat is. - tolta elém a dobozt. Kinyitottam és olyan ruhák, cipők, táskák és kiegészítők voltak benne, amiket még életemben nem láttam.

- Köszönöm. - borultam sírva anyám nyakába. - Miért döntöttél így?
- Mert szeretlek, és igazad van. - csak sírtunk. Szeretem anyát. Ezután beszélgettünk. Elmondta, hogy ezeket akkor vette, amikor megszülettem. Sejtette, hogy ilyen lesz a stílusom. Már babaként is lázadó voltam.
- De akkor miért ellenezted a piercinget, meg eleinte a bandát? - néztem rá nagy szemekkel.
- Azért, mert nem akartam, hogy az én egyetlen kislányom tönkretegye az életét. De rájöttem, hogy ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy azzá válj, akinek lenned kell. - örültem, hogy így válaszolt. Megszólalt a telefonom, én azonnal felpattantam és felvettem. meg se néztem, ki az.
- Igen?
- Rin, hol vagytok? Nem arról volt szó, hogy ma próbálunk? - kérdezte Melissa idegesen a telefon túloldalán.
- Basszus! Elfelejtettem. Max. egy óra és ott vagyunk. - tettem el a telefont. - Andy indulnunk kell, haza kell menni Jane-ért, elfejetettem, hogy ma próba lesz. Szia anya, és köszönöm. - öleltem meg anyámat. Megfogtam a cuccokat és kimentünk a kocsihoz. Bedobtam a dobozt hátra, a borítékot beraktam a kabátom belső zsebébe. Mindketten beültünk és elindultunk haza. Andy gyorsan vezetett, nagyon gyorsan, de be voltunk kötve és csak az útra figyelt. Gyorsan hazaértünk, felmentem az emeletre. Bevittem a dobozt a szobámba, az ékszerek egy részét a többi közé tettem, de két gyűrűt, egy nyakláncot és egy pár fülbevalót nem. A nyakláncon egy kinyitható szív alakú medál volt. Kinyitottam, két kép volt benne és egy összehajtott cetli. Az egyik képecskén én voltam kiskoromban Ash-sel és anyával, a másikon meg én, apa, John és anya. Széthajtottam a papírt, ez állt benne:

" Drága Anna!

Most, hogy ez a kezedben van már tudom, hogy rosszul döntöttem, amikor hazudtam neked. Itt az ideje, hogy válassz, kik fontosabbak neked. Én és Ashley, vagy én, apád és John. Tudod, hogy szeretlek és remélem tényleg fontos vagyok neked. A két kép a család két felét jelképezi. Mindkettőn ott vagyok én és ott vagy te. A többiek között kell választanod. A pénz arra van, hogy ha úgy döntesz, hogy Ash-sel maradsz akkor új életet kezdhess, persze mindig szívesen látlak és segítek neked.

Szeretőn ölel: Anya."

A papírt a dzsekim belsőzsebébe tettem a bal oldalra, hogy a szívem mellett legyen. Felvettem anya arany pecsétgyűrűjét, azt amiben ónix kő van. Csodaszép és pont az én méretem. És még egy napköves egyszerű ezüstözött drótgyűrűt. Nem illettek össze, de nem érdekelt.

14. rész: Az én okom

 Csövi, itt Renel! Tekintve, hogy az első fejezetem nem sikerült borzalmasra, és nem raktak ki, így hoztam nektek egy újabb részt, kellemes olvasást ;)

Mosolyogva figyeltem az elsuhanó tájat, miközben próbáltam elfojtani kitörő örömömet. A lábammal a rádióból szóló zene ütemére doboltam, és halkan dúdoltam is. Csak ennyi törte meg a teljes csendet, a többiek egy mukkot sem szóltak. Arra vártak, mikor törik meg a jég, és kezdek ujjongásba. Hisz valljuk be, lenne miért. Jinxx… Randira hívott! Mikor ott szerencsétlenkedtem a küszöbön, amíg a többiek rám vártak, kibökte, hogy szívesen találkozna velem valahol, valamikor. Természetesen elfogadtam az ajánlatot, és kibírtam anélkül, hogy a nyakába borulnék sőt, miután elköszöntem közölte, hogy rövidesen hívni fog, azaz még ma. Hát lehetne ennél nagyszerűbb? A kocsi leállt, majd Nelly kipattant a kocsiból, és kinyitotta az ajtómat, ami azért nem volt jó húzás, mert majdnem kiestem az útra, mivel a fejemet az ablaknak támasztottam. Szóval miután kikászálódtam a járműből értetlenkedve néztem az előttem álló épületre.

- Mi ez? – Adtam hangot tudatlanságomnak Nellyre nézve, aki belém karolt és elkezdett maga után vonszolni szemrebbenés nélkül. - Hallod?

- Hallom. Az ügyelet. – Majd már nyitott is be, meg sem várva az ellenkezési rohamomat, amit bizony nem tudtam megállni. Először csak nyávogni kezdtem, hogy ’nem, nem, nem, nem, neeeeem’ majd ráncigálni kezdtem, levágtam egy műsírást, és kijelentettem, hogy utálom, amire szomorúan rám nézett, de én csak duzzogtam.

- Nem érted, hogy csak miattad aggódok? – kérdezte könnyes szemmel, mire eléggé megszeppentem, és szóhoz se bírtam jutni.

- Hééé, naaa, nem akartam – majd óvatosan megsimítottam az arcát, de elkapta a fejét. Látványosan kerülte a tekintetem, és el is pirult. Az utóbbit nem igazán tudtam hova tenni, annak igazoltam, hogy ennyire dühös rám.

Ami pedig az igazolást illeti… Jövő hét szerdán kell visszajönnöm, kaptam egy cuki, kis kötést, amit tutira szétpingálok, egy kevésbé aranyos mankót, és egy hónapos testnevelés felmentést, aminek örülök is meg nem is, tekintve, hogy mozogni ugyan szeretek, de ha a berág ránk a tanár… És sajnos mostanában rendszeressé vált a: „Na akkor 10 perc kitartó futás…” kezdetű mondat. Mindent összevéve nem is jártam olyan rosszul.

Miután a csajok hazafuvaroztak, amit meg is köszöntem természetesen, fellifteztem a 6.-ra, és bebicegtem a lakásunkba. A szüleim igaz csodálkoztak, de csak azon, hogy ez a baleset ilyen későn jött össze… Na, kösz, de hát ismernek, mit vártak tőlem? Mondjuk azt nyilván nem, hogy leülök a sarokba a cicáimmal, és a telefonomat kezdem el szuggerálni. Meg is kérdezték, hogy a fejem esetleg nem sérült-e… Esetleg... Persze erre azt az egyszerű választ adtam, hogy nem emlékszem, szóval akkor valószínű, hogy akkorát vágódtam, hogy amnéziám is lett. Tehát gubbasztok ott a sarokban, kezemben a telefonom, és vártam a megváltást, vagy legalább egy hívás Jinxx-től. Szerencsére kisvártatva, nem, nem világvége lett, igen, felhívott, azonnal fel is vettem, amitől szegény le is fagyott, majd beszélgetni kezdtünk, hú ha, vajon mi mást tehetnénk, amikor telefonálunk? Nagyszerű volt, így konkrétabb kontaktus nélkül, teljesen fesztelenül tudunk beszélgetni. De ő ez nem így gondolta…

- Mondd csak, nem tudnánk valahogy találkozni most? – Kérdezte, amire csak egy ’hogynét’ voltam képes kinyögni. Elmondtam, hogy a panelunktól nem messze van a park, ahol legelőszőr találkoztunk, vagyis ott találkozunk fél óra múlva… Jesszusom, hogy nézek ki? Azonnali hatállyal fel kell vennem valami vállalhatót! Jaaaaj, el fogok késni… Hmmm, legyen az a bőrnadrág, ami már régen volt rajtam, amúgy is az áll a legjobban a szoknyáim után, meg egy csőtop a szegecselt bőrkabátom alá, és készen vagyok, a sminkem érintetlen, hála a tartós spray-nek. És igen, az agyam megint csak kattog.

- Készülsz valahova? – Hallottam anya hangját a konyhából. Oda bicegtem hozzá, és elmondtam neki halkan, mi is az, amire ennyire rápörögtem. Az első rosszallás után valami kedvesség csillant meg a szemében, valószínűleg arra gondolt, ő milyen volt 17 évesen, és tekintettel arra, hogy apa aludt már rábólintott azzal a feltétellel, hogy még ma hazakeveredem. Gyors búcsúzás után végre kiléptem az ajtón, és sietve, már amennyire megengedte a lábam, a lifthez bukdácsoltam, és benyomtam a hívógombot. Szerencsére nem volt benne senki, így egyedül utazhattam a földszintre, majd az útra érve megnéztem az időt… Késésben voltam, de nyilván Jinxx tudja, hogy bokaficam nem gyorsvonat…

Egy adagnyi szenvedés árán ott voltam végre a parkban, és meg is találtam az én lovagomat, aki tekintettel a sérült végtagomra arra invitált, hogy üljünk le egy padra. Tetszett az ötlet alapból, ha tehetném az életemet fekve vészelném át. Szóval ott ültünk egymás mellett… Teljes csendbe burkolózva, amikor megjelent… Egy szúnyog. Idegesen kezdtem el csapkodni nagyjából, mint egy retardált fóka, ami miatt kibillentem az egyensúlyomból, és dőlni kezdtem… Jinxxre… Dőlni… Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott szerencsétlenkedek ráborulva. Ráadásul a helyzet miatt teljesen el is pirultam, biztos voltam benne, hogy majd gyereknek fog tartani, és fejcsóválva ott hagy. Ehelyett, elkezdett nevetni, őszintén, és… Aranyosan, aztaaaaa, ezt el tudnám hallgatni akár évekig is, már arra is gondoltam, hogy felveszem, és magányos éjszakáimon ezt fogom lejátszani magamnak, hogy elaludjak, de alábbhagyott a csodás hang, és segített felülni. Kifújta a levegőt, és megtörölgette a szemeit.

- Hát, rég nevettem már ilyen jót, tehetséges vagy – mondta vigyorogva.

- Én inkább azt mondanám, hogy szerencsétlen – nevettem fel, de ő komoly maradt.

- Beszélnünk kellene… - kezdte, de nem nagyon tudta, hogy vezesse fel azt, amit ki akar fejteni.

- Hiszen beszélünk – néztem rá ártatlan fejjel, mire elmosolyodott, és összeborzolta a hajam, persze én egyből oda kaptam, és elkezdtem lelapogatni.

- Szóval, hogy is mondjam, tudod a történetem igaz? – Kérdezte, mire egy néma bólintással jeleztem, hogy a lehető legtájékozottabb vagyok az ügyben. – Viszont én nem tudom a tiédet…

- Mire célzol? – Értetlenkedtem.

- Nem értem, hogy te egy ilyen örökmozgó, életvidám lány, miért emo…

- Nem mindig vagyok életvidám – nyögtem keserédesen – Nekem is van árnyoldala az életemnek… - hangom elfúló volt, éreztem, hogy ég a szemem. Jinxx nem kérdezett többet, odacsúszott, és megölelt. A fejemet a vállára hajtva kémleltem, a csillagos eget, és hagytam, hogy egy kósza könnycsepp végiggördüljön az arcomon. Erőt vettem magamon, és szembe fordultam a férfival. Vettem egy nagy levegőt, amit benntartottam, amíg csak tudtam, és egy szuszra kimondtam… Kimondtam az indokot… Az okot amiért emo vagyok:

- Én… gyilkos vagyok, megöltem az ikertestvérem!

13. rész: Bevásárlás

Haii! Itt újra Jane! Jó olvasást!

Épp a karkötőimen tekergettem a szegecseket (milyen gazdag, izgalmas elfoglaltság!) mikor kopogtak az ajtómon.

 - Ki az? - kérdeztem.

 - Én - jött a válasz.

 - Én? - kérdeztem vissza játszva a hülyét.

 - Nem. Én!

 - Akkor most Én?

 - Nem, Te! - lépett be a szobába Andy.

 - Jaaa, hogy te! - nevettem.

Andy leült az ágyam szélére, és kicsit furán nézte a takarómon széjjel szórt szegecseket.

 - Te meg mit csinálsz? - kérdezte végül.

 - Hogy Én? - néztem végig a takarómon - Ash... - sóhajtottam.

 - Miatta szeded le a szegecseket meg csavargatod őket vissza? - nevetett fel Andy.

 - Nem! - röhögtem - Azt mondta, mivel beteg vagyok, azért nem rohangálhatok a házba, mint egy félbolond, így ágyban kellet maradnom.

 - Ahha! - mosolygott, majd egy kicsit közelebb csúszott hozzám - Amúgy.. kérdezhetek valamit, mint testvér, a testvértől?

 - Igen.
 - Jobban mondva két valamit akarok kérdezni... - tette még hozzá elgondolkodva.
 - Nyögd már ki! - parancsoltam rá kissé indulatosan.
 - Oké - mondta kicsit megszeppenve Andy - Mért jársz folyton feketében?
 - Talán mert Emó vagyok? - kérdeztem vissza - Másik kérdés?
 - Öm... na ezt nem tudom, hogy hogyan tegyem fel! - röhögte el magát kínosan
 - Naaa... - vigyorodtam el.
 - Ne néz így! - röhögte el magát még egyszer - Így még nehezebb!
 - Jó! - mondtam, és bebandzsítottam.
 - Hallod! - lökött meg nevetve - Te nem vagy százas!
 - Tőled örököltem! - nevettem, majd kicsit elkomorodtam, mert tényleg érdekelt, hogy mi bántja a bátyuskám lelkét - Mi baj?
 - Öm... Rin... tudod.. én.. azt hiszem...
 - Mit?! - csillant fel a szemem - Mit hiszel?
 - Nem biztos..., áh, hülyeségeket beszélek! Biztos.. hogy... hogy én...
Az amúgy is akadozó mondatot, hatalmas röhögés szakította félbe. De nem mi röhögtünk. Sejtettem, hogy kik röhöghetnek. Így felálltam, megragadtam Andy karját és átrohantam Rin szobájába. (mert onnan jött a nevetés). Amint beléptem, láttam hogy Ashley Rint csikizi, aki röhögve kapálózik.
 - Ne kínozd már! - rohantam oda én is nevetve - Zeng a szobám a röhögéstől!
Ráugrottam az ágyra és a hozzám legközelebb lévő személyt (név szerint Ashleyt) kezdtem el csikizni.
Aztán Andy is betalált a szobába, őt el lökte Rin, de aztán még is az LBm lett megcsikizve. Szegény, neki nincs lehetősége támadni. Hihi.
Egy ideig még gyilkoltuk egymást Ashleyvel, majd egyszer csak abbahagyta a csikizést. Akkor tudatosult bennem, hogy milyen testhelyzetben is vagyunk (én az ágyon hanyatt fekve, Ash fölém hajolva). A fejem persze vörös lett.
 - Nézd! - suttogta, és a fejével a bátyámék felé bökött.
A szőnyegen fekve csókolóztak. Erre elmosolyodtam. Hát akkor tulajdonképpen ezt akarta nekem az előbb eldadogni!
Ashley hirtelen a bordáim közé bökött, mire felsikkantottam.
 - Ezt  most miért? - néztem fel rá.
 - Nem illik bámulni! - röhögött, és belecsípett az arcomba.
Erre annyira tágra nyitottam a szemem, amennyire tudtam.
 - Jól van na! - röhögtem fel végül
 - Ezt látva kedvem támadt kivételesen példát venni Andyről... - suttogta, majd közelebb hajolt.
Már csak tizedmásodpercekre voltunk a csóktól, mikor a kezem megcsúszott, és Ash-sel együtt leestünk az ágyról! Na aztán értek én a tökéletes pillanatok elrontásához!
 - Jól vagytok? - nézet ránk meglepetten Rin, de a választ meg sem várva elkezdet röhögni.
 - Persze semmi bajunk! - vágtam rá enyhén vörös fejjel. Erre már mind a négyen nevettünk.
Csak én vettem észre, vagy tényleg sokkal boldogabbak vagyunk mióta itt lakunk a srácoknál?
Egy darabig még fetrengtünk, majd Rin gyomra jelezte, hogy enni kéne valamit. De mivel semmi ehető nem volt a házban, elküldtek felöltözni (mert csak egy melegítő alsó meg Ash egyik bő pulóvere volt rajtam, ne kérdezze senki hogy hogy került rám, mert azt én se tudom), és indultunk is volna vásárolni. Már felöltöztem (Andy Isten tudja hogyan, de rávett hogy egy piros pólót, egy kék farmernadrágot és dzsekit vegyek fel, valamint lenyúlhattam a dögcéduláit). Mikor sétáltam volna le a földszintre, és elhaladtam Rin szobája előtt, megláttam hogy megint össze akarja fogni a haját.
 - Rin! Felejtsd el! - rohantam be a szobájába - Olyan ijesztő vagy így!!
 - De Jane! - kezdte felháborodva - Össze akarom fogni a hajamat!
 - De ne fogd össze! - makacskodtam, majd elvéve a hajgumijait, átfutottam Jinxx szobájába.
Rin utánam rohant. Jinxx elég furán nézett ránk, mikor beloholtunk a szobájába, miközben ő szépen, nyugodtan hegedült.
 - Lányok, baj van? - kérdezte a fiú
 - Igen!! - vágta rá Rin - Ellopta a hajgumimat, és így nem tudom össze fogni a hajamat!
Már majdnem rávágtam hogy aljas rágalom, de Jinxx ránk kiabált:
 - Jane, Rin elég legyen! - erre én kissé megilletődötten bámultam rá, Rin meg leült a földre - Jane, mért nem akarod, hogy Anna összefogja a haját?
Erre hadováltam valamit arról, hogy ijesztő összefogott hajjal, Rin meg elkezdett röhögni, és pszichó fejet vágott, mire Jinxx kikérte magának, mert a pszichopataság az ő reszortja.
 - Rin, Jane! - állt meg az ajtó előtt Ashley - Elég a balhéból! Induljunk már!
Majd Andy segítségével kicibáltak minket Jinxx szobájából.
A kocsiban Andy vezetett, Rin ült az anyós ülésen, Ashley meg én mögöttük.
Andy beindította a kocsit, Rin meg gyorsan összefogta a haját. Bah, csak azért is!
 - Amúgy - fordult hátra Rin - Honnan szedted a dögcédulákat?
 - Egyet találhatsz! - vigyorogtam, majd felé villantottam a vékony, fémlapba gravírozott Biersack feliratot.
 - Gondolhattam volna! - nevetett fel.
 - Meg fogom változtatni a nevemet Renata Alice Palmer-Biersack-re! - jelentettem ki.
Erre mindenki elkezdett nevetni, egyedül nekem volt pár másodpercnyi fáziskésésem, amikor megszeppenve bámultam rájuk, majd én is elnevettem magam. Nem érdemes tagadni, tényleg sokkal boldogabbak vagyunk így!
A bevásárló központnál, én és Andy beleugrottunk a kosárba. Mer mér ne?
 - Nehezek vagytok! - kiáltott fel nevetve Rin, aki megpróbált minket eltolni.
 - Segítek! - mondta Ashley, és lökött egyet a kocsin, mire én majdnem kiestem belőle, mert hülye fejemmel nem ültem le, hanem álltam.
Sokan megbámultak minket, mire én egy csomó metál villát, meg békét mutattam a kezemmel.
 - Bolond fiatalság! - csóválta rosszallóan a fejét egy öregasszony.
 - Béke! - nyújtottam nyelvet, és őt is megörvendeztettem egy metál villával.
A bevásárlás vége fele már kikászálódtunk a bevásárlókocsiból, és a kassza felé vettük az irányt.
 - Vegyünk kakaóport! - torpantam meg.
 - Minek az neked? - nézett rám furcsán Ash.
 - Csak mer kell és kész! - mondtam kissé gyerekesen és megkaparintottam 3 csomag kakaót.
Mikor visszaértünk, nekem olyan jó kedvem volt, hogy egész végig ugráltam a fiúk körül, még ők becipelték a vásárolt dolgokat.
 - Jane! - szólt rám Ashley, mikor már a nappaliban álltunk - Te elméletileg beteg vagy!
 - Jééééé.... Tényleg! - csaptam a homlokomra, de ahogy eljutott a tudatomig, a tény, hogy fáj a torkom, egy kicsit romlott a közérzetem.
 - Na, nyomás fel a szobádba! - mondta nevetve Ash, és rácsapott a vállamra.
 - Jó, megyek! - adtam meg magam, és (már csak azért is) rohanva tettem meg a szobámba vezető utat.
 - Lehetetlen vagy! - röhögött Ashley.
 - Tudom! - nevettem, és becsaptam magam mögött az ajtóm.

12. rész: Jane te hülye vagy!

Sziasztok Rin újra jelentkezik. Remélem szimpatikus nektek az új "kolléganőnk". Ehhez a részhez meg jó szórakozást!

Nem tudom, mikor s hogyan kerültem az ágyamba. Az utolsó emlékem az, hogy az anyámmal folytatott beszélgetés után Andy vállán sírtam. Aztán minden elsötétült, elaludtam. Az ágyamban keltem fel arra, hogy valakik az előszobában veszekednek. Kómásan kikászálódtam az ágyból és úgy, ahogy voltam elindultam lefelé. Meg kellett kapaszkodnom a korlátban, hogy ne essek le a lépcsőn. Mikor leértem meglepődtem azon, hogy Jane kivételével mindenki ott van. Rákérdeztem, mi történt. Elmondták, hogy Jane megint elszökött. Hogy hova ment? Ő maga se tudja... Aztán hirtelen léptek dobogását hallottuk az ajtón túlról, majd egy tompa, de hatalmas tüsszentést. Andy nyitott ajtót, én meg a háta mögé álltam.
- Miért vagy ennyire átázva? - néztem barátnőmre hatalmas, csodálkozó szemekkel.
- A tengerpartnál vol... - kezdte Jane, de egy hatalmas tüsszentés félbeszakította a mondatát.
 - Mér voltál ott? - nézett rá értetlenül Ashley - Úsztál?
 - Ja! - vágta rá fekete hajú barátnőm, - Mondhatjuk így is...
És egy újabb hatalmas tüsszentés.
 - Gyere már be! - parancsolt rá Andy.
Bejött, vagyis inkább befolyt, vagy nem tudom... teljesen el volt ázva, csak úgy csöpögött belőle a tengervíz.
- Menj, öltözz át! - parancsolt rá a bátyja. Épp indult volna fel a lépcsőn, mikor én, Andy és Ash egyszerre jó szorosan megöleltük. Nem érdekelt minket, hogy facsarni lehet a ruhájából és a hajából a vizet, és mi is megfázhatunk. Csak örültünk annak, hogy hazajött. (haza? mintha mindig is itt éltem volna, bizarr) Mikor kijelentette, hogy nem kap levegőt, Andyvel azonnal elengedtük, de a bátyám nem. A testvérem súgott neki valamit, amire majdnem elmosolyodott, de pont akkor tüsszentett egy hatalmasat.
- Azonnal öltözz át mert még komolyabb bajod lesz! - parancsoltunk rá Andyvel teljesen egyszerre. Felment, átöltözött, de későn... torokgyulladást kapott. Hogy lehetett ennyire hülye?! Miért pont a tengerpartra ment? Jane akkora egy hülye vagy!!! Kimondhatatlanul haragudtam rá, amiért mit sem törődve a saját egészségi állapotával leült dagály közepén a vizes homokba. Aggódtam érte. Épp a szobámban ültem és azon agyaltam, hogy mi is történhetett igazából, amikor bevillant, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha megkérdezném. Fel is álltam, ki a szobámból, majd kopogás nélkül benyitottam Jane-hez. Amit láttam attól fülig vörösödtem: Ashley megcsókolta Janet!
- Oh bocsi! - mondtam, fülig érő vigyorral. - Nem tudtam hogy Jane most el van foglalva!
Majd sarkon fordultam és elrohantam.
 - Ajtó! - kiabált utánam röhögve Ash.
 - Jaj, bocsi! - rohantam vissza és bevágtam az ajtót. Nem tudtam, mit kezdeni magammal. Lementem a nappaliba, ahol a fiúk ültek.
- Hogy van? - nézett rám Jinxx, mikor leértem.
- Hát.... - kezdtem, nem tudtam, hogy elmondjam-e, mit láttam. Úgy döntöttem, nem fogom, nem rám tartozik. - Szerintem ahhoz képest jól, de az biztos, hogy én is kiíratom magam az orvossal. Nincs kedvem suliba menni. - vágtam le magam Andy és Jinxx közé a kanapéra.
- Elvigyelek? - nézett rám az énekes srác, mire bólintottam. Felmentem a szobámba és normálisan felöltöztem. Éjszaka alig aludtam, inkább csak Andyvel beszélgettünk. Felvettem egy egyszerű fekete pólót, a karkötőimet, két nyakláncot és most a hat fülbevalóm helyett összesen csak három volt a fülemben. Ezen kívül egy sima farmert és egy fekete farmerdzsekit vettem fel. A bakancsom az előszobában volt.
- Mehetünk? - nyitott be a fiú a szobámba.
- Persze, csak még megfésülködöm. - mondtam, miközben a hajkefével cibáltam a loboncomat. Andy odaállt mögém, kivette a kefét a kezemből és kifésülte derékig érő hajamat. - Köszönöm. - néztem rá, és adtam egy puszit az arcára, majd odaléptem az asztalhoz, kinyitottam az egyik fiókot, amiben volt pár dobozka. Kivettem az egyiket, kinyitottam és rövid kutakodás után megtaláltam, amiket kerestem: egy vörös, műrózsás csat, és két fekete hajgumi. Előre hajoltam és fent összegumiztam a hajamat, majd a copfot befontam. A csatot Andy kivette a kezemből és betűzte a hajamba. Majd kézen fogva kisétáltunk a szobámból, le a lépcsőn, át a nappalin, be a kocsiba. Már tudtam, mit fogok mondani az orvosnak: tegnap fájt a fejem és hőemelkedésem volt, mára belázasodtam. Tuti, hogy engem is kiír egy hétre. Egész úton beszélgettünk, és amikor épp nem kellett váltania, Andy megfogta a kezem. Olyan jól esett a közelsége. Megérkeztünk, sorra kerültem, bementem és elpanaszoltam magam. Az orvos kiírt egy hétre.
- Kis lógósom. - mondta Andy, mikor beszálltunk a kocsiba és adott egy puszit a homlokomra. Hazamentünk. Haza... olyan fura ezt mondai arra a házra, ahová még csak két napja költöztem be, de máris az otthonomként tekintek rá.

*Andy*

Jinxxel, Jake-kel és CC-vel a nappaliban beszélgettünk, mikor Rin lerohant a lépcsőn. El volt pirulva, de nem is kicsit. Hogy mit láthatott? Van egy-két tippem, szerintem tudom, hogy Ash hogyan adta be húgomnak a gyógyszert.
- Hogy van? - tette fel neki Jinxx a kérdést. Nem tudtam eldönteni, vajon tényleg érdekelte-e őt a húgom hogyléte, vagy csak udvariasságból kérdezte. Igen, Jinxx barátom meglehetősen udvarias tud lenni, ha összeszedi magát.
- Hát.... - úgy tűnt tétovázik. Csak nem rajtakapta a testvérét a húgommal? - Szerintem ahhoz képest jól, de az biztos, hogy én is kiíratom magam az orvossal. Nincs kedvem suliba menni. - vágta le magát közém és Jinxx közé a kanapéra. De ha azt akarja, elviszem orvoshoz, bár tanulnia kéne. De ha ezt akarja.
- Elvigyelek? - néztem rá kérdőn. Ő bólintott, majd felment a szobájába. Nem sokkal később mentem utána, mármint csak majdnem utána, mert a saját szobámba mentem, felvenni valami normálisabb ruhát. Mikor végeztem odasétáltam a szobájához.
- Mehetünk? - nyitottam be hozzá.
- Persze, csak még megfésülködöm. - a hajkeféje volt a kezében és épp próbálta kifésülni, derékig érő, barna fürtjeit. Gondolkodás nélkül bementem, odaálltam mögé, elvettem a kezéből a kefét és finoman kifésültem a haját. - Köszönöm. - fordult felém, és adott egy puszit. Ezután odalépett az asztalához, Kinyitotta az egyik fiókot, kivett egy kis dobozkát. Pár percnyi kutakodás után kivett két hajgumit és egy csatot. A csatot letette az asztalra, a két hajgumit meg a csuklójára húzta, mint egy-egy karkötőt. Előre dobta a haját és elkezdte összefogni. Összekötötte copfba a feje búbján, majd felegyenesedett és elkezdte befonni. Mikor végzett begumizta a fonatot és a kezébe vette a virágos csatot. Már tűzte volna bele a hajába, mikor kivettem a kezéből és beletettem selymes, barna hajába. Mielőtt elindultunk volna kifelé én a kezemet nyújtottam, ő megfogta és kisétáltunk. A nappaliban láttam a srácok arcán a meglepettséget, de igazából nem érdekelt. Csak villantottam feléjük egy öntelt mosolyt és kisétáltunk a házból. Beültünk a kocsiba és csak ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon miért jár mindig sötét színekben. Persze én is feketében járok, de hogy ő, egy fiatal diáklány, akinek eddig a legnagyobb rendben volt a családja miért jár abban? Nem tudom. Lehet, rá kéne kérdeznem. Megérkeztünk az orvoshoz, bekísértem a rendelőbe, megvártuk, míg behívták, majd amíg bent volt én gondolkodtam. Az Opto Venia egy olyan banda, ahol fiatal, életerős lányok vannak. De mindannyian sötét cuccokban járnak. Jane-t megértem, nehéz dolga van a szüleivel. Nellyvel folyamatosan veszekednek, mindenért ő kap, ez is oké, hogy mindig sötétben jár, viszont állandóan mosolyog és életvidám. A többiekről nem tudom, miért ilyenek. Anna kijött, mutatta a hétre szóló igazolását.
- Kis lógósom. - mondtam mosolyogva, mikor beültünk a kocsiba. Hazaértünk, és felmentünk a szobájába. De amikor beértünk megpillantottuk Asht, amint a húga ágyán ül és az egyik könyvét lapozgatja. Én kimentem a szobából, és bekopogtam Jane-hez.

*Rin*

Amikor benyitottuk a szobámba, megláttam a testvéremet az ágyamon. Andy megfordult és kiment én meg beléptem.

- Szia. Baj van? - ültem le mellé. Ő rám nézett, és becsukta a könyvet. Hogy melyik könyvem volt az, nem néztem, nem érdekelt, hogy melyiket vette le a polcról.

- Szia. Nincs semmi, csak gondoltam beszélgessünk. - válaszolt, miközben a könyvet visszatette a helyére.

- Biztos? - valamiért nem hittem neki. Visszaült mellém és a szemembe nézett. Valami furcsa volt a bátyám mélybarna szemében, talán zavarodottság, aggodalom?

- Aggódom. - mondta őszintén. - Érted és Jane-ért is. - itt szünetet tartott, vártam, de nem folytatta.

- Mi történt? - meresztettem rá hatalmas, csokoládébarna szemeimet.

- Beszélgettünk Jane-nel. És elmondott egy-két dolgot. Többek között azt, hogy téged a sulitok nagy része tisztel. De őt nem. Megkért, hogy ne mondjam el, de nem tudom magamban tartani, muszáj elmondanom neked, amit mondott. - na jó, elég! Mi az, hogy bántják őt a suliban?

- Csak azt ne mondd, hogy verik. - fakadtam ki. Ez nem lehet igaz! Mi az, hogy bántják? És nem szól? Na jó oké, le kéne nyugodnom, nem tehetek semmit, amíg nem szól. Muszáj hagynom. Ashley csak szomorúan bólintott. - Mindegy, én nem tehetek semmit, mert akkor nem csak rám haragudna, de rád is, mert elmondtad. Ha akarja elmondja, de én nem tudom megvédeni. - mondtam keserűen. Fájt, hogy egy ilyen súlyú dolgot titkolt előlem, de ő mindig is ilyen volt. Ahogy Nelly is titkolózik. Hogy mit nem mondott még el a bandának? Nem tudjuk, majd kiderül, ha eljön az ideje.

- Biztos nem tehetsz semmit? - nézett rám a testvérem szomorúan. Nem akartam kimondani, hogy nem, így csak lemondóan megráztam a fejem. - És te hogy vagy? - váltott témát.

- Elfogadhatóan. Andy elvitt az orvoshoz, kiírattam magam a hétre. Nincs kedvem suliba menni. - vázoltam a helyzetet.

- Mi az, hogy csak elfogadhatóan? - kezdett el csikizni a fiú. És hanyatt dőltem és úgy próbáltam leküzdeni magamról, de nem sikerült. Márt fájt a hasam a nevetésről, mikor kinyílt az ajtóm és Valaki belépett.

- Ne kínozd már! Zeng a szobám a nevetésétől. - jött oda röhögve Jane és mellénk ugrott, elkezdte csikizni a tesómat. Így sikerült felülkerekednem és én meg a lányt csikiztem.

- Héhé! Mi van itt? - jött Andy is.

- Csata! - kiáltottam, leugrottam az ágyról ás lelöktem Andyt a szőnyegemre. De ő kezdett csikizni engem és nem én őt. Ez nem fair! Nem tudom, meddig gyilkoltuk ott egymást, de egy idő után a nevetésünk elhalt. Andy megcsókolt, és nem érdekelt, hogy Ash és Jane ott vannak az ágyon. Elmerültem a fiú közelségében. Ebből az helyzetből az szakított ki, hogy a barátnőmék leestek az ágyról, pontosan mellénk.
- Jól vagytok? - néztem rájuk, de kitört belőlem a nevetés.
- Persze, semmi bajunk. - mondta Jane és már mind a négyen nevettünk. Még egy ideig elvoltunk ott négyen, aztán megkordult a gyomrom.
- Ti nem vagytok éhesek? - mondtam már megint nevetve.
- De, menjünk. - mondta Andy, a fiúk felálltak és felsegítettek minket is a földről. Lesétáltunk a konyhába, és benéztem a hűtőbe, de az teljesen üres volt, találtam benne két paradicsomot...
- Na jó, új terv. Szerintem kaja előtt menjünk vásárolni. - jelentettem ki. A többiek is belenéztek a hűtőbe és rájöttek, hogy üres.
- Oké akkor Jane öltözz megyünk vásárolni. - mondta a tesóm. Jane-nel felszaladtunk a szobáinkba. Én kibontottam a hajam, megfésülködtem, majd újra összefogtam.
- Rin ezt felejtsd el! Olyan ijesztő vagy így. - rontott be a szobámba Jane.
- De Jane! Össze akarom fogni a hajamat. - ellenkeztem. Végignéztem barátnőmön és meglepődtem... egy piros póló volt rajta egy kék farmerdzseki, kék farmer néhány bőrkarkötő és a nyakörve helyett egy dögcédulás nyaklánc.
- De ne fogd össze! - ellenkezett és elvette a hajgumimat. Utánakaptam, de elfutott. Ki a szobámból, le a lépcsőn de csak egy emeletet, és be az egyik szobába: Jinxx-ébe.
- Lányok baj van? - nézett ránk a srác, akit épp hegedülés közben zavartunk meg.
- Igen! Ellopta a hajgumimat, és így nem tudom összefogni a hajamat! - mondtam, miközben próbáltam elvenni a lánytól a kiegészítőt.
- Jane, Rin elég legyen! - amint Jinxx ezt kimondta Jane megállt én meg leültem a földre. - Jane miért nem akarod, hogy Anna összefogja a haját?
- Mert csak, mert neki fura az összefogott haj. Olyan ijesztő tud lenni ilyenkor. - mondta és kitört belőlem a nevetés.
- Jane én ijesztő? Hova gondolsz? - néztem rá hatalmas barna szemeimmel. Aztán csak úgy gondoltam egyet és pszichopata mosoly terült el az arcomon. - Erre gondolsz? - indultam meg felé és elkezdtem csikizni.
- Na lányok! Elég! - mondta határozottan Jinxx, engem felkapott és letett a szoba másik felébe. - Na jó, akkor Jane kérlek hagyd Rinnek, hogy összefogja a haját és Rin te meg ne legyél pszichopata. Az az én reszortom. - mikor befejezte a mondatot a szokásos pszichopata nézésével nézett rám. Ekkor bejöttek a bátyjaink.
- Rin, Jane elég a balhéból, induljunk már! - mondta a bátyám, majd bejöttek és kivonszoltak minket a szobából. Lementünk a nappaliba, onnan ki az udvarra a kocsihoz. Andy vezetett én elöl mellette hátul meg Ash és Jane. A kocsiban beszélgettünk, én összefogtam a hajamat, majd olyan húsz perc múlva, mikor végre megérkeztünk kiszálltunk a boltnál. Vettünk egy bevásárló kocsit, amit én toltam, és amibe Jane meg a bátyja beleugrott.
- Nehezek vagytok! - kiáltottam fel nevetve, mikor nem sikerült elindulni.
- Segítek. - állt oda mellém a testvérem és együtt toltuk a kocsit. Nevetve, beszélgetve mentünk be a boltba, ahol eléggé megnéztek minket, volt aki valamelyikőnket felismert és csodálattal, rajongással nézett ránk. Akadt olyan is, aki mosolygott azon, hogy a fiatalok bolondoznak, viszont olyan is volt (főleg az idősebb korosztályból, 60 év felett), aki megrovóan, figyelmeztetőn nézett ránk. Nem tetszett az idősebbeknek, hogy mi ott bolondozunk. Vettünk müzlit, tejet, kenyeret, tojást és mindent, ami reggelihez, ebédhez kell egy pár napra.
- Vegyünk kakaóport! - kezdett nyafogni Jane mikor indultunk volna a kassza felé.
- Minek az neked? - nézett rá értetlenül Ash.
- Mert kell és kész. - mondta gyerekesen a fekete hajú lány.
- Jó, oké veszünk, csak ne kezdj nyafogni. - adtam meg magam. Ashley kivételével mind elnevettük magunkat. Elindultunk a kakaópor felé és akkor jutott eszembe, hogy ha már ott vagyunk akkor kell tea és kávé is. A kocsi púpos lett, már mind a lábunkon álltunk és végre beálltunk a kasszához. Kipakoltunk, vettünk egy kupac szatyrot és azokba pakoltuk a kaját, meg a többi cuccot. Andy úgy döntött, hogy vesz nekem egy fekete pólót, egy egyszerű feketét, bárminemű minta nélkül. Végül sikerült fizetni, és kivittük a cuccokat a kocsihoz. Bepakoltunk és indultunk haza