11. rész: Sztár házban a barátnőim!

Csövi! Itt Renel... Az új író (?), meglátjuk, mennyire jön ez össze... Mármint én meg az írás. Tőlem nyilván nem Neru, Meli, vagy Nelly szemszögét fogjátok olvasni, hanem a dilis Renelét, aki amúgy tényleg olyan, mint én, csak 5 centivel magasabb. Remélem meg lesztek elégedve, és tetszeni fog az a rész! Jó olvasást kívánok!

Megint… Megint egy totálisan unalommal vegyített átlagos napnak néztem elébe, és mily meglepő, borsódzott a hátam, ha csak arra gondoltam mindez hogyan is fog telni… Lassan. És hát ugye az ilyen normális élethez mi dukál? Naná, hogy olyan barátnő, aki egy világhírű banda villáján dekkol… Na, és nekem ebből kettő is jutott. Kettő olyan mihaszna, akiknek meg csak eszükbe sem jutott áthívni, nem csak engem, de Nerut, Melit és Nellyt se. Ki hallott már ilyet? Na, jó valószínűleg én is nagy ívből tennék mindenkire, kivéve a legjobb barátaimra… Meg talán a szüleimre, a cicáimra (merthogy kettő is van), a haverokra sőt, valószínű, hogy a legeslegjobban utált ismerősömre se…. Mindenkinek az orra alá dörgölném. Hát igen ez vagyok én… Ilyen kedves, jó szívű, aranyos, szép, szerény… Mit is hagytam ki? Áh, mindegy!

A fejem hatalmas koppanás kíséretében érkezett a padomra, ahol egyedül trónoltam. Nem igazán bírnak az osztálytársaim, talán mert túlságosan szókimondó vagyok. De hát ez van… Szóóóval mi alatt én folyamatosan kattogtattam az agyam, eltelt egy egész szünet… Jesszus! Hogy vagyok képes ennyit gondolkodni? Pláne, hogy ezt így mind egyszerre. A tanár egy ajtócsapódás kíséretében belépett a terembe, én pedig kaptam az alkalmon, és megcsillogtattam csodás színészi tudásomat, és teljesen hitelesen eljátszottam, hogy meeeeenyire nagyon beteg vagyok… Agybeteg, ha kell a sárga papíromat is fel tudom mutatni. Csak vicceltem nem vagyok fogykós… Miután a tanár felhatalmazott, hogy ellátogassak az iskolaorvoshoz, és ott is nagyszerűen alakítottam, tehát már csak annyi volt hátra, hogy… Kopp, kopp!

- Elnézést a zavarásért! – Nyitottam be a kilencedikes gólyácskák termébe. – Elkérhetném Rebeka Smith-tet? – Szegény Neru, úgy nézett fel, mintha legalább a diri hívná… Vagy ennyire rossz ómen ha én kérem el az embert?

- Áh, Renee! Persze… - Igggen, győzelem!- Csak ha megtudhatom mire fel. – Picsába, erre gondolhattam volna… Impró impró impróóó!

- Ömmm… Tanár nő, kérem ez… Személyes – a pedagógus szeme vészesen villant – Akarom mondani! A bandánk nagy lehetőség előtt áll, és jó lenne, ha tudnánk próbálni – várakozó üzemmódba álltam.

- Valóban? – Ajajj, ez rosszul kezdődik. Neru idegesen meredt rám, és a szemével próbált jelezni, hogy magyarázatot vár. – Milyen lehetőségről van szó? – Kérdezte az oktató őszinte kíváncsisággal… Azta, hiszen ez az egyik énektanár! Ekkora mákot!

- Igen! – Helyeseltem heves fejbólogatással. Majd gyorsan, nagy vonalakban vázoltam a szitut, a hátamra kaptam Nerut, és robogtam is tova, egyenesen a tizedikesek osztálya felé. Az egyetlen probléma az volt, hogy Nellynek sajnálatos módon idegen nyelvi órája volt az előadóban… vagyis totálisan leégettem magam egy másik csoport előtt, mialatt ez az eltűnt nőszemély az ufókkal próbál kommunikációt létesíteni. Mi alatt magam után ráncigáltam Nerut, másik kezemmel gyorsan írtam egy sms-t Meli-nek, hogy lógjon el.

Teljesen leizzadva, idegesen, feszülten és nyűgösen dobáltam magam előtt végtagjaimat, miközben elhagytuk a suli területét. Bezzeg a többiek még fel is voltak dobva, hogy elintéztem ezt, és egy teljesen tökéletes hétfőt hoztam nekik össze, és spontán unatkozással… Kár, hogy nekem közel sem elégítette ki vágyaimat… Legalább egy forró pezsgőfürdő, gyertyafényes vacsi… Vagy csak egy házban tartózkodni a tökéletes férfival!!!! De neeeem, sőt, hogy a két beépített ember se képes elmondani egyetlen egy pletyka morzsácskát sem, arról, hogy az Igazim hogy kezdi a napot… Fogat mos? Vagy azt csak este? Vagy reggel-este? Esetleg még délben is? Vagy mennyi zoknija van? Kifordítva tárolja? Vagy, hogy? Megint! Az agyam szét fog robbanni! Túl sokat agyalok… Bár mikor nem? Hirtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Csak nem? A lányok ugye, mondd, hogy a lányok! Jinxx?

- Mi az Renel? – Kérdezte Meli. A szám megremegett, és éreztem, ahogy a lábaimból kiszaladó vér mind az arcom elé indulna. Kevés kellett, hogy ájulásig jussak, s mikor meginogtam Nelly épp, hogy elkapta a karom.

- Köszi – néztem rá hálásan, majd nyeltem egyet és mielőtt felvettem volna megkapartam a torkom. – Halló? – Hangom bizonytalan volt és megremegett. – Itt Renel… Ezt nem tom minek mondtam csak tudod kit hívtál, már ha az vagy…. Befogtam mondhatod – a végére pedig nevettem…. Minek szövegelek ennyit! Nyugi, ez csak Jinxx… JINXX!!! Belesóhajtott, majd gyorsan elmondta miért hívott. Jane eltűnt… Teljesen lefagytam, hogy a Windows is megirigyelné, és csak némán tátogtam, majd Nelly kikapta a kezemből a telefont, hogy legalább ők is értesüljenek, mi a franc is történt. Persze ő teljesen lazán vázolta a helyzetet, mire mindenki teljesen elhallgatott.

- Figyu – kezdte Meli.- Itt van egy köpésre a ház, elkérem a kocsit, és oda megyünk. Én megráztam a fejem, és közöltem, hogy nem vagyok hajlandó az ellenkező iránya menni, és teljes erőből sprintelni kezdtem. Persze hallottam, hogy kiabálnak utánam, csak azt nem, hogy mit. Furcsa bizsergés járta át a jobb lábam, de nem foglalkoztam vele, csak futottam, ahogy bírtam. Többen megbámultak volt, aki utánam is szólt. A hajam össze-vissza gubancolódott, amit máskor azonnali hatállyal ki is fésültem volna, de ez sajnos nem tehettem meg. Több zebrán is átszaladtam, amikor valami bevillant, és lelassítottam. Nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt, és ezen a térdemre támaszkodva próbáltam lassítani. Hamarosan mellém értek a csajok, az autóval, és Nelly kivágta az ajtót, odébb csusszant, és bepattantam.

- Fogadjunk, hogy csak most esett le, hogy nem is tudod, hogy merre laknak a srácok – közölte Neru, mire megvontam a vállam.

- Ja, mennyire voltam ügyes? – Mosolyogtam bizakodva.

- Még 35 km, de nem rossz – felelte tömören a volánnál ülő Meli. Újabb vállrántás, és lehúztam a jobb bakancsom.

- Asszem kificamodott a bokám… - mondtam szemügyre véve lilás testrészem.

- Mutasd! – Hajolt oda Nelly, és kézbe vette a lábam, amivel megcsikizett, és felnevettem. Aztán körkörös mozdulatot tettem alsó végtagommal, hogy kiszabadítsam Nelly karmaiból, miközben hátba rúgtam az előttem ülő Nerut, aki felröhögött.

- Ez fáj? – Kérdezte miután megsimította a kékülő részt, én pedig felordítottam, majd mikor elkapta onnan a kezét felnevettem esetlenségén. Újból hozzáért, de ezt sem éreztem. Kicsit szorított rajta, mire felszisszentem, és visszaengedte, és magam alá húztam. Pár perc múlva már ott is voltunk, mire kipattantam a kocsiból, és az ajtóhoz robogtam, ahol csengettem. A másodperc tört része alatt nyílt ki előttem a bejárat, miközben Andy és Ashley majd’ rám estek. Idegesen betessékeltek minket, majd elkezdődött a nyugtassuk egymást játék. Elmondták mi a szitu, mi meg azt, hogy előfordul, és idő kérdése, és haza ér. Majd a hangzavarra megérkezett Rin is. Jinxx lépett hozzám, és rákérdezett, hogy jól vagyok-e.

- Jaj, persze, csak megijedtem – mosolyogtam.

- Nem így értettem… - Itt valószínűleg erősen kiülhetett az értelem az arcomra, mert felnevettet, és hozzá tette: - Látom, hogy csak a bal lábadat használod, mi van a jobbal? – Észrevette! Figyel rám! Érdeklem! Szeret… Vagyis, ebből még nem derül ki, vagy igen?

- Csak kificamodott – feleltem zavartam, mire bólintott, jelezve hogy érti a helyzetet. Ránéztem, és találkozott a tekintetünk. Gyönyörűek a szemei, de azonnal elkaptam a fejem, mire összeborzolta a hajam, mire odakaptam a kezem, eszembe jutva, hogy csupa csatak, a „kirohanásom” miatt.

- Szép hajad van – mondta, amibe bele is pirultam, és csak nevettem. Dobogásra lettünk figyelmesek, mintha valaki futna, és mindenki elcsendesedett, egy tompa tüsszentést hallottam, és végre belülről is megszemlélhettem, milyen az, ha két pszichopata hirtelen rád nyitja az ajtót. Jane állt ott, csurom vizesen.

  - Mért vagy ennyire átázva? - csodálkozott Rin. Én pedig magamban hozzátettem, hogy elfelejtett betétet cserélni…

 - A tengerpartnál vo... - a mondatát egy újabb hatalmas tüsszentés szakította félbe.

 - Mér voltál ott? - nézett rá értelmetlenül Ashley - Úsztál?

 - Ja! - vágta rá szinte kapásból - Mondhatjuk így is...

És egy újabb hatalmas tüsszentés.

 - Gyere már be! - parancsolt rá Andy is, majd a kérésnek eleget téve befolyt a küszöbön. - Menny öltözz át! - adta ki a parancsot Andy. Már éppen indult volna felfele a lépcsőn, mikor egyszerre hárman is megölelték, nem törődve azzal, hogy facsarni lehetne belőle a sós vizet.

Rin, Andy és Ashley ölelte meg... És tekintve, hogy nekem enyhén, brutális fáziskésésem volt, én kimaradtam. Majd miután Jane jelezte, hogy nagyjából olyan érzése van, mintha hegyet mászna… Nem azért, mert olyan felemelő, hanem mert olyan oxigén szegény volt a környezet. Andy és Rin el is lépett tőle, de Ash továbbra is ott állt…. Azt hiszem súghatott valamit, mert a tüsszentése előtt majdnem elmosolyodott.

- Azonnal öltözz át, mert még komolyabb bajod lesz! - parancsolt rá Rin és Andy egyszerre.

Egy idő után ez a hármas elkopott tőlünk, és így csak heten álldogáltunk ott. A lányok megszavazták, hogy lassan indulnunk is kellene, meg nekem be is kéne néznem az ügyeletre…

- Mi? Hogy én orvoshoz menjek? Valós tünetekkel? Na neeee… - háborogtam, majd megindultak ki az ajtón. Lassan utánuk szenvedtem magam, de megálltam útközben és hátra fordultam Jinxx-hez. Idegesítő volt… Egyszer, mert mennem kellett, nem maradhattam vele, másodszor meg mert annyi kérdésem volt hozzá, de nem az, hogy nem tehettem fel neki… Hanem, hogy nem is jutott eszembe, na gratulálok!