Janet Ash felzavarta a szobájába, így mi hárman pakoltunk be a hűtőbe.
- Na akkor mit főzzek? - néztem a srácokra, akiktől csak meglepett arcokat kaptam válaszul.
- Te tudsz főzni? - törte meg végül a testvérem a csendet. Na jó... elnevettem magam. Lány vagyok, mit várt?
- Mi ilyen meglepő? Persze, hogy tudok főzni, mit vártál? - mivel az eredeti kérdésemre még mindig nem válaszoltak így kipakoltam azt ami a kezembe akadt és összeütöttem gyorsan valamit.
- Ash, ha már nem segítettél szólj Jane-nek és a többieknek is, hogy jöhetnek enni. - mondtam és tálaltam. Az eredmény valami zöldséges sült húsi lett, egy kis rizzsel.
- Minek van ilyen jó illata? - lépett be a konyhába Jane és leült a bátyám mellé az asztalhoz.
- Az ebédnek. - válaszoltam nevetve, végül mind leültünk a helyünkre. Elkezdtünk enni és csak úgy jöttek az elismerő szavak, bólintások a főztömre. Mire jó, hogy az ember lányát az anyja már nyolc éves kora óta tanítja főzni? Bevallom, örültem, hogy Joana Black az anyám. De szerintem ez az arcomra is kiülhetett, mert Andy érdeklődve nézett rám, mire válaszul csak a szobám felé intettem a fejemmel, hogy majd ott megbeszéljük kaja után. Bólintott és ettünk tovább. Kaja után elkezdtem volna összepakolni, mikor valaki kivette a kezemből a tányérokat.
- Hagyjad csak, majd én megcsinálom. - mondta Jinxx és elindult a tányérokkal és az evőeszközökkel a mosogató felé.
- Köszönöm. - mondtam halkan és elindultam a szobám felé. Felmentem az emeletre és a fülemet a gitár jellegzetes, megnyugtató hangja ütötte meg. A dallam Jane szobájából jött, de nem ismertem azt, amit játszott, viszont az biztos volt, hogy ő gitározott. A gitárjátékát ezer közül is megismerném. Ez a dal vidám volt, végre kizökkent az állandó búskomorságból, újra tiszta szívből mosolyog. Az ajtó résnyire nyitva volt, így benéztem. És a sejtésem beigazolódott, ott volt előtte a papír a ceruza, kezében a gitár.
- Segítsek? - léptem be hozzá. Ő picit összerezzent, majd mindketten elnevettük magunkat. - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj, amúgy szerintem most boldogulok vele magam is, de köszi. - csak bólintottam és átmentem a szobámba, ahol már Andy várt az ágyam szélén ülve.
- Csak annyi volt, hogy most, mikor talán örökre elvesztettem az anyámat, akkor esett le, hogy én mennyit köszönhetek neki. Az életemen kívül. Már lassan tíz évvel ezelőtt kezdett tanítani főzni, hogy jó házasszony lehessek. Türelmes volt, akkor is, amikor romba döntöttem a konyhát. - nem tudtam folytatni. A hangom elcsuklott, sírva fakadtam. A fiú csak átölelt. Nem szólt semmit, hogy mire gondolhatott? Fogalmam sincs.
- Na jó, elviszlek valahová. - mondta és megfogta a kezemet, mikor már majdnem teljesen megnyugodtam. Kivezetett a szobámból, át a nappalin, az előszobán, ahol segített felvenni a dzsekimet és megtámasztott, hogy ne essek el, amikor a bakancsomat vettem fel.
- Hova megyünk? - néztem a fiúra kíváncsian, mikor indította a kocsit.
- Meglepetés. - csak ezt az egy szót mondta és ki is gördült a kocsi az utcára. Nem tudtam, merre megy, de nem is érdekelt. Bíztam benne, jobban, mint bárki másban. Csak mentünk, nem néztem merre, aztán megálltunk, kiszállt, majd nekem is ajtót nyitott és kisegített. Megfogta a kezem és elkezdett vezetni. Egy ház előtt álltunk meg, megnéztem kicsit jobban. És a szívem szorult össze, ez a saját házunk.
- Miért jöttünk ide? - néztem rá könnyes szemekkel.
- Csssst, csak gyere. - mondta, megfogta a kezemet és csöngetett. Anyám jött ki.
- Gyertek be. - nyitotta ki a kaput. Beléptünk és anyám a nyakamba borult. Mindketten sírtunk. De pár perc múlva elindultunk befelé. - Üljetek le, én mindjárt jövök. - mondta anya és leültünk a nappaliban. Vajon mit akar? Tudja, hogy nem fogok visszajönni.
*Andy*
Megérkeztünk a vásárlásból és Rin azonnal nekiállt főzni. Nem tudtam, hogy tud, de gyanítottam. Amíg főzött, én felmentem a szobámba, és telefonáltam. Az anyját hívtam. Ha Rin meg is utál akkor is be kell látnia, hogy csak az ő érdekében tettem.
- Igen? - szólt bele Joana a telefonba.
- Jó napot! Andy Biersack vagyok, a fia legjobb barátja és hamarosan a lánya fiúja. - mondtam.
- Szia Andy, mit szeretnél? - kérdezte a nő, hangja gyanakvó volt.
- Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de én segíteni szeretnék. Nem magának, hanem a lányának. Amióta itt van rengeteget sír. Ma szeretném elvinni haza, de csak akkor, ha csak maga lesz otthon és kedvesen fogadja. De nem próbálja marasztalni, ha nem akar. - mondtam az ötleteimet azonnal az általam szabott feltételekkel együtt.
- Rendben. Legkorábban másfél óra múlva tudtok jönni, addigra John is elmegy itthonról. - mondta a nő és tetette a telefont.
- Gyere, kész a kaja. - nyitott be Ash és ment is tovább. eltettem a telefonomat és mentem lefelé. Rin már tálalt és az ebédnek remek illata volt. Elkezdtünk enni és, mind csak dicsértük a főztjét. Valami fura érzelem jelent meg a lány arcán, talán a büszkeség, a szeretet, a szomorúság és a megvetés keveréke? Kérdőn néztem rá, ő a fejével csak a szobája felé bökött és egyből értettem: majd odafent elmondja. Megettük, én felmentem, és leültem az ágya szélére. Vártam, hogy feljöjjön. Nem sokkal később belépett a szobába, és elmondta, hogy mire gondolt, de feltörtek a könnyei. Mindig összeszorul a szívem, ha sírni látom. Tényleg itt az ideje, hogy beszéljen az anyjával. Szorosan magamhoz öleltem, jelezvén, hogy soha nem fogom elengedni, mindig mellettem marad. Na jó, itt az ideje, hogy induljunk.
- Gyere, elviszlek valahová. - felálltam, megfogtam apró, puha kezét és felhúztam őt az ágyról. Kivezettem a szobából, át a nappalin, egyenesen az előszobába. Ráadtam a bőrdzsekijét és megvártam, hogy felvegye a bakancsát, majd kimentünk a kocsihoz, beültünk mindketten és beindítottam. Mikor megkérdezte, hova megyünk, nem tudtam volna elmondani neki, amúgy is tiltakozott volna. Amikor már közel voltunk a házukhoz, akkor kezdett bűntudatom lenni. Megálltunk, kinyitottam neki az ajtót, hogy kiszállhasson.
- Miért jöttünk ide? - nézett rám és egyre nagyobb méreteket öltött a bűnbánatom. Úgy éreztem, vétek ellene, bántom, de csak azt szeretném, hogy jobb legyen neki.
- Ne sírj, csak gyere. - fogtam meg a kezét, megszorítottam és csengettem. Joana jött ki. Kinyitotta a kaput és a lánya nyakába borult. Ezután bementünk, Rinnel leültünk a nappaliban, Joana felment az emeletre.
- Jól vagy? - tettem fel óvatosan azt a kérdést, ami a legjobban gyötört.
- Nem és nem is leszek. - válaszolt a lány zokogva. Egyre jobban sírt, próbáltam megölelni, de ellökött.
- Most mi a baj? - néztem rá értetlenül.
- Az, hogy idehoztál. Tönkre akarsz tenni? - egyre hisztérikusabban zokogott. Nem tudtam, mit tegyek. Mi baja? Nem tudom mennyi idő telt el, mikor végre kezdett megnyugodni és megjelent Joana a kezében egy hatalmas dobozzal.
- Ezt nyisd ki. - tette le a lánya elé a dobozd, aminek a tetején volt egy boríték. Rin elvette a borítékot, felbontotta, pénz és ékszerek voltak benne.
- De anya, ezek te tieid, az összeset a nagyitól kaptad még, mikor annyi idős voltál, mint most én. - nézett a lány meghatottan az anyjára.
- Igen, de itt az ideje, hogy átadjam neked. Megérdemled. De nyisd ki a másikat is. - Rin kinyitotta és belenézett. Abban ruhák, táskák és még más kiegészítők voltak.
- Köszönöm. - borult sírva az anyja nyakába. - Miért döntöttél így?
- Mert szeretlek, és igazad van.
Én csak ültem ott, mint aki megnémult, nem tudtam, mit mondani.
- Gyere, elviszlek valahová. - felálltam, megfogtam apró, puha kezét és felhúztam őt az ágyról. Kivezettem a szobából, át a nappalin, egyenesen az előszobába. Ráadtam a bőrdzsekijét és megvártam, hogy felvegye a bakancsát, majd kimentünk a kocsihoz, beültünk mindketten és beindítottam. Mikor megkérdezte, hova megyünk, nem tudtam volna elmondani neki, amúgy is tiltakozott volna. Amikor már közel voltunk a házukhoz, akkor kezdett bűntudatom lenni. Megálltunk, kinyitottam neki az ajtót, hogy kiszállhasson.
- Miért jöttünk ide? - nézett rám és egyre nagyobb méreteket öltött a bűnbánatom. Úgy éreztem, vétek ellene, bántom, de csak azt szeretném, hogy jobb legyen neki.
- Ne sírj, csak gyere. - fogtam meg a kezét, megszorítottam és csengettem. Joana jött ki. Kinyitotta a kaput és a lánya nyakába borult. Ezután bementünk, Rinnel leültünk a nappaliban, Joana felment az emeletre.
- Jól vagy? - tettem fel óvatosan azt a kérdést, ami a legjobban gyötört.
- Nem és nem is leszek. - válaszolt a lány zokogva. Egyre jobban sírt, próbáltam megölelni, de ellökött.
- Most mi a baj? - néztem rá értetlenül.
- Az, hogy idehoztál. Tönkre akarsz tenni? - egyre hisztérikusabban zokogott. Nem tudtam, mit tegyek. Mi baja? Nem tudom mennyi idő telt el, mikor végre kezdett megnyugodni és megjelent Joana a kezében egy hatalmas dobozzal.
- Ezt nyisd ki. - tette le a lánya elé a dobozd, aminek a tetején volt egy boríték. Rin elvette a borítékot, felbontotta, pénz és ékszerek voltak benne.
- De anya, ezek te tieid, az összeset a nagyitól kaptad még, mikor annyi idős voltál, mint most én. - nézett a lány meghatottan az anyjára.
- Igen, de itt az ideje, hogy átadjam neked. Megérdemled. De nyisd ki a másikat is. - Rin kinyitotta és belenézett. Abban ruhák, táskák és még más kiegészítők voltak.
- Köszönöm. - borult sírva az anyja nyakába. - Miért döntöttél így?
- Mert szeretlek, és igazad van.
Én csak ültem ott, mint aki megnémult, nem tudtam, mit mondani.
*Rin*
Miért hozott ide? Tönkre akar tenni? Ha igen akkor akár már most megmondhatom neki a véleményem. Ha tönkre akarsz tenni Andrew Dennis Biersack akkor jegyezd meg, amíg élek utálni foglak!
- Jól vagy? - tette fel a kérdést, mintha nem lenne egyértelmű a válasz.
- Nem és nem is leszek. - miközben ezt mondtam feltörtek a könnyeim. Elegem van, már magamat is gyűlölöm, de teljes szívemből. Miért nem tudom elfogadni a sorsomat? Hisz ez így van megírva. Ellöktem magamtól Andy ölelő karját, ne érjen hozzám.
- Most mi a baj? - egek, ez ennyire hülye vagy csak tetteti?
- Az, hogy idehoztál. Tönkre akarsz tenni? - egyre hisztérikusabban sírtam, nem tudtam, mi történik. Csak hisztérikusan sírtam. Aztán kezdtem megnyugodni, és anya tűnt fel a lépcső tetején, a kezében egy bazinagy dobozzal. Egyre közelebb jött. Letette elém.
- Nyisd ki. - adta a kezembe a borítékot. Abban anya ékszerei voltak és egy köteg pénz.
- De anya, ezek te tieid, az összeset a nagyitól kaptad még, mikor annyi idős voltál, mint most én. - Nem tudtam mire vélni ezeket.
- Igen, de itt az ideje, hogy átadjam neked. Megérdemled. De nyisd ki a másikat is. - tolta elém a dobozt. Kinyitottam és olyan ruhák, cipők, táskák és kiegészítők voltak benne, amiket még életemben nem láttam.
- Köszönöm. - borultam sírva anyám nyakába. - Miért döntöttél így?
- Mert szeretlek, és igazad van. - csak sírtunk. Szeretem anyát. Ezután beszélgettünk. Elmondta, hogy ezeket akkor vette, amikor megszülettem. Sejtette, hogy ilyen lesz a stílusom. Már babaként is lázadó voltam.
- De akkor miért ellenezted a piercinget, meg eleinte a bandát? - néztem rá nagy szemekkel.
- Azért, mert nem akartam, hogy az én egyetlen kislányom tönkretegye az életét. De rájöttem, hogy ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy azzá válj, akinek lenned kell. - örültem, hogy így válaszolt. Megszólalt a telefonom, én azonnal felpattantam és felvettem. meg se néztem, ki az.
- Igen?
- Rin, hol vagytok? Nem arról volt szó, hogy ma próbálunk? - kérdezte Melissa idegesen a telefon túloldalán.
- Basszus! Elfelejtettem. Max. egy óra és ott vagyunk. - tettem el a telefont. - Andy indulnunk kell, haza kell menni Jane-ért, elfejetettem, hogy ma próba lesz. Szia anya, és köszönöm. - öleltem meg anyámat. Megfogtam a cuccokat és kimentünk a kocsihoz. Bedobtam a dobozt hátra, a borítékot beraktam a kabátom belső zsebébe. Mindketten beültünk és elindultunk haza. Andy gyorsan vezetett, nagyon gyorsan, de be voltunk kötve és csak az útra figyelt. Gyorsan hazaértünk, felmentem az emeletre. Bevittem a dobozt a szobámba, az ékszerek egy részét a többi közé tettem, de két gyűrűt, egy nyakláncot és egy pár fülbevalót nem. A nyakláncon egy kinyitható szív alakú medál volt. Kinyitottam, két kép volt benne és egy összehajtott cetli. Az egyik képecskén én voltam kiskoromban Ash-sel és anyával, a másikon meg én, apa, John és anya. Széthajtottam a papírt, ez állt benne:
- Mert szeretlek, és igazad van. - csak sírtunk. Szeretem anyát. Ezután beszélgettünk. Elmondta, hogy ezeket akkor vette, amikor megszülettem. Sejtette, hogy ilyen lesz a stílusom. Már babaként is lázadó voltam.
- De akkor miért ellenezted a piercinget, meg eleinte a bandát? - néztem rá nagy szemekkel.
- Azért, mert nem akartam, hogy az én egyetlen kislányom tönkretegye az életét. De rájöttem, hogy ez mind elengedhetetlen ahhoz, hogy azzá válj, akinek lenned kell. - örültem, hogy így válaszolt. Megszólalt a telefonom, én azonnal felpattantam és felvettem. meg se néztem, ki az.
- Igen?
- Rin, hol vagytok? Nem arról volt szó, hogy ma próbálunk? - kérdezte Melissa idegesen a telefon túloldalán.
- Basszus! Elfelejtettem. Max. egy óra és ott vagyunk. - tettem el a telefont. - Andy indulnunk kell, haza kell menni Jane-ért, elfejetettem, hogy ma próba lesz. Szia anya, és köszönöm. - öleltem meg anyámat. Megfogtam a cuccokat és kimentünk a kocsihoz. Bedobtam a dobozt hátra, a borítékot beraktam a kabátom belső zsebébe. Mindketten beültünk és elindultunk haza. Andy gyorsan vezetett, nagyon gyorsan, de be voltunk kötve és csak az útra figyelt. Gyorsan hazaértünk, felmentem az emeletre. Bevittem a dobozt a szobámba, az ékszerek egy részét a többi közé tettem, de két gyűrűt, egy nyakláncot és egy pár fülbevalót nem. A nyakláncon egy kinyitható szív alakú medál volt. Kinyitottam, két kép volt benne és egy összehajtott cetli. Az egyik képecskén én voltam kiskoromban Ash-sel és anyával, a másikon meg én, apa, John és anya. Széthajtottam a papírt, ez állt benne:
" Drága Anna!
Most, hogy ez a kezedben van már tudom, hogy rosszul döntöttem, amikor hazudtam neked. Itt az ideje, hogy válassz, kik fontosabbak neked. Én és Ashley, vagy én, apád és John. Tudod, hogy szeretlek és remélem tényleg fontos vagyok neked. A két kép a család két felét jelképezi. Mindkettőn ott vagyok én és ott vagy te. A többiek között kell választanod. A pénz arra van, hogy ha úgy döntesz, hogy Ash-sel maradsz akkor új életet kezdhess, persze mindig szívesen látlak és segítek neked.
Szeretőn ölel: Anya."
A papírt a dzsekim belsőzsebébe tettem a bal oldalra, hogy a szívem mellett legyen. Felvettem anya arany pecsétgyűrűjét, azt amiben ónix kő van. Csodaszép és pont az én méretem. És még egy napköves egyszerű ezüstözött drótgyűrűt. Nem illettek össze, de nem érdekelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése