Miután Ash elhagyta a szobámat lerogytam az ágyamra. Csak ültem, arcomat két tenyerem közé hajtva és csendesen sirattam a régi életemet. Bár soha ne találkoztam volna a lányokkal, bár ne költözött volna hozzánk Jane, bár ne alapítottuk volna meg a bandát. Ha nem ismerem meg a lányokat, Jane nem költözik hozzánk, ha nem költözik hozzánk akkor nem alapítjuk meg a bandát, ha nincs a banda Jane nem veszik össze a szüleivel és én nem érzem azt, hogy a széltől is védenem kell. De, ha nincs a banda, nincs hírnév, a fiúk sose szereznek tudomást arról, hogy hol vagyunk, kik lettünk, nem ismerem meg anya fiát, és nem tudom meg, hogy idáig a szemembe hazudott a teljes családom. És nem dől össze az én "tökéletes" kis életem. Nem tudom, meddig ültem ott, de Jane csörtetett be a szobámba, a bőröndömmel a kezében. Letette a földre az enyémet, kinyitotta a sajátját elővett egy fekete hosszú ujjú pulóvert, felvette, majd a becipzározott bőrönddel a kezében visszasétált a szobájába. Én épp újra a gondolataimba merültem, mikor valaki kopogott, majd résnyire nyitotta az ajtót.
- Bejöhetek? - hallottam kék szemű lovagom hangját.
- Gyere csak. - válaszoltam sírástól elcsukló hangon. A srác belépett, s megakadt a szeme könnyes arcomon, kisírt szemeimen.
- Mi a baj? - ült le mellém az ágyra.
- Csak elgondolkodtam.
- Min? - meresztett rám nagy szemeket a fiú.
- Csak azon, hogyha nem ismerem meg a lányokat, Jane nem költözik hozzánk, ha nem költözik hozzánk, nem alapítjuk meg a bandát, ha nem alapítjuk meg a bandát, akkor nem veszik össze a szüleivel és én ezáltal nem érzem azt, hogy a széltől is védenem kell őt, mert már annyit sérült. De, ha nincs banda, nincs hírnév, ha nincs hírnév, ti sose szereztek tudomást arról, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, nem ismerem meg Ashleyt és nem tudom meg, hogy a családom 17 éven keresztül a szemembe hazudott. - az utolsó fél mondatot már olyan halkan tudtam csak kinyögni, hogy én magam se hallottam tisztán, de Andy megértette. Csak átölelt és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor végre kisírtam magam késő estig beszélgettünk, és végre tiszta szívből tudtam nevetni. Majd olyan éjfél körül elköszöntünk egymástól, de előtte megkértem, hogy mutassa meg, hol a fürdő, mert szerettem volna lezuhanyozni. Miután megmutatta, hol a fürdő visszamentünk a szobámba és meg egy kicsit beszélgettünk. Hajnali kettő körül lehetett, mikor mindketten hatalmasat ásítottunk.
- Na most már tényleg megyek, szép álmokat. - köszönt el, és adott egy puszit az arcomra.
- Jó éjt. - köszöntem el, mielőtt kilépett az ajtón. összeszedtem a cuccomat és elmentem letussolni. Olyan tíz percig folyattam magamra a meleg vizet, aztán elzártam a csapot felvettem a pizsamámat és besétáltam a szobámba. Telepakoltam az ágyamat az otthoni cuccaimmal, majd a kedvenc plüssömet átkarolva elaludtam.
*Andy*
Miután halottam bemenni Rint a szobájába zuhanyzás után, még benyitottam hozzá. Ránéztem az ágyára, épp egy plüssmacit szorongatva aludta az igazak álmát. Órákig tudtam volna nézni, hogy alszik, ez a kedves, törékeny lány. Persze, erős, de mégis, a lelke olyan törékeny. Nem tudtam, pontosan mit is érzek, csak azt, hogy meg kell védenem, ha úgy alakul saját magamtól is... Bántott az a tudat, hogy ennek a fiatal lánynak azért dőlt össze az élete, mert megismert minket. Halkan becsuktam a szobája ajtaját és átsétáltam az enyémbe. Átöltöztem és amint bemásztam az ágyba el is aludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valaki ugrál az ágyamon és a nevemet mondja, mindig egyre hangosabban.
- Mi van? - néztem álmosan Janere, hisz ő volt az, aki ott ugrált mellettem.
- Semmi. - válaszolta és leugrott az ágyamról. - Csak gyakorlom a neved.
- Marha! - nevettem és hozzávágtam egy párnát.
- Ez honnan van? - vette fel azt a képet, amin én vagyok, a kishúgom, anyánk és a mostohaapám. Ezen a képen tizenegy éves vagyok, míg Jane, a húgom csak öt.
- Ez... - néztem a képre. - Ezen én vagyok tizenegy éves koromban, az a lány ott a húgom. Igaz csak a féltestvérem, de attól még nagyon szeretem, hiába nem láttam már lassan...
- Tizenkét éve... - fejezte be helyettem Jane a mondatot.
- Honnan tudod? - néztem rá meglepetten. Lehet, hogy ezzel túl sokat elárultam? De ha már meglátta a képet, elmondom neki. Itt az ideje, hogy megtudja.
- Ez a kép... - kirohant a szobából, majd nemsokkal később egy ugyanolyannal tért vissza.
- Neked meg honnan van meg? - kerekedett el a szemem. Álmomban se hittem volna, hogy neki is megvan ez az ősrégi kép.
- Ezen a képen... a lány... én vagyok! - jelentette ki.
- Tudom... - mondtam halkan, már-már alig érthetően.
- De eddig miért nem mondtad? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Féltem a reakciódtól, és jobban megszerettelek volna ismerni. - mondtam lehajtott fejjel. Ő felugrott mellém az ágyra ész szorosan átölelt. Éreztem, ahogy könnyei elkezdik áztatni a pólómat, de nem zavart. Én is átöleltem őt, szorosan magamhoz húztam és csak ott ültünk, nem tudom mennyi ideig.
- Hát itt meg mi folyik? - hallottam meg Rin hangját.
- Rin, Jane a húgom. - jelentettem ki, mire a lány szemében vidám kis fény csillant.
- Semmi. - válaszolta és leugrott az ágyamról. - Csak gyakorlom a neved.
- Marha! - nevettem és hozzávágtam egy párnát.
- Ez honnan van? - vette fel azt a képet, amin én vagyok, a kishúgom, anyánk és a mostohaapám. Ezen a képen tizenegy éves vagyok, míg Jane, a húgom csak öt.
- Ez... - néztem a képre. - Ezen én vagyok tizenegy éves koromban, az a lány ott a húgom. Igaz csak a féltestvérem, de attól még nagyon szeretem, hiába nem láttam már lassan...
- Tizenkét éve... - fejezte be helyettem Jane a mondatot.
- Honnan tudod? - néztem rá meglepetten. Lehet, hogy ezzel túl sokat elárultam? De ha már meglátta a képet, elmondom neki. Itt az ideje, hogy megtudja.
- Ez a kép... - kirohant a szobából, majd nemsokkal később egy ugyanolyannal tért vissza.
- Neked meg honnan van meg? - kerekedett el a szemem. Álmomban se hittem volna, hogy neki is megvan ez az ősrégi kép.
- Ezen a képen... a lány... én vagyok! - jelentette ki.
- Tudom... - mondtam halkan, már-már alig érthetően.
- De eddig miért nem mondtad? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Féltem a reakciódtól, és jobban megszerettelek volna ismerni. - mondtam lehajtott fejjel. Ő felugrott mellém az ágyra ész szorosan átölelt. Éreztem, ahogy könnyei elkezdik áztatni a pólómat, de nem zavart. Én is átöleltem őt, szorosan magamhoz húztam és csak ott ültünk, nem tudom mennyi ideig.
- Hát itt meg mi folyik? - hallottam meg Rin hangját.
- Rin, Jane a húgom. - jelentettem ki, mire a lány szemében vidám kis fény csillant.
*Rin*
Mikor felkeltem kimásztam az ágyból és még pizsiben kimentem a folyosóra, láttam, hogy Andy, Ash és Jane szobájának az ajtaja tárva-nyitva. Először Janeébe néztem be, de üres volt, aztán elmentem a tesóm szobájához, ott se volt senki végül benéztem Andyhez. Hát be kell valljam, nem hittem a szememnek Jane Andy vállán sírt.
- Hát itt meg mi folyik? - léptem be a szobába, ahol megláttam az ajtó mellett a tesómat.
- Rin, Jane a húgom. - mondta Andy, mire nekem vidám ki fény csillant a szemembe.
- De hát ez remek hír! - kiáltottam fel és elkezdtem egy helyben ugrálni örömömben. Végre egymásra talált a másik testvérpár. És ekkor megláttam a két ugyanolyan képet. Jane egyetlen képe a bátyjáról és Andy egyetlen képe a kishúgáról. Olyan jó, hogy egymásra találtak! Nemsokkal később a testvérpár kibontakozott egymás öleléséből, és a fiú rám nézett.
- Még mindig komolyan gondolod, amit este mondtál? - tette fel halkan a kérdést. Be kell valljam, elbizonytalanodtam, nem is kicsit.
- Őszintén megvallva nem tudom. Részben igen, de ha az lenne, amit mondtam akkor most nem lenne a legjobb barátnőm boldog. - feleltem halkan, lesütött szemmel. Tudtam, hogy Ash és Jane semmit nem értenek, de nem is baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése