13. rész: Bevásárlás

Haii! Itt újra Jane! Jó olvasást!

Épp a karkötőimen tekergettem a szegecseket (milyen gazdag, izgalmas elfoglaltság!) mikor kopogtak az ajtómon.

 - Ki az? - kérdeztem.

 - Én - jött a válasz.

 - Én? - kérdeztem vissza játszva a hülyét.

 - Nem. Én!

 - Akkor most Én?

 - Nem, Te! - lépett be a szobába Andy.

 - Jaaa, hogy te! - nevettem.

Andy leült az ágyam szélére, és kicsit furán nézte a takarómon széjjel szórt szegecseket.

 - Te meg mit csinálsz? - kérdezte végül.

 - Hogy Én? - néztem végig a takarómon - Ash... - sóhajtottam.

 - Miatta szeded le a szegecseket meg csavargatod őket vissza? - nevetett fel Andy.

 - Nem! - röhögtem - Azt mondta, mivel beteg vagyok, azért nem rohangálhatok a házba, mint egy félbolond, így ágyban kellet maradnom.

 - Ahha! - mosolygott, majd egy kicsit közelebb csúszott hozzám - Amúgy.. kérdezhetek valamit, mint testvér, a testvértől?

 - Igen.
 - Jobban mondva két valamit akarok kérdezni... - tette még hozzá elgondolkodva.
 - Nyögd már ki! - parancsoltam rá kissé indulatosan.
 - Oké - mondta kicsit megszeppenve Andy - Mért jársz folyton feketében?
 - Talán mert Emó vagyok? - kérdeztem vissza - Másik kérdés?
 - Öm... na ezt nem tudom, hogy hogyan tegyem fel! - röhögte el magát kínosan
 - Naaa... - vigyorodtam el.
 - Ne néz így! - röhögte el magát még egyszer - Így még nehezebb!
 - Jó! - mondtam, és bebandzsítottam.
 - Hallod! - lökött meg nevetve - Te nem vagy százas!
 - Tőled örököltem! - nevettem, majd kicsit elkomorodtam, mert tényleg érdekelt, hogy mi bántja a bátyuskám lelkét - Mi baj?
 - Öm... Rin... tudod.. én.. azt hiszem...
 - Mit?! - csillant fel a szemem - Mit hiszel?
 - Nem biztos..., áh, hülyeségeket beszélek! Biztos.. hogy... hogy én...
Az amúgy is akadozó mondatot, hatalmas röhögés szakította félbe. De nem mi röhögtünk. Sejtettem, hogy kik röhöghetnek. Így felálltam, megragadtam Andy karját és átrohantam Rin szobájába. (mert onnan jött a nevetés). Amint beléptem, láttam hogy Ashley Rint csikizi, aki röhögve kapálózik.
 - Ne kínozd már! - rohantam oda én is nevetve - Zeng a szobám a röhögéstől!
Ráugrottam az ágyra és a hozzám legközelebb lévő személyt (név szerint Ashleyt) kezdtem el csikizni.
Aztán Andy is betalált a szobába, őt el lökte Rin, de aztán még is az LBm lett megcsikizve. Szegény, neki nincs lehetősége támadni. Hihi.
Egy ideig még gyilkoltuk egymást Ashleyvel, majd egyszer csak abbahagyta a csikizést. Akkor tudatosult bennem, hogy milyen testhelyzetben is vagyunk (én az ágyon hanyatt fekve, Ash fölém hajolva). A fejem persze vörös lett.
 - Nézd! - suttogta, és a fejével a bátyámék felé bökött.
A szőnyegen fekve csókolóztak. Erre elmosolyodtam. Hát akkor tulajdonképpen ezt akarta nekem az előbb eldadogni!
Ashley hirtelen a bordáim közé bökött, mire felsikkantottam.
 - Ezt  most miért? - néztem fel rá.
 - Nem illik bámulni! - röhögött, és belecsípett az arcomba.
Erre annyira tágra nyitottam a szemem, amennyire tudtam.
 - Jól van na! - röhögtem fel végül
 - Ezt látva kedvem támadt kivételesen példát venni Andyről... - suttogta, majd közelebb hajolt.
Már csak tizedmásodpercekre voltunk a csóktól, mikor a kezem megcsúszott, és Ash-sel együtt leestünk az ágyról! Na aztán értek én a tökéletes pillanatok elrontásához!
 - Jól vagytok? - nézet ránk meglepetten Rin, de a választ meg sem várva elkezdet röhögni.
 - Persze semmi bajunk! - vágtam rá enyhén vörös fejjel. Erre már mind a négyen nevettünk.
Csak én vettem észre, vagy tényleg sokkal boldogabbak vagyunk mióta itt lakunk a srácoknál?
Egy darabig még fetrengtünk, majd Rin gyomra jelezte, hogy enni kéne valamit. De mivel semmi ehető nem volt a házban, elküldtek felöltözni (mert csak egy melegítő alsó meg Ash egyik bő pulóvere volt rajtam, ne kérdezze senki hogy hogy került rám, mert azt én se tudom), és indultunk is volna vásárolni. Már felöltöztem (Andy Isten tudja hogyan, de rávett hogy egy piros pólót, egy kék farmernadrágot és dzsekit vegyek fel, valamint lenyúlhattam a dögcéduláit). Mikor sétáltam volna le a földszintre, és elhaladtam Rin szobája előtt, megláttam hogy megint össze akarja fogni a haját.
 - Rin! Felejtsd el! - rohantam be a szobájába - Olyan ijesztő vagy így!!
 - De Jane! - kezdte felháborodva - Össze akarom fogni a hajamat!
 - De ne fogd össze! - makacskodtam, majd elvéve a hajgumijait, átfutottam Jinxx szobájába.
Rin utánam rohant. Jinxx elég furán nézett ránk, mikor beloholtunk a szobájába, miközben ő szépen, nyugodtan hegedült.
 - Lányok, baj van? - kérdezte a fiú
 - Igen!! - vágta rá Rin - Ellopta a hajgumimat, és így nem tudom össze fogni a hajamat!
Már majdnem rávágtam hogy aljas rágalom, de Jinxx ránk kiabált:
 - Jane, Rin elég legyen! - erre én kissé megilletődötten bámultam rá, Rin meg leült a földre - Jane, mért nem akarod, hogy Anna összefogja a haját?
Erre hadováltam valamit arról, hogy ijesztő összefogott hajjal, Rin meg elkezdett röhögni, és pszichó fejet vágott, mire Jinxx kikérte magának, mert a pszichopataság az ő reszortja.
 - Rin, Jane! - állt meg az ajtó előtt Ashley - Elég a balhéból! Induljunk már!
Majd Andy segítségével kicibáltak minket Jinxx szobájából.
A kocsiban Andy vezetett, Rin ült az anyós ülésen, Ashley meg én mögöttük.
Andy beindította a kocsit, Rin meg gyorsan összefogta a haját. Bah, csak azért is!
 - Amúgy - fordult hátra Rin - Honnan szedted a dögcédulákat?
 - Egyet találhatsz! - vigyorogtam, majd felé villantottam a vékony, fémlapba gravírozott Biersack feliratot.
 - Gondolhattam volna! - nevetett fel.
 - Meg fogom változtatni a nevemet Renata Alice Palmer-Biersack-re! - jelentettem ki.
Erre mindenki elkezdett nevetni, egyedül nekem volt pár másodpercnyi fáziskésésem, amikor megszeppenve bámultam rájuk, majd én is elnevettem magam. Nem érdemes tagadni, tényleg sokkal boldogabbak vagyunk így!
A bevásárló központnál, én és Andy beleugrottunk a kosárba. Mer mér ne?
 - Nehezek vagytok! - kiáltott fel nevetve Rin, aki megpróbált minket eltolni.
 - Segítek! - mondta Ashley, és lökött egyet a kocsin, mire én majdnem kiestem belőle, mert hülye fejemmel nem ültem le, hanem álltam.
Sokan megbámultak minket, mire én egy csomó metál villát, meg békét mutattam a kezemmel.
 - Bolond fiatalság! - csóválta rosszallóan a fejét egy öregasszony.
 - Béke! - nyújtottam nyelvet, és őt is megörvendeztettem egy metál villával.
A bevásárlás vége fele már kikászálódtunk a bevásárlókocsiból, és a kassza felé vettük az irányt.
 - Vegyünk kakaóport! - torpantam meg.
 - Minek az neked? - nézett rám furcsán Ash.
 - Csak mer kell és kész! - mondtam kissé gyerekesen és megkaparintottam 3 csomag kakaót.
Mikor visszaértünk, nekem olyan jó kedvem volt, hogy egész végig ugráltam a fiúk körül, még ők becipelték a vásárolt dolgokat.
 - Jane! - szólt rám Ashley, mikor már a nappaliban álltunk - Te elméletileg beteg vagy!
 - Jééééé.... Tényleg! - csaptam a homlokomra, de ahogy eljutott a tudatomig, a tény, hogy fáj a torkom, egy kicsit romlott a közérzetem.
 - Na, nyomás fel a szobádba! - mondta nevetve Ash, és rácsapott a vállamra.
 - Jó, megyek! - adtam meg magam, és (már csak azért is) rohanva tettem meg a szobámba vezető utat.
 - Lehetetlen vagy! - röhögött Ashley.
 - Tudom! - nevettem, és becsaptam magam mögött az ajtóm.

12. rész: Jane te hülye vagy!

Sziasztok Rin újra jelentkezik. Remélem szimpatikus nektek az új "kolléganőnk". Ehhez a részhez meg jó szórakozást!

Nem tudom, mikor s hogyan kerültem az ágyamba. Az utolsó emlékem az, hogy az anyámmal folytatott beszélgetés után Andy vállán sírtam. Aztán minden elsötétült, elaludtam. Az ágyamban keltem fel arra, hogy valakik az előszobában veszekednek. Kómásan kikászálódtam az ágyból és úgy, ahogy voltam elindultam lefelé. Meg kellett kapaszkodnom a korlátban, hogy ne essek le a lépcsőn. Mikor leértem meglepődtem azon, hogy Jane kivételével mindenki ott van. Rákérdeztem, mi történt. Elmondták, hogy Jane megint elszökött. Hogy hova ment? Ő maga se tudja... Aztán hirtelen léptek dobogását hallottuk az ajtón túlról, majd egy tompa, de hatalmas tüsszentést. Andy nyitott ajtót, én meg a háta mögé álltam.
- Miért vagy ennyire átázva? - néztem barátnőmre hatalmas, csodálkozó szemekkel.
- A tengerpartnál vol... - kezdte Jane, de egy hatalmas tüsszentés félbeszakította a mondatát.
 - Mér voltál ott? - nézett rá értetlenül Ashley - Úsztál?
 - Ja! - vágta rá fekete hajú barátnőm, - Mondhatjuk így is...
És egy újabb hatalmas tüsszentés.
 - Gyere már be! - parancsolt rá Andy.
Bejött, vagyis inkább befolyt, vagy nem tudom... teljesen el volt ázva, csak úgy csöpögött belőle a tengervíz.
- Menj, öltözz át! - parancsolt rá a bátyja. Épp indult volna fel a lépcsőn, mikor én, Andy és Ash egyszerre jó szorosan megöleltük. Nem érdekelt minket, hogy facsarni lehet a ruhájából és a hajából a vizet, és mi is megfázhatunk. Csak örültünk annak, hogy hazajött. (haza? mintha mindig is itt éltem volna, bizarr) Mikor kijelentette, hogy nem kap levegőt, Andyvel azonnal elengedtük, de a bátyám nem. A testvérem súgott neki valamit, amire majdnem elmosolyodott, de pont akkor tüsszentett egy hatalmasat.
- Azonnal öltözz át mert még komolyabb bajod lesz! - parancsoltunk rá Andyvel teljesen egyszerre. Felment, átöltözött, de későn... torokgyulladást kapott. Hogy lehetett ennyire hülye?! Miért pont a tengerpartra ment? Jane akkora egy hülye vagy!!! Kimondhatatlanul haragudtam rá, amiért mit sem törődve a saját egészségi állapotával leült dagály közepén a vizes homokba. Aggódtam érte. Épp a szobámban ültem és azon agyaltam, hogy mi is történhetett igazából, amikor bevillant, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha megkérdezném. Fel is álltam, ki a szobámból, majd kopogás nélkül benyitottam Jane-hez. Amit láttam attól fülig vörösödtem: Ashley megcsókolta Janet!
- Oh bocsi! - mondtam, fülig érő vigyorral. - Nem tudtam hogy Jane most el van foglalva!
Majd sarkon fordultam és elrohantam.
 - Ajtó! - kiabált utánam röhögve Ash.
 - Jaj, bocsi! - rohantam vissza és bevágtam az ajtót. Nem tudtam, mit kezdeni magammal. Lementem a nappaliba, ahol a fiúk ültek.
- Hogy van? - nézett rám Jinxx, mikor leértem.
- Hát.... - kezdtem, nem tudtam, hogy elmondjam-e, mit láttam. Úgy döntöttem, nem fogom, nem rám tartozik. - Szerintem ahhoz képest jól, de az biztos, hogy én is kiíratom magam az orvossal. Nincs kedvem suliba menni. - vágtam le magam Andy és Jinxx közé a kanapéra.
- Elvigyelek? - nézett rám az énekes srác, mire bólintottam. Felmentem a szobámba és normálisan felöltöztem. Éjszaka alig aludtam, inkább csak Andyvel beszélgettünk. Felvettem egy egyszerű fekete pólót, a karkötőimet, két nyakláncot és most a hat fülbevalóm helyett összesen csak három volt a fülemben. Ezen kívül egy sima farmert és egy fekete farmerdzsekit vettem fel. A bakancsom az előszobában volt.
- Mehetünk? - nyitott be a fiú a szobámba.
- Persze, csak még megfésülködöm. - mondtam, miközben a hajkefével cibáltam a loboncomat. Andy odaállt mögém, kivette a kefét a kezemből és kifésülte derékig érő hajamat. - Köszönöm. - néztem rá, és adtam egy puszit az arcára, majd odaléptem az asztalhoz, kinyitottam az egyik fiókot, amiben volt pár dobozka. Kivettem az egyiket, kinyitottam és rövid kutakodás után megtaláltam, amiket kerestem: egy vörös, műrózsás csat, és két fekete hajgumi. Előre hajoltam és fent összegumiztam a hajamat, majd a copfot befontam. A csatot Andy kivette a kezemből és betűzte a hajamba. Majd kézen fogva kisétáltunk a szobámból, le a lépcsőn, át a nappalin, be a kocsiba. Már tudtam, mit fogok mondani az orvosnak: tegnap fájt a fejem és hőemelkedésem volt, mára belázasodtam. Tuti, hogy engem is kiír egy hétre. Egész úton beszélgettünk, és amikor épp nem kellett váltania, Andy megfogta a kezem. Olyan jól esett a közelsége. Megérkeztünk, sorra kerültem, bementem és elpanaszoltam magam. Az orvos kiírt egy hétre.
- Kis lógósom. - mondta Andy, mikor beszálltunk a kocsiba és adott egy puszit a homlokomra. Hazamentünk. Haza... olyan fura ezt mondai arra a házra, ahová még csak két napja költöztem be, de máris az otthonomként tekintek rá.

*Andy*

Jinxxel, Jake-kel és CC-vel a nappaliban beszélgettünk, mikor Rin lerohant a lépcsőn. El volt pirulva, de nem is kicsit. Hogy mit láthatott? Van egy-két tippem, szerintem tudom, hogy Ash hogyan adta be húgomnak a gyógyszert.
- Hogy van? - tette fel neki Jinxx a kérdést. Nem tudtam eldönteni, vajon tényleg érdekelte-e őt a húgom hogyléte, vagy csak udvariasságból kérdezte. Igen, Jinxx barátom meglehetősen udvarias tud lenni, ha összeszedi magát.
- Hát.... - úgy tűnt tétovázik. Csak nem rajtakapta a testvérét a húgommal? - Szerintem ahhoz képest jól, de az biztos, hogy én is kiíratom magam az orvossal. Nincs kedvem suliba menni. - vágta le magát közém és Jinxx közé a kanapéra. De ha azt akarja, elviszem orvoshoz, bár tanulnia kéne. De ha ezt akarja.
- Elvigyelek? - néztem rá kérdőn. Ő bólintott, majd felment a szobájába. Nem sokkal később mentem utána, mármint csak majdnem utána, mert a saját szobámba mentem, felvenni valami normálisabb ruhát. Mikor végeztem odasétáltam a szobájához.
- Mehetünk? - nyitottam be hozzá.
- Persze, csak még megfésülködöm. - a hajkeféje volt a kezében és épp próbálta kifésülni, derékig érő, barna fürtjeit. Gondolkodás nélkül bementem, odaálltam mögé, elvettem a kezéből a kefét és finoman kifésültem a haját. - Köszönöm. - fordult felém, és adott egy puszit. Ezután odalépett az asztalához, Kinyitotta az egyik fiókot, kivett egy kis dobozkát. Pár percnyi kutakodás után kivett két hajgumit és egy csatot. A csatot letette az asztalra, a két hajgumit meg a csuklójára húzta, mint egy-egy karkötőt. Előre dobta a haját és elkezdte összefogni. Összekötötte copfba a feje búbján, majd felegyenesedett és elkezdte befonni. Mikor végzett begumizta a fonatot és a kezébe vette a virágos csatot. Már tűzte volna bele a hajába, mikor kivettem a kezéből és beletettem selymes, barna hajába. Mielőtt elindultunk volna kifelé én a kezemet nyújtottam, ő megfogta és kisétáltunk. A nappaliban láttam a srácok arcán a meglepettséget, de igazából nem érdekelt. Csak villantottam feléjük egy öntelt mosolyt és kisétáltunk a házból. Beültünk a kocsiba és csak ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon miért jár mindig sötét színekben. Persze én is feketében járok, de hogy ő, egy fiatal diáklány, akinek eddig a legnagyobb rendben volt a családja miért jár abban? Nem tudom. Lehet, rá kéne kérdeznem. Megérkeztünk az orvoshoz, bekísértem a rendelőbe, megvártuk, míg behívták, majd amíg bent volt én gondolkodtam. Az Opto Venia egy olyan banda, ahol fiatal, életerős lányok vannak. De mindannyian sötét cuccokban járnak. Jane-t megértem, nehéz dolga van a szüleivel. Nellyvel folyamatosan veszekednek, mindenért ő kap, ez is oké, hogy mindig sötétben jár, viszont állandóan mosolyog és életvidám. A többiekről nem tudom, miért ilyenek. Anna kijött, mutatta a hétre szóló igazolását.
- Kis lógósom. - mondtam mosolyogva, mikor beültünk a kocsiba. Hazaértünk, és felmentünk a szobájába. De amikor beértünk megpillantottuk Asht, amint a húga ágyán ül és az egyik könyvét lapozgatja. Én kimentem a szobából, és bekopogtam Jane-hez.

*Rin*

Amikor benyitottuk a szobámba, megláttam a testvéremet az ágyamon. Andy megfordult és kiment én meg beléptem.

- Szia. Baj van? - ültem le mellé. Ő rám nézett, és becsukta a könyvet. Hogy melyik könyvem volt az, nem néztem, nem érdekelt, hogy melyiket vette le a polcról.

- Szia. Nincs semmi, csak gondoltam beszélgessünk. - válaszolt, miközben a könyvet visszatette a helyére.

- Biztos? - valamiért nem hittem neki. Visszaült mellém és a szemembe nézett. Valami furcsa volt a bátyám mélybarna szemében, talán zavarodottság, aggodalom?

- Aggódom. - mondta őszintén. - Érted és Jane-ért is. - itt szünetet tartott, vártam, de nem folytatta.

- Mi történt? - meresztettem rá hatalmas, csokoládébarna szemeimet.

- Beszélgettünk Jane-nel. És elmondott egy-két dolgot. Többek között azt, hogy téged a sulitok nagy része tisztel. De őt nem. Megkért, hogy ne mondjam el, de nem tudom magamban tartani, muszáj elmondanom neked, amit mondott. - na jó, elég! Mi az, hogy bántják őt a suliban?

- Csak azt ne mondd, hogy verik. - fakadtam ki. Ez nem lehet igaz! Mi az, hogy bántják? És nem szól? Na jó oké, le kéne nyugodnom, nem tehetek semmit, amíg nem szól. Muszáj hagynom. Ashley csak szomorúan bólintott. - Mindegy, én nem tehetek semmit, mert akkor nem csak rám haragudna, de rád is, mert elmondtad. Ha akarja elmondja, de én nem tudom megvédeni. - mondtam keserűen. Fájt, hogy egy ilyen súlyú dolgot titkolt előlem, de ő mindig is ilyen volt. Ahogy Nelly is titkolózik. Hogy mit nem mondott még el a bandának? Nem tudjuk, majd kiderül, ha eljön az ideje.

- Biztos nem tehetsz semmit? - nézett rám a testvérem szomorúan. Nem akartam kimondani, hogy nem, így csak lemondóan megráztam a fejem. - És te hogy vagy? - váltott témát.

- Elfogadhatóan. Andy elvitt az orvoshoz, kiírattam magam a hétre. Nincs kedvem suliba menni. - vázoltam a helyzetet.

- Mi az, hogy csak elfogadhatóan? - kezdett el csikizni a fiú. És hanyatt dőltem és úgy próbáltam leküzdeni magamról, de nem sikerült. Márt fájt a hasam a nevetésről, mikor kinyílt az ajtóm és Valaki belépett.

- Ne kínozd már! Zeng a szobám a nevetésétől. - jött oda röhögve Jane és mellénk ugrott, elkezdte csikizni a tesómat. Így sikerült felülkerekednem és én meg a lányt csikiztem.

- Héhé! Mi van itt? - jött Andy is.

- Csata! - kiáltottam, leugrottam az ágyról ás lelöktem Andyt a szőnyegemre. De ő kezdett csikizni engem és nem én őt. Ez nem fair! Nem tudom, meddig gyilkoltuk ott egymást, de egy idő után a nevetésünk elhalt. Andy megcsókolt, és nem érdekelt, hogy Ash és Jane ott vannak az ágyon. Elmerültem a fiú közelségében. Ebből az helyzetből az szakított ki, hogy a barátnőmék leestek az ágyról, pontosan mellénk.
- Jól vagytok? - néztem rájuk, de kitört belőlem a nevetés.
- Persze, semmi bajunk. - mondta Jane és már mind a négyen nevettünk. Még egy ideig elvoltunk ott négyen, aztán megkordult a gyomrom.
- Ti nem vagytok éhesek? - mondtam már megint nevetve.
- De, menjünk. - mondta Andy, a fiúk felálltak és felsegítettek minket is a földről. Lesétáltunk a konyhába, és benéztem a hűtőbe, de az teljesen üres volt, találtam benne két paradicsomot...
- Na jó, új terv. Szerintem kaja előtt menjünk vásárolni. - jelentettem ki. A többiek is belenéztek a hűtőbe és rájöttek, hogy üres.
- Oké akkor Jane öltözz megyünk vásárolni. - mondta a tesóm. Jane-nel felszaladtunk a szobáinkba. Én kibontottam a hajam, megfésülködtem, majd újra összefogtam.
- Rin ezt felejtsd el! Olyan ijesztő vagy így. - rontott be a szobámba Jane.
- De Jane! Össze akarom fogni a hajamat. - ellenkeztem. Végignéztem barátnőmön és meglepődtem... egy piros póló volt rajta egy kék farmerdzseki, kék farmer néhány bőrkarkötő és a nyakörve helyett egy dögcédulás nyaklánc.
- De ne fogd össze! - ellenkezett és elvette a hajgumimat. Utánakaptam, de elfutott. Ki a szobámból, le a lépcsőn de csak egy emeletet, és be az egyik szobába: Jinxx-ébe.
- Lányok baj van? - nézett ránk a srác, akit épp hegedülés közben zavartunk meg.
- Igen! Ellopta a hajgumimat, és így nem tudom összefogni a hajamat! - mondtam, miközben próbáltam elvenni a lánytól a kiegészítőt.
- Jane, Rin elég legyen! - amint Jinxx ezt kimondta Jane megállt én meg leültem a földre. - Jane miért nem akarod, hogy Anna összefogja a haját?
- Mert csak, mert neki fura az összefogott haj. Olyan ijesztő tud lenni ilyenkor. - mondta és kitört belőlem a nevetés.
- Jane én ijesztő? Hova gondolsz? - néztem rá hatalmas barna szemeimmel. Aztán csak úgy gondoltam egyet és pszichopata mosoly terült el az arcomon. - Erre gondolsz? - indultam meg felé és elkezdtem csikizni.
- Na lányok! Elég! - mondta határozottan Jinxx, engem felkapott és letett a szoba másik felébe. - Na jó, akkor Jane kérlek hagyd Rinnek, hogy összefogja a haját és Rin te meg ne legyél pszichopata. Az az én reszortom. - mikor befejezte a mondatot a szokásos pszichopata nézésével nézett rám. Ekkor bejöttek a bátyjaink.
- Rin, Jane elég a balhéból, induljunk már! - mondta a bátyám, majd bejöttek és kivonszoltak minket a szobából. Lementünk a nappaliba, onnan ki az udvarra a kocsihoz. Andy vezetett én elöl mellette hátul meg Ash és Jane. A kocsiban beszélgettünk, én összefogtam a hajamat, majd olyan húsz perc múlva, mikor végre megérkeztünk kiszálltunk a boltnál. Vettünk egy bevásárló kocsit, amit én toltam, és amibe Jane meg a bátyja beleugrott.
- Nehezek vagytok! - kiáltottam fel nevetve, mikor nem sikerült elindulni.
- Segítek. - állt oda mellém a testvérem és együtt toltuk a kocsit. Nevetve, beszélgetve mentünk be a boltba, ahol eléggé megnéztek minket, volt aki valamelyikőnket felismert és csodálattal, rajongással nézett ránk. Akadt olyan is, aki mosolygott azon, hogy a fiatalok bolondoznak, viszont olyan is volt (főleg az idősebb korosztályból, 60 év felett), aki megrovóan, figyelmeztetőn nézett ránk. Nem tetszett az idősebbeknek, hogy mi ott bolondozunk. Vettünk müzlit, tejet, kenyeret, tojást és mindent, ami reggelihez, ebédhez kell egy pár napra.
- Vegyünk kakaóport! - kezdett nyafogni Jane mikor indultunk volna a kassza felé.
- Minek az neked? - nézett rá értetlenül Ash.
- Mert kell és kész. - mondta gyerekesen a fekete hajú lány.
- Jó, oké veszünk, csak ne kezdj nyafogni. - adtam meg magam. Ashley kivételével mind elnevettük magunkat. Elindultunk a kakaópor felé és akkor jutott eszembe, hogy ha már ott vagyunk akkor kell tea és kávé is. A kocsi púpos lett, már mind a lábunkon álltunk és végre beálltunk a kasszához. Kipakoltunk, vettünk egy kupac szatyrot és azokba pakoltuk a kaját, meg a többi cuccot. Andy úgy döntött, hogy vesz nekem egy fekete pólót, egy egyszerű feketét, bárminemű minta nélkül. Végül sikerült fizetni, és kivittük a cuccokat a kocsihoz. Bepakoltunk és indultunk haza

11. rész: Sztár házban a barátnőim!

Csövi! Itt Renel... Az új író (?), meglátjuk, mennyire jön ez össze... Mármint én meg az írás. Tőlem nyilván nem Neru, Meli, vagy Nelly szemszögét fogjátok olvasni, hanem a dilis Renelét, aki amúgy tényleg olyan, mint én, csak 5 centivel magasabb. Remélem meg lesztek elégedve, és tetszeni fog az a rész! Jó olvasást kívánok!

Megint… Megint egy totálisan unalommal vegyített átlagos napnak néztem elébe, és mily meglepő, borsódzott a hátam, ha csak arra gondoltam mindez hogyan is fog telni… Lassan. És hát ugye az ilyen normális élethez mi dukál? Naná, hogy olyan barátnő, aki egy világhírű banda villáján dekkol… Na, és nekem ebből kettő is jutott. Kettő olyan mihaszna, akiknek meg csak eszükbe sem jutott áthívni, nem csak engem, de Nerut, Melit és Nellyt se. Ki hallott már ilyet? Na, jó valószínűleg én is nagy ívből tennék mindenkire, kivéve a legjobb barátaimra… Meg talán a szüleimre, a cicáimra (merthogy kettő is van), a haverokra sőt, valószínű, hogy a legeslegjobban utált ismerősömre se…. Mindenkinek az orra alá dörgölném. Hát igen ez vagyok én… Ilyen kedves, jó szívű, aranyos, szép, szerény… Mit is hagytam ki? Áh, mindegy!

A fejem hatalmas koppanás kíséretében érkezett a padomra, ahol egyedül trónoltam. Nem igazán bírnak az osztálytársaim, talán mert túlságosan szókimondó vagyok. De hát ez van… Szóóóval mi alatt én folyamatosan kattogtattam az agyam, eltelt egy egész szünet… Jesszus! Hogy vagyok képes ennyit gondolkodni? Pláne, hogy ezt így mind egyszerre. A tanár egy ajtócsapódás kíséretében belépett a terembe, én pedig kaptam az alkalmon, és megcsillogtattam csodás színészi tudásomat, és teljesen hitelesen eljátszottam, hogy meeeeenyire nagyon beteg vagyok… Agybeteg, ha kell a sárga papíromat is fel tudom mutatni. Csak vicceltem nem vagyok fogykós… Miután a tanár felhatalmazott, hogy ellátogassak az iskolaorvoshoz, és ott is nagyszerűen alakítottam, tehát már csak annyi volt hátra, hogy… Kopp, kopp!

- Elnézést a zavarásért! – Nyitottam be a kilencedikes gólyácskák termébe. – Elkérhetném Rebeka Smith-tet? – Szegény Neru, úgy nézett fel, mintha legalább a diri hívná… Vagy ennyire rossz ómen ha én kérem el az embert?

- Áh, Renee! Persze… - Igggen, győzelem!- Csak ha megtudhatom mire fel. – Picsába, erre gondolhattam volna… Impró impró impróóó!

- Ömmm… Tanár nő, kérem ez… Személyes – a pedagógus szeme vészesen villant – Akarom mondani! A bandánk nagy lehetőség előtt áll, és jó lenne, ha tudnánk próbálni – várakozó üzemmódba álltam.

- Valóban? – Ajajj, ez rosszul kezdődik. Neru idegesen meredt rám, és a szemével próbált jelezni, hogy magyarázatot vár. – Milyen lehetőségről van szó? – Kérdezte az oktató őszinte kíváncsisággal… Azta, hiszen ez az egyik énektanár! Ekkora mákot!

- Igen! – Helyeseltem heves fejbólogatással. Majd gyorsan, nagy vonalakban vázoltam a szitut, a hátamra kaptam Nerut, és robogtam is tova, egyenesen a tizedikesek osztálya felé. Az egyetlen probléma az volt, hogy Nellynek sajnálatos módon idegen nyelvi órája volt az előadóban… vagyis totálisan leégettem magam egy másik csoport előtt, mialatt ez az eltűnt nőszemély az ufókkal próbál kommunikációt létesíteni. Mi alatt magam után ráncigáltam Nerut, másik kezemmel gyorsan írtam egy sms-t Meli-nek, hogy lógjon el.

Teljesen leizzadva, idegesen, feszülten és nyűgösen dobáltam magam előtt végtagjaimat, miközben elhagytuk a suli területét. Bezzeg a többiek még fel is voltak dobva, hogy elintéztem ezt, és egy teljesen tökéletes hétfőt hoztam nekik össze, és spontán unatkozással… Kár, hogy nekem közel sem elégítette ki vágyaimat… Legalább egy forró pezsgőfürdő, gyertyafényes vacsi… Vagy csak egy házban tartózkodni a tökéletes férfival!!!! De neeeem, sőt, hogy a két beépített ember se képes elmondani egyetlen egy pletyka morzsácskát sem, arról, hogy az Igazim hogy kezdi a napot… Fogat mos? Vagy azt csak este? Vagy reggel-este? Esetleg még délben is? Vagy mennyi zoknija van? Kifordítva tárolja? Vagy, hogy? Megint! Az agyam szét fog robbanni! Túl sokat agyalok… Bár mikor nem? Hirtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Csak nem? A lányok ugye, mondd, hogy a lányok! Jinxx?

- Mi az Renel? – Kérdezte Meli. A szám megremegett, és éreztem, ahogy a lábaimból kiszaladó vér mind az arcom elé indulna. Kevés kellett, hogy ájulásig jussak, s mikor meginogtam Nelly épp, hogy elkapta a karom.

- Köszi – néztem rá hálásan, majd nyeltem egyet és mielőtt felvettem volna megkapartam a torkom. – Halló? – Hangom bizonytalan volt és megremegett. – Itt Renel… Ezt nem tom minek mondtam csak tudod kit hívtál, már ha az vagy…. Befogtam mondhatod – a végére pedig nevettem…. Minek szövegelek ennyit! Nyugi, ez csak Jinxx… JINXX!!! Belesóhajtott, majd gyorsan elmondta miért hívott. Jane eltűnt… Teljesen lefagytam, hogy a Windows is megirigyelné, és csak némán tátogtam, majd Nelly kikapta a kezemből a telefont, hogy legalább ők is értesüljenek, mi a franc is történt. Persze ő teljesen lazán vázolta a helyzetet, mire mindenki teljesen elhallgatott.

- Figyu – kezdte Meli.- Itt van egy köpésre a ház, elkérem a kocsit, és oda megyünk. Én megráztam a fejem, és közöltem, hogy nem vagyok hajlandó az ellenkező iránya menni, és teljes erőből sprintelni kezdtem. Persze hallottam, hogy kiabálnak utánam, csak azt nem, hogy mit. Furcsa bizsergés járta át a jobb lábam, de nem foglalkoztam vele, csak futottam, ahogy bírtam. Többen megbámultak volt, aki utánam is szólt. A hajam össze-vissza gubancolódott, amit máskor azonnali hatállyal ki is fésültem volna, de ez sajnos nem tehettem meg. Több zebrán is átszaladtam, amikor valami bevillant, és lelassítottam. Nagyon gyorsan kapkodtam a levegőt, és ezen a térdemre támaszkodva próbáltam lassítani. Hamarosan mellém értek a csajok, az autóval, és Nelly kivágta az ajtót, odébb csusszant, és bepattantam.

- Fogadjunk, hogy csak most esett le, hogy nem is tudod, hogy merre laknak a srácok – közölte Neru, mire megvontam a vállam.

- Ja, mennyire voltam ügyes? – Mosolyogtam bizakodva.

- Még 35 km, de nem rossz – felelte tömören a volánnál ülő Meli. Újabb vállrántás, és lehúztam a jobb bakancsom.

- Asszem kificamodott a bokám… - mondtam szemügyre véve lilás testrészem.

- Mutasd! – Hajolt oda Nelly, és kézbe vette a lábam, amivel megcsikizett, és felnevettem. Aztán körkörös mozdulatot tettem alsó végtagommal, hogy kiszabadítsam Nelly karmaiból, miközben hátba rúgtam az előttem ülő Nerut, aki felröhögött.

- Ez fáj? – Kérdezte miután megsimította a kékülő részt, én pedig felordítottam, majd mikor elkapta onnan a kezét felnevettem esetlenségén. Újból hozzáért, de ezt sem éreztem. Kicsit szorított rajta, mire felszisszentem, és visszaengedte, és magam alá húztam. Pár perc múlva már ott is voltunk, mire kipattantam a kocsiból, és az ajtóhoz robogtam, ahol csengettem. A másodperc tört része alatt nyílt ki előttem a bejárat, miközben Andy és Ashley majd’ rám estek. Idegesen betessékeltek minket, majd elkezdődött a nyugtassuk egymást játék. Elmondták mi a szitu, mi meg azt, hogy előfordul, és idő kérdése, és haza ér. Majd a hangzavarra megérkezett Rin is. Jinxx lépett hozzám, és rákérdezett, hogy jól vagyok-e.

- Jaj, persze, csak megijedtem – mosolyogtam.

- Nem így értettem… - Itt valószínűleg erősen kiülhetett az értelem az arcomra, mert felnevettet, és hozzá tette: - Látom, hogy csak a bal lábadat használod, mi van a jobbal? – Észrevette! Figyel rám! Érdeklem! Szeret… Vagyis, ebből még nem derül ki, vagy igen?

- Csak kificamodott – feleltem zavartam, mire bólintott, jelezve hogy érti a helyzetet. Ránéztem, és találkozott a tekintetünk. Gyönyörűek a szemei, de azonnal elkaptam a fejem, mire összeborzolta a hajam, mire odakaptam a kezem, eszembe jutva, hogy csupa csatak, a „kirohanásom” miatt.

- Szép hajad van – mondta, amibe bele is pirultam, és csak nevettem. Dobogásra lettünk figyelmesek, mintha valaki futna, és mindenki elcsendesedett, egy tompa tüsszentést hallottam, és végre belülről is megszemlélhettem, milyen az, ha két pszichopata hirtelen rád nyitja az ajtót. Jane állt ott, csurom vizesen.

  - Mért vagy ennyire átázva? - csodálkozott Rin. Én pedig magamban hozzátettem, hogy elfelejtett betétet cserélni…

 - A tengerpartnál vo... - a mondatát egy újabb hatalmas tüsszentés szakította félbe.

 - Mér voltál ott? - nézett rá értelmetlenül Ashley - Úsztál?

 - Ja! - vágta rá szinte kapásból - Mondhatjuk így is...

És egy újabb hatalmas tüsszentés.

 - Gyere már be! - parancsolt rá Andy is, majd a kérésnek eleget téve befolyt a küszöbön. - Menny öltözz át! - adta ki a parancsot Andy. Már éppen indult volna felfele a lépcsőn, mikor egyszerre hárman is megölelték, nem törődve azzal, hogy facsarni lehetne belőle a sós vizet.

Rin, Andy és Ashley ölelte meg... És tekintve, hogy nekem enyhén, brutális fáziskésésem volt, én kimaradtam. Majd miután Jane jelezte, hogy nagyjából olyan érzése van, mintha hegyet mászna… Nem azért, mert olyan felemelő, hanem mert olyan oxigén szegény volt a környezet. Andy és Rin el is lépett tőle, de Ash továbbra is ott állt…. Azt hiszem súghatott valamit, mert a tüsszentése előtt majdnem elmosolyodott.

- Azonnal öltözz át, mert még komolyabb bajod lesz! - parancsolt rá Rin és Andy egyszerre.

Egy idő után ez a hármas elkopott tőlünk, és így csak heten álldogáltunk ott. A lányok megszavazták, hogy lassan indulnunk is kellene, meg nekem be is kéne néznem az ügyeletre…

- Mi? Hogy én orvoshoz menjek? Valós tünetekkel? Na neeee… - háborogtam, majd megindultak ki az ajtón. Lassan utánuk szenvedtem magam, de megálltam útközben és hátra fordultam Jinxx-hez. Idegesítő volt… Egyszer, mert mennem kellett, nem maradhattam vele, másodszor meg mert annyi kérdésem volt hozzá, de nem az, hogy nem tehettem fel neki… Hanem, hogy nem is jutott eszembe, na gratulálok!

10. rész: Amit nappal elcsesztél, megoldod éjszaka

Szió! Itt újra Jane! Követem "kolléganőm" példáját és én se fogom jelezni, hogyha átváltok Ashley szemszögébe. Jó olvasást!

Szomorú és mérges voltam. Mérges legfőképpen magamra voltam, de azért haragudtam Ashleyre, Andyre és Rinre is. Hogy a bátyámra és az LBmre miért is haragudtam, mikor okom se lenne rá? Nem tudom... talán azért, mert egyedül hagytak Ash-sel... vagy... Áh! Inkább rájuk nem is haragszom!
Gondolatoktól zúgó fejjel, leborultam az ágyamra és a fejemet belefúrtam egy párnába. Már majdnem el is aludtam mikor kopogtak.
 - Ki az? - morogtam.
Nem tudom miért, de talán a remény hal meg utoljára alapon Ashleyre számítottam. De nem ő volt.
 - Bejöhetek? - lépett be a szobába Andy.
 - De már bent vagy! - néztem rá értetlenül.
 - Nem úgy! - nevetett fel.
 - Akkor hogy?
 - Hagyjuk! - legyintett és leült az ágyam szélére - Mi újság?
 - Mi lenne? - vontam fel a szemöldökömet.
 - Csak kíváncsi vagyok, hogy mi van veled! - nevetett fel - Tizenkét éve nem tudok rólad semmi újat. Mesélj egy kicsit!
 - Öm... mit? - néztem még mindig kérdőn - Semmi fontos nem történt velem. Amúgy is tudom, hogy nem emiatt jöttél! Mit akarsz?
 - Jó, tényleg nem ezért jöttem... - sóhajtotta.
 - Hát akkor mért? - kérdeztem teljesen gyanútlanul.
A bátyám idegesen a szemembe nézett.
 - Mi volt Ashleyvel? - tette fel a kérdést ami engem is foglalkoztatott.
 - Őszintén? - kérdeztem, mire Andy bólintott - Nem tudom...
 - Renata! - mondta ki az eredeti nevemet, amin kicsit meglepődtem - Mondd el hogy mi történt!
 - Öm.. oké... - kicsit megszeppenve elmeséltem neki a dél előtömet.
 - Jaj Janey! - ölelt át Andy - Nehogy már ilyen baromság miatt vesszetek össze!
 - Ez nem baromság! - löktem le a vállamról a karját, és kirohantam a szobából.
Lerohantam a lépcsőn, és felvettem a cipőmet.
 - Hova mész? - kérdezte Jake.
 - El - adtam meg az egyszerű választ és kirohantam az ajtón.
A tengerpartig rohantam, és ott leültem a homokba, a lábaimat felhúztam és átöleltem. Mivel elég közel ültem a tengerhez, és épp dagály volt, így a hullámok átáztatták a nadrágomat, a bakancsomat, és a pólóm alját. De én ezzel mit sem törődve ültem ott és gondolkoztam...

*Ashley*

 - Mi az hogy elrohant? - ordítottam Andyre

 - Mondom! - válaszolt idegesen - Kifutott a szobából! Majd egy hangos ajtó csapódással eltűnt!

Ő legalább annyira ideges lehetett mint én. Jane csak fogja magát és eltűnik! Vagy ezerszer hívtuk fel mind az öten (CC, Jake, Jinxx, Andy és Én, Rin azért nem mert még aludt és egyikünknek sem volt szíve felébreszteni) de a telefonját itthon hagyta. Hívtuk Renelt, Melissát, Nerut és Nellyt is, de ők se tudták, hogy hol lehet.
 - De hova mehetett? - kérdezte CC.
Ekkor csöngettek. Andy és én egymást lökdösve rohantunk ajtót nyitni, de csak a lányok voltak.
 - Mikor ment el? - lépet be a házba Renel.
 - Úgy két órája. - válaszolt Andy
 - Akkor hamarosan vissza fog jönni! - jelentette ki Neru - Tudjátok, már sokszor csinált ilyet...
 - Milyet? - hallatszott egy álmos hang. Hátrafordultunk, és Rin kissé kócos fejével találtuk szembe magunkat. Biztos felébredt az ordibálástól.
 - Jane.... eltűnt... - suttogta Andy
 - Eltűnt?! - Rin szeméből egy pillanat alatt elszáll az álom - Még is mikor??
 - Körül-belül két órája... - sütötte le a szemét Andy
 - Hát... mi miatt rohant el?? - lépett közelebb hozzám a húgom.
 - Összevesztek Andyvel! - válaszolt Jinxx
 - Öm... - gondolkozott el Rin - Ilyet szokott csinálni.... Ha nagyon mérges akkor elrohan, hogy végiggondolja a dolgokat, és néhány órán belül vissza jön...
 - Hova szokott ilyenkor menni?? - kérdeztem idegesen. Már a tudat is fájt, hogy esetleg csinál valami olyat amit nem kéne.
 - Senki se tudja. - válaszolt Nelly - Még ő maga sem. Mindig rögtönöz. Megy a feje után.
 - Egyszer volt olyan is, hogy 9 és félórát volt távol... - mondta Melissa, de szerintem nem tervezte, hogy ezt benyögi, mert rögtön a szája elé kapta a kezét.
 - Na szép... - mondtam és nekivetettem a hátamat a falnak.

*Jane*

Naplemente volt, mikor kitisztult fejjel és teljes mértékben elázva szép lassan megindultam hazafelé. Jó sokáig voltam távol, mert még dél se volt mikor elmentem, és most már este van. Hideg szellő fújta meg a sós víztől csöpögő hajamat. Tulajdonképpen nagyon romantikus volt. Naplemente, hideg szellő, kihalt utcák, a földet beborító pirosas és sárgás levelek...

Megráztam a fejemet hogy kiverjem belőle ezt a gondolatot, mielőtt még eszembe jutna Ő. Most épp haragszom rá. De... Oh a fenébe! Nem tudom, mi ütött belém de elkezdtem rohanni. Rohantam egészen a házig. Kicsit meglepődtem, mikor a távolból megláttam Melissáék kocsiját, de nem lassítottam a tempómon.

Az ajtóban állva, már csöngetni akartam, mikor egy hatalmasat tüsszentetem. Erre kicsapódott az ajtó (megjegyzem majdnem hanyatt estem a meglepődéstől) és Ashleyt láttam meg. Mögötte Rint és Andyt, Nerut, Renel, Melit, Nellyt, Jake-et, Jinxxet és CCt.

 - Mért vagy ennyire átázva? - csodálkozott Rin.

 - A tengerpartnál vo... - a mondatomat egy újabb hatalmas tüsszentés szakította félbe.
 - Mér voltál ott? - nézett rám értelmetlenül Ashley - Úsztál?
 - Ja! - vágtam rá - Mondhatjuk így is...
És egy újabb hatalmas tüsszentés.
 - Gyere már be! - parancsolt rám Andy.
Besétáltam a házba, de mondhatni inkább becsöpögtem, mert kész tócsa alakult ki a lépteim helyén.
 - Menny öltözz át! - adta ki a parancsot Andy. Már éppen indultam volna felfele a lépcsőn, mikor egyszerre hárman is megöleltek, nem törődve azzal, hogy facsarni lehetne belőlem a sós vizet.
Rin, Andy és... és Ashley ölelt meg... Néhány másodpercig bírtam a szorongatást, de aztán kezdett elfogyni a levegőm:
 - Öm.. elengedhetnétek mert nem kapok elég oxigént... - szipogtam.
Erre elengedtek... Rin és Andy.. De Ash nem.
 - Soha többet ne csinálj ilyet. - suttogta, de olyan halkan, hogy csak én halljam.
Mosolyogni akartam, de helyette egy hatalmasat tüsszentetem.
 - Azonnal öltözz át mert még komolyabb bajod lesz! - parancsolt rám Rin és Andy egyszerre.
Nos, talán hamarabb kellet volna elküldeniük. Mert.. hát elég vicces kis történet.. ugyanis torokgyulladást kaptam és kis híján tüdőgyulladást is. Hát... maradjunk annyiban, hogy ha akarom-ha nem, kerülhetem egy darabig a tengerpartot.
 - Vedd már be! - kiabált Andy.
 - Nem veszem be! - kiabáltam vissza.
 - De beveszed!
 - De nem veszem!
 - Mi a baj? - nézett be az ajtón Ashley.
 - Jane nem hajlandó bevenni a gyógyszerét! - vágta rá a bátyám mérgesen.
 - Olyan rossz, gyógyszer íze van! - érveltem.
 - Egy gyógyszernek milyen íze legyen?! - nézett rám értetlenül Andy.
 - Finom! - vágtam rá.
 - Andy... -szólt közbe Ash mire mindketten rábámultunk - Majd én elrendezem!
 - Oké! - vágta rá Andy. Láthatólag egy időre elege lett belőlem....
Ashley kivette a kezéből a gyógyszeres dobozt, kisétált a folyosóra majd látványosan ledobta a dobozt a lépcsőn.
 - Te így oldod meg?! - kiabált rá Andy.
 - Aha. - vont vállat Ash.
Majd kiküldte Andyt és becsukta maga mögött az ajtót.
 - Kösziii! - vigyorogtam. Akkor még nem sejtetem semmit...
Ash NAGYON közel ült le mellém, és közel hajolt. Egyre közelebb....
 - Mér csuktad be az ajtót?? - dőltem kicsit hátrébb.
Ő csak mosolygott, és egyre közelebb hajolt.
 - Ashley... - kezdtem, de befejezni már nem tudtam... Ashley ugyan is...
MEGCSÓKOLT!!!
Először kisit meglepődtem, de aztán leesett, hogy az ő szájában volt a gyógyszer és csók közben a számba nyomta.
Alig tarthatott 20 másodpercig, mikor valaki benyitott. Mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket. Rin állt az ajtóban.
 - Oh bocsi! - mondta elvörösödve, de azét vigyorgott mint a vadalma - Nem tudtam hogy Jane most el van foglalva!
Majd sarkon fordult és elrohant.
 - Ajtó! - kiabált utána röhögve Ash.
 - Jaj, bocsi! - rohant vissza és becsapta az ajtót.
Néhány pillanatig megszeppenve bámultam Ash arcát, majd elröhögtem magam.
 - Te kis te! - röhögtem - Kis számító, sunyi dög!
Eredetileg leszidni akartam, de mivel majd megfulladtam, nem tudott komolyan venni.

*Ashley*

Kiabálásra lettem figyelmes. Így elindultam, a hang irányába. Meglepő módon, Jane szobájából jött az üvöltözés. Így benyitottam.

 - Mi a baj? - érdeklődtem.

 - Jane nem hajlandó bevenni a gyógyszerét! - vágta rá Andy.

 - Olyan rossz, gyógyszer íze van! - mondta a szerinte tök logikus érvet Jane.

 - Egy gyógyszernek milyen íze legyen? - morgott vissza Andy.

 - Finom! - vágta rá Jane.

 - Andy... - szóltam közbe, mire két idegességtől csillogó kék szempár bámult rám - Majd én elintézem!

 - Oké! - mondta Andy. Láthatólag kicsit elege volt már.

Kivettem a kezéből a gyógyszeres dobozt. Először nem tudtam, hogy mit csináljak, így gyorsan kitaláltam, hogy eldobom a dobozt. El is dobtam, de észrevétlenül kivettem egy szemet. Mikor kitessékeltem Andyt, és becsuktam az ajtót gyorsan a számba vettem a gyógyszert és elég közel ültem le Janehez. Közel hajoltam hozzá.
 - Mér csuktad be az ajtót? - dőlt kicsit hátrébb.
Nem válaszoltam, mert akkor észre vette volna a tablettát, így csak elmosolyodtam, és a kézfejére tetem a kezemet.
 - Ashley.... - kezdte, de én félbeszakítottam, most vagy soha alapon.
A körül-belül 20 másodperces csókunknak, melyben sikeresen Jane szájába juttattam a gyógyszert, egy ajtó nyitódás vetett véget.
Mindketten odakaptuk a fejünket, az ajtóban a húgom állt.
 - Oh bocsi! - vigyorgott kipirult arccal - Nem tudtam, hogy Jane most el van foglalva!
Majd elrohant, de az ajtót nem csukta be maga után.
 - Ajtó! - kiabáltam röhögve a szétszórtságán.
Nevetve visszafutott és bevágta az ajtót.
 - Te kis te! - röhögött fel Jane - Kis számító dög!
Tudtam hogy ezzel arra céloz, hogy a gyógyszer ízű gyógyszert végül sikerült bevetetnem vele.
 - Ha baj, akkor többet nem csinálom! - cukkoltam, ha bár tényleg érdekelt az, hogy mit szólna hozzá.
 - Azt én nem mondtam! - mondtam, majd a keze megcsúszott és hanyatt borult az ágyon, de belekapaszkodott a pólómba így magával rántott.
Elkezdtünk röhögni ezen, de aztán találkozott a tekintetünk és kissé alább hagyott a nevetés.
 - Még mindig haragszol? - suttogta
 - Nem. - mosolyogtam - Már nem.
 - Bocsii - mondta, mintha az előbb meg sem hallott volna - Nem úgy gondoltam... Egyáltalán nem! csak nagyon nagy hangulat változásaim vannak! És délelőtt is ez vo... - mondta de félbe szakítottam:
 - Felejtsük el, oké? - néztem mélyen a szemébe - Max te haragudhatnál rám és Andyre! Mert ha mi nem kezdünk el drámázni, akkor most nem lennél beteg...
 - Nem vagyok beteg! - vágta rá és, hogy ezt be is bizonyítsa, lelökött magáról, és elkezdett ugrálni az ágyon.
 - Mit csinálsz?? - röhögtem, és elkaptam a csuklóját, hogy visszarántsam az ágyra.

9. rész: Az első lógásunk.

Hali itt újra Rin. Sajnálom, hogy egy ideje nem jelentkeztem, csak elutaztunk a családdal. És lesz egy új írótársunk, Renel. Mostantól a rész elején nem fogom jelezni, hogy fogok-e Andy szemszögéből írni, majd a rész haladtával meglátjátok.

- Ti meg miről beszéltek? - nézett rám és a bátyjára értetlenül Jane.
- Jane kibírod, ha nem tudod meg. - nevettem el magam. Nem akartam elmondani neki, túlzottan aggódna értem, hisz már olyan, mint a húgom. Fájna ennél több szomorúságot látni a szemében, hiszen már annyi rossz dolgon ment keresztül.
- Nem, nem. - rázta a fejét. - Nem bírom ki.
Elnevettük magunkat.
- CC! - kiáltotta el magát hirtelen Jane. Elnéztem az ajtó irányába, ahol láttam, amit CC két üveg piával fut le a lépcsőn. Itt meg mi a fene történt?
- Békén hagyhatnál. - kiáltott vissza a dobos srác.
Láttam Janen, hogy menne utána, de ekkor hatalmasat dörgött és mi ketten reflexből felsikítottunk. Bevallom és azért egy kicsit megijedtem a hirtelen zajtól, hiszen teljesen mással voltam elfoglalva. de ez egy rögzült, hülye szokás, ami már egész kiskorunk óta bennünk van. De a fiúk elkezdtek nevetni rajtunk.
- Csak egy villám volt. - próbálta kinyögni Andy miközben fuldoklott a röhögéstől.
- De ijedősek vagytok! - jegyezte meg a drága bátyám nagy nehezen nevetés közben.
Jane-nel ál-duzzogva kifutottunk a szobából.
- Felkeltjük Jaket és Jinxxt? - nézett rám Jane.
- Felkeltjük? - vágtam értetlen képet.
- Tudod, az ágyukon ugrálunk, miközben a nevüket ordítjuk. - adta az egyszerű, szerinte tök logikus választ.
- Meg ne próbáljátok. - harsant a hátunk mögött álló Jinxx hangja.
Mikor hátrafordultunk megláttuk, hogy mindketten ott állnak mögöttünk.
- De na most na! - dobbantott Jane. - Azonnal menjetek vissza aludni! Ha ébren vagytok hogyan tudnánk felkelteni titeket?
Nem túlzottan érdekelt a válasz, így szépen halkan beosontam a szobámba. Ott felkaptam egy könyvet a polcról és elkezdtem olvasni. Igazából nem tudom, mit olvastam, nem figyeltem a lényegre, csak arra kellett a könyv, hogy elterelje a figyelmemet. Úgy húsz perc múlva valaki kopogott.
- Gyere. - mondtam. Aki belépett az Ash volt.
- Hogy vagy? - ült le mellém az ágyra.
- Tűrhetően. - válaszoltam, miközben visszatettem a könyvet a polcra.
- Mit olvastál? - tette fel a kérdést.
- Nem tudom, úgy nagyjából semmit nem fogtam fel belőle. Nem, mintha érdekelt volna. - ültem mellé vissza. Átkarolta a vállamat, én meg az övére hajtottam a fejem. Nem tudom, meddig ültünk ott csendben, de a nagy hallgatást Jane kiáltása szakította meg.
- Mindjárt jövök, megnézem mi történt. - mondtam és kisiettem a szobából.
- Mi az? - rohantam be barátnőm szobájába.
- Öhm... nem kéne suliba mennünk? - lobogtatta meg a könyveit. Basszus elfelejtettem, hogy hétfő van... A fene...
- Ó basszus, de. - csaptam a homlokomra.
- Mi a baj? - nézett be Andy.
- Suliba kell mennünk. - nyávogtuk Jane-nel.
- Ha nem akartok ne menjetek. - vont vállat Andy.
- De az nem úgy megy! Kell mennünk! - mondtam határozottan.  Olyan nincs, hogy csak úgy lógunk, késni lehet, de lógni? A mi giminkből? Élve megnyúznak! Fiatal vagyok a halálhoz!
- Majd írok igazolást. - jelentette ki Andy unott képpel, de azért szemében tükröződött annak a reménye, hogy talán itthon maradunk. (Itthon???!!! Már így megszoktam volna?)
- Milyen alapon? - vitázott Jane.
- Mit tom én! - tárta szét a srác a karját. - A húgom vagy! Én nagykorú vagyok, így tudok igazolást írni neked, mert valamilyen szinted a gyámodnak számítok. - így könnyű, neki ír igazolást, de nekem ki fog? Én mihez kezdek? Anya így távolról nem tud írni, meg amúgy se tűri el, hogy lógjak. A koncertek idejére is csak nehezen ír igazolást.
- És velem mi lesz? Nekem nem vagy a rokonom! Ki ír igazolást az én számomra? - szólaltam meg rövid gondolkodás után.
- Majd én. - lépett be a bátyám a szobába. Gondoltam, hogy megunta a várakozást.
- Te hallgatóztál? - meresztett hatalmas szemeket Jane a bátyámra.
A két fiú összenézett, majd egyszerre röhögték el magukat.
- Most meg min röhögtök? - szólaltunk meg egyszerre Jane-nel.
- Semmi. - mondta Andy és legyintett egyet. - Megyek, megírom az igazolást.
Azzal kilépett az ajtón. egy pár másodpercig csak bámultam azt a helyet, ahol az előbb még a fiú állt. Majd gyorsan utánaszaladtam. A szobájába ment, én megálltam az ajtónál és illedelmesen kopogtattam.
- Bejöhetek? - néztem rá félénken.
- Gyere csak. - mosolyodott el a srác, mikor felnézett rám az íróasztalának a fiókjából, hisz az előbb, még abban keresett valamit. Majd hirtelen lehervadt az arcáról a mosoly. - Baj van? Olyan szomorúnak tűnsz. - állt oda mellém.
- Nincs semmi baj, csak tudod... gondolkodtam.... a tegnap estén. - nyögtem ki végül.
- Értem... És? Mire jutottál? - Andy megfogta a karomat és elhúzott az ágya előtt lévő hatalmas szőnyeghez, ő leült, majd az ölébe húzott. Alig hogy leültem az ölébe, ő átölelt. S ez végtelen nyugalommal árasztott el, jól esett a közelsége.
- Arra, hogy ami akkor még igen egyszerűnek tűnt, az valójában nem az. Ha nem ismerem meg a lányokat, akkor nem lesznek igaz barátaim, és egyedül maradok. Ha nem alapítjuk meg a bandát akkor nem tudom meg az igazat a családomról és egy édesnek tűnő hazugságban élem le az életemet, ugyanakkor Asht sem ismerem meg és Jane se téged. Nem találjuk meg a testvéreinket, és én nem leszek szerelmes. - az utolsó öt szót már csak suttogtam. Éreztem, ahogy Andy szorosabban húz magához. - Ha nem ismerlek meg titeket, akkor nem lennék boldog. - fejeztem be a gondolatmenetet. Elpirultam, de nem érdekelt, tudtam, hogy Andy is érez irántam valamit, és ugyanezt ő is tudta rólam. Este bele se gondoltam, hogy hogy eshet neki hallani, hogy az egészet meg nem történtté akarom tenni.
- Örülök, hogy változott a véleményed. - nem tudtam semmit se leolvasni az arcáról, és most a szeme se árult el érzelmeket. Felálltam és átültem mellé, majd szorosan átöleltem. Olyan szorosan húztam magamhoz, ahogy csak bírtam, de még nem okoztam neki fájdalmat. Szememben gyűlni kezdtek a könnyek.
- Sajnálom, hogy este meggondolatlan voltam. - jelentettem ki, már majdnem sírva.
- Ne sírj, semmi rosszat nem mondtál, megértem, hogy min mész, mentél át az elmúlt pár napban. - kezdte el simogatni a hátamat és a hajamat. Egy pár percig így ültünk, majd eszembe jutott, hogy meg kéne csinálni az igazolásokat.
- Szerintem menjünk ki az udvarra megírni az igazolásokat. - vetettem fel az ötletet és belenéztem Andy égkék szemeibe.
- Jó ötlet. - állt fel, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Megragadtam a kezét, és finoman felhúzott. Mikor már stabilan álltam a lábamon elengedte a kezemet, odalépett az íróasztalához, kihúzta a fiókot és elővett két papírt meg két tollat. majd mikor a cuccok már a kezében voltak megfogta az én kezemet és így sétáltunk ki az udvarra. Ott leültünk a kerti székekre, a nagy, kör alakú asztalnál.
- Na akkor mi legyen az indok? - néztem rá a fiúra, nagy, kérdő szemekkel.
- Rosszullét? - nézett rám vissza.
- Nem, nem az túl sablonos. - nevettem el magam. - Legyen családi probléma. - vetettem fel, de azonnal rá is vágtam a véleményem. - Nem, nem jó, ez se jó... - ezen már mindketten nevettünk.
- És ez? - nézett a szemembe Andy, majd hirtelen megcsókolt. Abban a pillanatban azt se tudtam, mit tegyek, esetlenül viszonoztam a csókot, mely gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Nem tudom mennyi idő telt el, de zihálva elváltunk egymástól. Akkor ezek szerint összejöttem Andy Biersack-kel? Jesszusom! El se Hiszem!
- Igen.... Azt hiszem, ez remek ok, csak a tanár nem fogja elfogadni. - nevettem el magam.
- Na jó, nem érdekel, legyen a rosszullét. - mondta és az ölébe húzott.
- Legyen. - hagytam rá. Megírtuk a két igazolást. - Már csak a bátyám orra alá kell dugnom a papírt, hogy írja alá.
Mindent ott hagytunk az asztalon, és elsétáltunk a kert sarkában lévő szép nagy tölgyfához, majd leültünk alá. Szépen egymás mellé. Ennél tökéletesebb nem lehetne a napom, gondoltam ám ekkor megcsörrent a telefonom. Felálltam, felvettem.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Édes lányom, mégis hol vagy? - hallottam anyám aggódó hangját.
- Jane-nel a BVB-hez költöztünk, a bátyjaink vigyáznak ránk. Merthogy az ő bátyja meg Andy Biersack.
- De miért nem maradtatok itthon? - hallottam, hogy sír, s a szívem szakadt meg. De ő hazudott nekem.
- Mert nem tűröm meg azoknak a társaságát, akik egész életemben hazudtak. - mondtam kegyetlenül, de könnyes szemekkel. Andy felállt és odajött mellém, átölelt és elhúzott az asztalhoz, leültünk.
- A te érdekedben tettem. - próbálkozott Joana, de nem hatott meg. Nem akartam kimutatni, hogy fáj ilyen állapotban tudni őt.
- És ezt el is higgyem? A saját érdekedben nem mondtál semmit. És amúgy nem is érdekel, hogy miért vettem fel óra közepén? Mondjuk mert nem vagyunk suliban? - szegeztem neki kegyetlenül a kérdést. Mivel már a piercingemet is ellenezte, így tudtam, hogy ezekkel tudom a legnagyobb sebet ejteni a szívén.
- Nem érdekel, csak gyere haza. - zokogott anyám.
- Nem, addig nem, amíg John el nem takarodik onnan. A közelébe nem megyek többé a fiúk nélkül. - hangom kegyetlenül csengett, de közben bele is remegett, halkan sírtam, csendben. Úgy, hogy csak Andy lássa. Meg se vártam, hogy válaszoljon, lecsaptam a telefont. Nem érdekelt az ostoba prédikációja. Az eddig visszatartott könnyeim most már ténylegesen feltörtek.
- Cssst! Ne sírj, itt vagyok. - ölelt magához Andy, s közben letörölte a könnyeimet.

*Andy*

Bementem a szobámba, hogy kitaláljam, mit írjak az igazolásba. Épp a fiókomban kutattam papír és toll után, mikor valaki kopogott.

- Bejöhetek? - nézett rám félénken.

- Gyere csak. - mosolyodtam el. Ám ekkor megláttam, hogy milyen szomorúan néz. - Baj van? Olyan szomorúnak tűnsz. - sétáltam oda mellé, miután betoltam a fiókot.

- Nincs semmi baj, csak tudod... gondolkodtam.... a tegnap estén. - nyögte ki végül.
- Értem... És? Mire jutottál? - tényleg érdekelt, hogy mennyit változott a véleménye, hisz este még olyan negatív volt. Rosszul esett, hogy meg nem történtté szeretné tenni a találkozásunkat, ugyanakkor meg is értettem, hisz olyan nehéz neki. Finoman megfogtam a karját, odahúztam a szőnyeghez. Leültem, majd őt az ölembe ültettem és átöleltem.
- Arra, hogy ami akkor még igen egyszerűnek tűnt, az valójában nem az. Ha nem ismerem meg a lányokat, akkor nem lesznek igaz barátaim, és egyedül maradok. Ha nem alapítjuk meg a bandát akkor nem tudom meg az igazat a családomról és egy édesnek tűnő hazugságban élem le az életemet, ugyanakkor Asht sem ismerem meg és Jane se téged. Nem találjuk meg a testvéreinket, és én nem leszek szerelmes. - az utolsó öt szót már csak suttogta. Igazán jól estek a szavai, csak szorosabban magamhoz húztam. Semmit nem tudtam mondani.. - Ha nem ismerlek meg titeket, akkor nem lennék boldog. - fejezte be a gondolatmenetet.  Ez az utolsó mondata meglepett, hiszen olyan bonyolult lett az élete, minden amije eddig volt semmivé vált.
- Örülök, hogy változott a véleményed. - mondtam halkan, kifejezéstelen arccal. Felállt az ölemből és le ült mellém, átölelt.
- Sajnálom, hogy este meggondolatlan voltam. - jelentette ki, már majdnem sírva.
- Ne sírj, semmi rosszat nem mondtál, megértem, hogy min mész, mentél át az elmúlt pár napban. - nyugtatásképp elkezdtem simogatni a haját és a hátát. Reméltem ettől megnyugszik. Pár percig ültünk így, mikor megszólalt.
- Szerintem menjünk ki az udvarra megírni az igazolásokat. - vetette fel, s csokoládébarna szemeivel az enyémekbe nézett.
- Jó ötlet. - felálltam és felsegítettem őt is, ahogy azt egy úriembernek illik. Mikor stabilan állt a lábán odaléptem a fiókhoz és előszedtem a kellő cuccokat, majd kezet nyújtottam, ő megfogta és így sétáltunk le az udvarra. Leültük az nagy asztal melletti székekre.
- Na akkor mi legyen az indok? - nézett rám hatalmas, barna szemeivel, melyekből néha gyermeki naivságot lehet kiolvasni. Olyan furcsa, hogy egy ilyen erős, érett 17 éves lány, aki már ennyi mindenen ment keresztül még mindig képes gyermeki naivitással szemlélni a világot. Érdeklődő és nyitott, ugyanakkor elővigyázatos és gyanakvó. Ha megbizonyosodik arról, hogy biztonságos valaminek a közelébe menni akkor jobban megnézi, de ha veszélyesnek ítéli messze elkerüli azt.
- Rosszullét? - kérdeztem, mert jobb nem jutott az eszembe. Rég voltam iskolás.
- Nem, nem az túl sablonos. - nevette el magát. - Legyen családi probléma. - vetette fel, de azonnal rá is vágta a véleményét. - Nem, nem jó, ez se jó... - ezen már mindketten nevettünk.
- És ez? - néztem bele a mélybarna szemekbe, majd megcsókoltam Annát. Meglepődött, majd viszonozta, érezhető volt, hogy  bizonytalan, még senkit nem csókolt ezelőtt, s ennek én csak örülni tudtam. Szívünk egyre hevesebben dobogott, zihálva vettük a levegőt. Aztán, mikor tényleg kifogytunk a levegőből elváltunk egymástól.
- Igen.... Azt hiszem, ez remek ok, csak a tanár nem fogja elfogadni. - nevette el magát.
- Na jó, nem érdekel, legyen a rosszullét. - mondtam és az ölembe húztam.
- Legyen. - hagyta rám. Megírtuk a két igazolást. - Már csak a bátyám orra alá kell dugnom a papírt, hogy írja alá. - mondta. Ott hagytuk a papírokat, és leültünk a nagy tölgyfa alá. Épp ott ültünk egymás mellett, mikor megcsörrent a telefonja.
- Igen? - vette fel.
- Jane-nel a BVB-hez költöztünk, a bátyjaink vigyáznak ránk. Merthogy az ő bátyja meg Andy Biersack. - mondta, nem tudom, mire válaszolt, de láttam rajta, hogy egyre jobban elszomorodik.
- Mert nem tűröm meg azoknak a társaságát, akik egész életemben hazudtak. - mondta kegyetlenül, de könnyes szemekkel. Felálltam és odamentem mellé, átöleltem és elhúztam az asztalhoz, leültünk.
- És ezt el is higgyem? A saját érdekedben nem mondtál semmit. És amúgy nem is érdekel, hogy miért vettem fel óra közepén? Mondjuk mert nem vagyunk suliban? - úgy éreztem, hogy bizonyos szempontból jogtalanul, másikból viszont teljesen indokolatlan ilyen kegyetlen az anyjával.
- Nem, addig nem, amíg John el nem takarodik onnan. A közelébe nem megyek többé a fiúk nélkül. - hangja kegyetlenül csengett, de közben bele is remegett, halkan sírt, csendben. Úgy, hogy csak én lássam. Meg se várta, hogy válaszoljon, lecsapta a telefont. Az eddig visszatartott könnyei most már ténylegesen feltörtek.
- Cssst! Ne sírj, itt vagyok. - öleltem magamhoz a lányt, s közben letöröltem a könnyeit. Szörnyű volt ilyen állapotban látni azt, akit szeretek. Ő csak keservesen zokogott, s én nem tudtam, mit tegyek, hogy nyugtassam meg. Anna sokáig sírt, aztán hirtelen elcsendesedett, lenyugodott, azt hiszem elaludt. Óvatosan felálltam, majd ölbe vettem és elindultam vele a szobájába.
- Hát vele meg mi történt? - találkoztam össze a nappaliban Jinxxel.
- Joanával beszélt és kiborult tőle. Megint elaludt sírás közben. - válaszoltam suttogva a kérdésre.
- Értem, segítsek felvinni? - kérdezte a haverom.
- Nem kell, köszi, megoldom. - indultam fel a lánnyal a lépcsőn. Út közben szembetalálkoztam Ashley-vel.
- Nem láttad...?
- Rint? - fejeztem be a kérdését. Ám ekkor meglátta a húgát a karjaimban. - Elaludt kint a kertben, miután anyátokkal beszélt. - válaszoltam a fel nem tett kérdésre.
- Értem, kár, szerettem volna beszélni vele. - mondta csalódottan, de átvette a húgát és leküldött a kész igazolásokért. Mikor felértem a lány szobájához Rin már az ágyában feküdt betakarva, Ash meg az ágya szélén ült és szomorúan nézte alvó testvérét.
- Itt van Rin igazolása, csak alá kell írnod. - adtam Ashley kezébe a papírt és egy tollat. Mikor aláírta felállt és letette az asztalra.
- Ha megbántod, véged. - nézett rám, szikrázó szemekkel. Tudtam, hogy mire gondol, látta volna azt, ami az udvaron történt?
- Tudom, de ugyanezzel te is számolj. - figyelmeztettem. Nem akartam, hogy baja legyen a húgomnak, már így is sokat szenvedett.
- Egyelőre, csak ő bántott meg engem a meggondolatlanságával. Erről szerettem volna Annával beszélni. - fájdalmasan sóhajtott egyet. Nem tudtam, mi történt, csak annyit sejtettem, hogy Jane meggondolatlanul mondott valamit, amivel akaratlanul is megbántotta a haveromat.

8.rész: Sulimentes hétfő!

 Hai! Itt Jane! Most én is átváltok Ashley szemszögébe, de jelezni fogom!

- Ti meg miről beszéltek? - néztem gyanakodva a bátyámra (igen a bátyámra! VÁÁÁÁÁÁ) és a Legjobb barátnőmre.
 - Jane, kibírod ha ezt nem tudod meg! - nevetett Rin
 - Nem! Nem! - ráztam a fejem - Nem bírom ki!
Ekkor már mindenki nevetett.
Én értetlenül körülnéztem, és mikor a nyitott ajtóra tévedt a pillantásom... te fúh! CC sétált el nyugodt tempóban az ajtó előtt két üveg piával a kezében.
 - CC! - kiáltottam el magam, mire a fiú lefutott a lépcsőn.
 - Békén hagyhatnál! - kiabált vissza
Már épp utána rohannék mikor hirtelen egy hatalmas dörrenést lehetett hallani. Rin és Én reflexszerűen felsikítottunk. Igazából nem ijedtünk meg (na jó, azért egy kicsit igen), hanem az egy hülye szokás volt.
 - Csak egy villám volt! - röhögött Andy.
 - De ijedősek vagytok! - nevetett Ash is.
Erre Rinnel megjátszott duzzogással kirohantunk a szobából.
 - Felkeltjük Jaket és Jinxx-et is? - kérdeztem
 - Felkeltjük? - nézett értetlenül Rin
 - Tudod, úgy hogy a nevüket ordibálva ugrálunk az ágyukon. - válaszoltam egyszerűen.
 - Meg ne próbáljátok! - hallottam Jinxx hangját a hátam mögül.
Hátrafordultunk, és mögöttünk állt a két fiú.
 - De na most na! - dobbantottam egyet a lábammal - Azonnal mennyetek vissza aludni! Ha ébren vagytok hogyan tudnánk felkelteni titeket?
Erre elnevették magukat, és lementek a földszintre.
Visszafordultam volna Rinhez de ő eltűnt. Sebaj, akkor kipakolok. Úgy se pakoltam még ki.
Egy jó órán keresztül pakolásztam a ruháimat, majd áttértem a mütyürjeimre. Mikor a tankönyveimhez értem bevillant hogy ma hétfő és suli. De a tanítás már félórája elkezdődött.
 - RIN! - kiáltottam el magam.
 - Mi az? - futott be ijedten az LBm.
 - Öm.. nem kéne suliba mennünk? - lóbáltam a tankönyveimet.
 - Ó basszus de! - csapott a homlokára a lány
 - Mi a baj? - dugja be a fejét Andy az ajtón
 - Suliba kell menünk! - nyávogjuk szinte egyszerre.
 - Ha nem akartok, akkor ne mennyetek! - vont egyszerűen vállat a fiú.
 - De ez nem úgy megy! - vágta rá Rin - Kell mennünk!
 - Majd írok igazolást - felelt Andy teljesen unott arccal, de láttam a szemében egy kis reményt, hogy hátha itthon maradunk.
 - Milyen alapon? - szálltam vele vitában
 - Mit tom én! - tárta szét a karját - A húgom vagy! Én nagy korú vagyok, így tudok igazolást írni neked mer valamilyen szinten a gyámodnak számítok!
 - És velem mi lesz? Nekem nem vagy a rokonom! Ki ír igazolást az én számomra? - szólt közbe Rin
 - Majd én! - lépett be a szobába Ashley
 - Te hallgatóztál? - bámultam nagy szemekkel a fiúra.
Andy és Ash összenézett és elkezdtek röhögni.
 - Most meg min röhögtök? - szólaltunk meg egyszerre Rinnel.
 - Semmi - legyintett Andy - Megyek megírom az igazolást!
Ezzel ki ment a szobából. Rin pár másod percig csak bámulta a helyet, ahol a bátyám eddig állt, majd utána rohant.
Kettesben maradtam Ashley-vel.
 - És... - kezdte Ashley - Mit álmodtál?
Erre úgy néztem rá mintha azt kérdezte volna, hogy a felhők vattacukor kinézetű egerekből vannak-e.
 - Honnan veszed, hogy álmodtam valamit? - néztem rá tök értetlenül - Mi van ha nem? Miből gondolod hogy álmodtam?
 - Öm... - hümmögött mereven a földet bámulva - Semmi...
 - Na mondd már el! - nyávogtam kiscica hangon és igyekeztem boci szemekkel bámulni.
De válasz helyett csak annyit kaptam, hogy elkezdett nevetni, és leült az ágyamra.
 - Csak azért kérdeztem... - mondta mosolyogva majd hirtelen lehervadt a mosoly az arcáról - ...inkább semmi...
 - Jaj mondd már el! - kérleltem tántoríthatatlanul, majd hirtelen elsápadtam - Jaj ne! Csak nem alva jártam vagy beszéltem álmomban?
Már a gondolattól is, hogy álmomban elkotyogtam, hogy szerelmes vagyok belé az ájulhatnék környékezett.
 - Nem. Nem beszéltél, és nem is járkáltál... - válaszolt, mire a pulzusom visszaugrott a normális ütemébe - Csak.. gondolom fázhattál...
Erre úgy elvörösödött a fejem. Azt hittem, hogy lerántottam folyamatosan Ashről a takarót, de még véletlenül sem gondoltam arra ami valójában történt...
 - Majd lelöktél az ágyról... - röhögött fel a srác
 - Ó, ne! -szisszentem fel hirtelen mert már leesett, hogy hozzá bújtam éjszaka.
A fiú abba hagyta a nevetést. És legalább annyira elvörösödött mint én.
 - Bocsi - motyogtam
 - Semmi baj - válaszolt, de nem nézett a szemembe.
 - Aludtam... - néztem rá - Mikor alszok akkor annyi baromságot csinálok... Olyanok amiket a való életben soha sem tennék meg...
Ashley erre rám nézett... De mintha csalódottság látszódott volna az arcán.
 - Soha... - ismételte meg - Ez a szó... ez túl nagy jelentőségű... mintha csak ez az egy szem rövidke szó akarná az emberek egész életét befolyásolni...
 - Mit akarsz ezzel mondani? - néztem rá meglepődötten
 - Ígérj meg nekem valamit...
 - Mit?
 - Soha többet ne mondd, hogy soha! - nézett a szemembe - Senkinek se!
Majd kiment a szobából. Úgy viselkedik velem, mintha dühös lenne rám... Csak tudnám, hogy miért!

*Ashley*

Mérgesen beromboltam a szobámba. Őszintén, magam se tudtam, hogy mért vagyok mérges rá. Semmi okom nem lenne. De az a szó... Soha. "Olyan dolgokat amiket a való életben soha sem tennék meg..." Ezzel az egy mondattal a lelkembe gázolt. Soha sem ölelne meg...

Lefeküdtem az ágyamra, és az arcomat belefúrtam egy párnába. De a párna illata más volt mint szokott... Olyan illata volt mint neki... Ó most mit csodálkozom ezen? Itt aludt! Ezen a párnán volt a feje! Ennyi!

Egy darabig még feküdtem az ágyon arccal a párnába fúrva és szívtam be az illatát. Éreztem, hogy valami kemény fúródik a nyakamba. Felemeltem a fejem. Egy fülbe való volt. Gyorsan ellenőriztem, de mind két fülemben benne volt az enyém. Ez Jane-é.

Már épp felkeltem volna, hogy odaadjam neki, mikor dörömbölni kezdtek az ajtómon.

 - ASHLEY - hallottam Jane hangját - Engedj be!

Felugrottam és odarohantam az ajtóhoz.

Jane becsörtetett, majd gyorsan becsapta az ajtót és kulcsra zárta.

 - Mi a baj? - kérdeztem

 - CC! - adta meg az egyszerű választ, amiből rá jöttem, hogy megint a kulcs megszerzés a téma. Pont mint tegnap...

 - Ez tegnap kiesett a füledből... - nyomtam a kezébe az apró, fekete karika fülbevalót.

Kicsit zavarodottan bámulta a kis ékszert, majd egy mozdulattal a zsebébe tette.

 - Kösz - mondta kicsit undokan.

 - Most meg mi bajod? -  kérdeztem ingerülten.

 - Nekem? - kérdezett vissza, a hangjában egy kis gúny bujkált - Te csinálsz úgy, mintha kettétéptem volna a világodat csak azért, mert annyit mondtam hogy soha!

Oh, ha tudná hogy igen is kettétépte ezzel a világomat.....

*Jane*

Egy darabig bámultam a helyet ahol Ashley ült, majd gondoltam egyet és lerohantam a földszintre.
Amint leértem, berohantam a konyhába. Ott az a "meglepetés" ért, hogy CC derékig belebújva a hűtőbe kotorászik.
 - Te meg mit csinálsz? - néztem megrökönyödve a srácra
 - Öm... semmit! - vigyorgott majd kirohant a hátsó kertbe.
Utánanéztem az ablakon, kint volt még Rin és Andy is, de ők valami papír darabbal voltak elfoglalva. Valószínűleg az igazolással.
Kinyitottam a hűtőt és a hónom alá csapva a négy piás üveget felvonultam a szobámba, hogy azokat is elzárjam.
Mikor már újra a földszintre értem, CC támadott le. Nem meglepő módon a kulcsot akarta.
Felrohantam a lépcsőn, és mivel Ash szobája közelebb volt, mint az enyém, így oda rohantam be.
 - ASHLEY! - kiabáltam - Engedj be!
CC már majd nem mellettem volt, de Ashley épp időben engedett be.
 - Mi a baj? - kérdezte
 - CC - adtam meg azt a rövidke nevet, ami mindent megmagyaráz.
 - Ez tegnap kiesett a füledből... - adta oda a fülbevalómat.
Jéé.... nem is tudtam hogy egyáltalán van-e a fülemben fülbevaló....
 - Kösz - mondtam egy kicsit több gúnnyal a hangomban mint terveztem.
 - Most meg mi bajod? - kérdezte ingerülten Ashley.
De mért mérges rám? Mit tettem ellene? Hirtelen én is mérges lettem. Mi az, hogy most ok nélkül megsértődik?!
 - Nekem?! - kérdeztem vissza ingerülten - Te csinálsz úgy, mintha kettétéptem volna a világodat csak ezért, mert annyit mondtam, hogy soha!
Miután kimondtam a szavakat a szám elé kaptam a kezem. Még nekem is fájt az előbb elhangzó mondat. Elvörösödve dünnyögtem valamit, de én se tudtam hogy mit, majd kirohantam a szobából. Éreztem, hogy ezt nagyon nem kellet volna.

7. rész: Az új testvérpár.

Na sziasztok Rin újra jelentkezik. Jó szórakozást a részhez! UI.: ebben a részben váltani fogok Andy szemszögére.

Miután Ash elhagyta a szobámat lerogytam az ágyamra. Csak ültem, arcomat két tenyerem közé hajtva és csendesen sirattam a régi életemet. Bár soha ne találkoztam volna a lányokkal, bár ne költözött volna hozzánk Jane, bár ne alapítottuk volna meg a bandát. Ha nem ismerem meg a lányokat, Jane nem költözik hozzánk, ha nem költözik hozzánk akkor nem alapítjuk meg a bandát, ha nincs a banda Jane nem veszik össze a szüleivel és én nem érzem azt, hogy a széltől is védenem kell. De, ha nincs a banda, nincs hírnév, a fiúk sose szereznek tudomást arról, hogy hol vagyunk, kik lettünk, nem ismerem meg anya fiát, és nem tudom meg, hogy idáig a szemembe hazudott a teljes családom. És nem dől össze az én "tökéletes" kis életem. Nem tudom, meddig ültem ott, de Jane csörtetett be a szobámba, a bőröndömmel a kezében. Letette a földre az enyémet, kinyitotta a sajátját elővett egy fekete hosszú ujjú pulóvert, felvette, majd a becipzározott bőrönddel a kezében visszasétált a szobájába. Én épp újra a gondolataimba merültem, mikor valaki kopogott, majd résnyire nyitotta az ajtót.
- Bejöhetek? - hallottam kék szemű lovagom hangját.
- Gyere csak. - válaszoltam sírástól elcsukló hangon. A srác belépett, s megakadt a szeme könnyes arcomon, kisírt szemeimen.
- Mi a baj? - ült le mellém az ágyra.
- Csak elgondolkodtam.
- Min? - meresztett rám nagy szemeket a fiú.
- Csak azon, hogyha nem ismerem meg a lányokat, Jane nem költözik hozzánk, ha nem költözik hozzánk, nem alapítjuk meg a bandát, ha nem alapítjuk meg a bandát, akkor nem veszik össze a szüleivel és én ezáltal nem érzem azt, hogy a széltől is védenem kell őt, mert már annyit sérült. De, ha nincs banda, nincs hírnév, ha nincs hírnév, ti sose szereztek tudomást arról, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, nem ismerem meg Ashleyt és nem tudom meg, hogy a családom 17 éven keresztül a szemembe hazudott. - az utolsó fél mondatot már olyan halkan tudtam csak kinyögni, hogy én magam se hallottam tisztán, de Andy megértette. Csak átölelt és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor végre kisírtam magam késő estig beszélgettünk, és végre tiszta szívből tudtam nevetni. Majd olyan éjfél körül elköszöntünk egymástól, de előtte megkértem, hogy mutassa meg, hol a fürdő, mert szerettem volna lezuhanyozni. Miután megmutatta, hol a fürdő visszamentünk a szobámba és meg egy kicsit beszélgettünk. Hajnali kettő körül lehetett, mikor mindketten hatalmasat ásítottunk.
- Na most már tényleg megyek, szép álmokat. - köszönt el, és adott egy puszit az arcomra.
- Jó éjt. - köszöntem el, mielőtt kilépett az ajtón. összeszedtem a cuccomat és elmentem letussolni. Olyan tíz percig folyattam magamra a meleg vizet, aztán elzártam a csapot felvettem a pizsamámat és besétáltam a szobámba. Telepakoltam az ágyamat az otthoni cuccaimmal, majd a kedvenc plüssömet átkarolva elaludtam.

*Andy*

Miután halottam bemenni Rint a szobájába zuhanyzás után, még benyitottam hozzá. Ránéztem az ágyára, épp egy plüssmacit szorongatva aludta az igazak álmát. Órákig tudtam volna nézni, hogy alszik, ez a kedves, törékeny lány. Persze, erős, de mégis, a lelke olyan törékeny. Nem tudtam, pontosan mit is érzek, csak azt, hogy meg kell védenem, ha úgy alakul saját magamtól is... Bántott az a tudat, hogy ennek a fiatal lánynak azért dőlt össze az élete, mert megismert minket. Halkan becsuktam a szobája ajtaját és átsétáltam az enyémbe. Átöltöztem és amint bemásztam az ágyba el is aludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valaki ugrál az ágyamon és a nevemet mondja, mindig egyre hangosabban.

- Mi van? - néztem álmosan Janere, hisz ő volt az, aki ott ugrált mellettem.
- Semmi. - válaszolta és leugrott az ágyamról. -  Csak gyakorlom a neved.
- Marha! - nevettem és hozzávágtam egy párnát.
- Ez honnan van? - vette fel azt a képet, amin én vagyok, a kishúgom, anyánk és a mostohaapám. Ezen a képen tizenegy éves vagyok, míg Jane, a húgom csak öt.
- Ez... - néztem a képre. - Ezen én vagyok tizenegy éves koromban, az a lány ott a húgom. Igaz csak a féltestvérem, de attól még nagyon szeretem, hiába nem láttam már lassan...
- Tizenkét éve... - fejezte be helyettem Jane a mondatot.
- Honnan tudod? - néztem rá meglepetten. Lehet, hogy ezzel túl sokat elárultam? De ha már meglátta a képet, elmondom neki. Itt az ideje, hogy megtudja.
- Ez a kép... - kirohant a szobából, majd nemsokkal később egy ugyanolyannal tért vissza.
- Neked meg honnan van meg? - kerekedett el a szemem. Álmomban se hittem volna, hogy neki is megvan ez az ősrégi kép.
- Ezen a képen... a lány... én vagyok! - jelentette ki.
- Tudom... - mondtam halkan, már-már alig érthetően.
- De eddig miért nem mondtad? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Féltem a reakciódtól, és jobban megszerettelek volna ismerni. - mondtam lehajtott fejjel. Ő felugrott mellém az ágyra ész szorosan átölelt. Éreztem, ahogy könnyei elkezdik áztatni a pólómat, de nem zavart. Én is átöleltem őt, szorosan magamhoz húztam és csak ott ültünk, nem tudom mennyi ideig.
- Hát itt meg mi folyik? - hallottam meg Rin hangját.
- Rin, Jane a húgom. - jelentettem ki, mire a lány szemében vidám kis fény csillant.

*Rin*

Mikor felkeltem kimásztam az ágyból és még pizsiben kimentem a folyosóra, láttam, hogy Andy, Ash és Jane szobájának az ajtaja tárva-nyitva. Először Janeébe néztem be, de üres volt, aztán elmentem a tesóm szobájához, ott se volt senki végül benéztem Andyhez. Hát be kell valljam, nem hittem a szememnek Jane Andy vállán sírt.

- Hát itt meg mi folyik? - léptem be a szobába, ahol megláttam az ajtó mellett a tesómat.

- Rin, Jane a húgom. - mondta Andy, mire nekem vidám ki fény csillant a szemembe.

- De hát ez remek hír! - kiáltottam fel és elkezdtem egy helyben ugrálni örömömben. Végre egymásra talált a másik testvérpár. És ekkor megláttam a két ugyanolyan képet. Jane egyetlen képe a bátyjáról és Andy egyetlen képe a kishúgáról. Olyan jó, hogy egymásra találtak! Nemsokkal később a testvérpár kibontakozott egymás öleléséből, és a fiú rám nézett.

- Még mindig komolyan gondolod, amit este mondtál? - tette fel halkan a kérdést. Be kell valljam, elbizonytalanodtam, nem is kicsit.

- Őszintén megvallva nem tudom. Részben igen, de ha az lenne, amit mondtam akkor most nem lenne a legjobb barátnőm boldog. - feleltem halkan, lesütött szemmel. Tudtam, hogy Ash és Jane semmit nem értenek, de nem is baj.

6.rész: Na de srácok...!

Haihai! Itt újra Jane! Remélem tetszik a rész!

A fiúk háza gyönyörű volt! Csak úgy, mint a szobám! A falak hófehérek, a padló fekete plüss szőnyegbe burkolózik. Az ágyamon fekete vékony baldachin van. Van a szobában tévé, egy sarokgarnitúra, egy íróasztal, ruhásszekrény, könyvespolc... egyszóval minden (sőt még több is) ami kell.
 - De gyönyörű... - suttogtam és elejtetem a kezemben lévő bőröndöt.
 - Ugye? - lépett be utánam Andy
 - Igen...
Levettem a bakancsomat és az ágyhoz léptem.
 - Szabad...? - kérdeztem és az ágy felé biccentettem
 - Csak nyugodtan. - mosolyodott el a fiú.
Erre felmásztam az alvóalkalmatosságra és elkezdtem ugrálni rajta. Egy jó ideig ugráltam, és így levezettem a feszültségemet ami a nap folyamán felgyülemlett bennem. Andy már rég kiment a szobából mikor én abbahagytam az ugrálást. Fáradtan elfeküdtem a jó puha ágyon.
 - Szia! - jött be Ashley a szobába.
A hirtelen köszönéstől a szívem kihagyott egy ütemet.
 - Hai! - ültem fel - Mizu?
A fiú nem válaszolt csak leült mellém az ágyra. Kicsit talán közelebb, mint kellet volna, így hát az összes vér ami a testemben keringett mind a fejembe kezdett áramlani.
Csendben ültünk egymás mellet. Ashley többször is megpróbálkozott a beszéddel, de aztán mindig meggondolta magát.
Hirtelen megfogta a kezemet és elkezdte nézegetni.
 - Mi az? - kérdeztem idegesen nevetve.
 - Miért? - kérdezett vissza még mindig a karomat nézegetve.
Hirtelen még jobban elvörösödtem és visszarántottam a karomat.
 - Mit miért? - tettem fel a hülye kérdést, pedig mindketten tudtuk, hogy miről van szó.
 - A kezed... - kezdte, de én a szavába vágtam.
 - És? - néztem rá kissé ingerülten, habár semmi okom nem volt arra, hogy mérges legyek rá - Mi van vele? Az én kezem! Az ENYÉM!
Odarohantam a ruhás bőröndhöz, de Rin ruhái voltak benne, valószínűleg összecseréltük. Így hát a kofferrel átrohantam a szomszéd szobába és a vissza cseréltem a ruháimat. Mikor már újra a saját szobámban álltam egy pulcsiban ami elfedte az alkaromon éktelenkedő vágásokat, belenéztem Ashley szemébe. A harag ami hirtelen feltört belőlem elpárolgott amint abba kétségbeeséstől fénylő, barna szempárba néztem.
 - Bocsi - nyöszörögtem.
Ash elmosolyodott.
 - Nem vagy éhes? - kérdezte
 - Nem... de azért jól esne egy kis innivaló.
Lementünk a konyhába. Még Ash valami kaját keresett én kinyitottam a kisebbik hűtőt amiben az innivalót tárolják (külön hűtő az innivalónak? WOW). A hűtő tele volt alkohol tartalmú és energia italokkal.
 - Ti vizet nem is isztok? - néztem fel meglepődötten a piás üvegek közül.
 - De - vágta rá Ash - Néha... - bizonytalanodott el hirtelen.
Erre elröhögtem magam.
 - Na jó! - mondtam nevetve - Akkor ezeket most elkobozom!
Szépen kipakoltam az összes alkohol tartalmú innivalót és beleraktam őket egy hűtőtáskába.
 - Mi csinálsz? - lépett be a konyhába CC, és ijedten nézte, ahogy az utolsó üveget is elrakom - Azt te mind megakarod inni?
 - De hogy is, te barom! - nevettem - Csak leszoktatlak titeket!
A hűtőtáska kíséretében felvonultam a szobámba, ahol bezártam az egyik zárható fiókba.
 - Az összeset elvetted? - nézett rám CC kerek szemekkel
 - Igen. De majd kaptok belőle - feleltem.
 - Mennyit?
 - Egy üveget hetente - feleltem egyszerűen.
 - Fejenként?
 - Nem.
CC úgy nézet rám, mintha épp a mennyország kapuját zártam volna be örökre és nem egy fiókot ideiglenesen.
 - Ne már! - néztem furcsán a dobosra - Azért ennyire nem lehetsz függő!
Erre olyan hitetlenkedő pillantást kaptam válaszul hogy muszáj volt nevetnem. Ám CC tekintete a kezemben lévő kulcsra tévedt.
 - Add azt ide! - nyúlt a kulcsomért.
Erre ijedten Ashleyhez vágtam a kis vastárgyat, mire ő visszadobta.
Ekkor már túl közel volt a dobos srác így nem jutott idő több dobálózásra így én kifutottam a szobából, utánam futott Ash utána meg CC.
Én és a gitáros fiú egy szobába futottunk be. Ash gyorsan bezárta az ajtót, így CC nem tudott bejönni.
Ekkor már mindketten szakadtunk a röhögéstől. Ash az ajtónak dőlve állt, én meg az ágy mellet nevettem.
Egyre fáradtabbnek éreztem magamat. Hirtelen bevillant hogy én konkrétan 24 órája ébren vagyok. Kicsit szédelegtem, majd ráborultam az ágyra. Az utolsó amire emlékszem egy barna szempár volt. Elaludtam...

Reggel egy vakítóan fehér szobában ébredtem. Először azt hittem hogy kórházban vagyok, de miután kitisztult a kép láttam a fekete bútorokat amik erős kontrasztban voltak a fehér falakkal.
Nyújtóztam egy Rin szerinti "terület felmérős" nyújtózkodást (abból áll hogy a kezeimmel hatalmas kört írok le a felső testem körül). Ahogy a nyújtózkodtam valamihez/valakihez hozzáértem. Pár pillanatig nem vettem levegőt, és ekkor meghallottam hogy más is van a szobában!
Ijedten felültem, de a hirtelen lendülettől leestem az ágyról, és magammal rántottam a takarót.
A másik emberi lény felült és lenézett a földre. Ashley volt az.
 - Te mit keresel ott lenn? - kérdezte majd felhúzott a földről.
 - TE mit keresel itt? - néztem rá értetlenül.
 - Öm.. ez az én szobám...
 - Hát.. akkor ÉN mit keresek itt? - néztem továbbra is kérdőn.
 - Este elaludtál az ágyamon - válaszolt egyszerűen a fiú.
 - Akkor mért nem vittél vissza a szobámba?
 - Téged? - nevette el magát Ashley - Már akkor is úgy kapálóztál, hogy majd kiverted a szemem, mikor csak megfordítottalak!
 - Ó...
Egy darabig csendben voltunk mikor én hirtelen elvigyorodtam.
 - Hány óra? - kérdeztem gonosz mosollyal
 - Hajnali fél hat. Mért?
 - Van egy ötletem! - mondtam és kirohantam a szobából.
Andy szobája volt a legközelebb, így oda törtem be első ként.
 - Andy! Andy Andy Andy Andy Andy! ANDYYYYY - visítottam miközben az ágyán ugráltam.
 - Mi van? - nézett rám álmosan a fiú.
 - Semmi - válaszoltam és leugrottam az ágyról - Csak gyakorlom a neved.
 - Marha! - nevetett Andy és hozzám vágott egy párnát.
Körül néztem a szobában. Szép szoba volt hasonló mint Riné, Ashley-é, és az enyém.
Amikor az éjjeliszekrényére tévedt a tekintetem megállt bennem az ütő! Egy kép volt ott.... amin volt egy nő, egy férfi, egy fiú és egy kislány.... ezt a képet láttam már valahol...
 - Ez honnan van? - kérdeztem és felvettem a képet
 - Ez... - nézett a képre Andy - Ezen én vagyok 11 éves koromban, az a lány ott a húgom. Igaz csak a féltestvérem, de attól még nagyon szeretem, hiába nem láttam már lassan...
 - Tizenkét éve... - fejezem be a mondatát.
 - Honnan tudod? - néz rám meglepetten.
 - Ez a kép... - kirohanok a szobából és pár perc múlva két tök ugyanolyan képpel térek vissza.
 - Neked meg honnan van meg? - kerekedik el Andy szeme.
 - Ezen a képen... a lány.... én vagyok!

5. rész: A költözés.

Na sziasztok, itt megint Rin. Jó olvasást!

A kanapén ébredtem, amint kinyitottam a szememet egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam. Andy ott ült kanapéhoz legközelebb lévő fotelban.
- Jobban vagy már? - kérdezte a fiú aggódva. Én csak bólintottam, és észrevettem, hogy iszonyatosan fázom. Felültem, megfordultam és átöleltem a térdeimet. - Fázol? Hozzak egy teát, vagy forrócsokit? - aggodalmaskodott értem tovább Andy.
- Egy tea jó lesz, köszönöm. - azzal Andy felállt és bement a konyhába. Egyedül ültem a kanapén és dideregtem, hideg volt. Pár perc múlva Andy megjelent a kezében egy bögre gőzölgő gyümölcsteával.
- Köszönöm. - vettem el tőle a bögrét mosolyogva. Ő pedig leült mellém. Pár perccel később Jane jött be a nappaliba egy takaróval a hátán, biztos Ash vitte ki neki.
- Szia Jane. - köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. - villantott ő is egy mosolyt felém. Leült az egyik fotelbe, szokásához híven feltette a lábát a karfára és csak ült.
- Holnap suli. - sóhajtotta. Hát igen, egyikünk se szereti a sulit. Az tény, hogy engem a suli már elég nagy része tisztel, hát hogy is mondjam.... tudok ütni. De vannak akik még mindig nem és félek, hogy bántják Janet a tudtomon kívül. De mikor Jane ezt mondta Andy ránézett, s enyhe ijedelmet olvastam le a fiú arcáról. Láttam, ahogy Jane a konyha felé bök fejével.
- Éhes vagyok! Keresek valami kaját. Ti kértek? - mi csak nemet intettünk a fejünkkel és ő bement a konyhába. Úgy öt perc múlva elfogyott a teám és megkértem Andyt, hogy hozzon még egyet. Alig telt el pár perc és megjelent John én ijedtemben felsikítottam. Egyre közelebb jött, meg akart ütni.
- Andy!!! Jane!! - kiáltottam . Majdnem mindenki egyszerre jött. Meli, Nelly, Jake és CC a lépcsőn jöttek le, az emeletről, míg Andy és Jane a konyhából jöttek. Ash és Jinxx azonnal odaálltak, hogy lefogják/lenyugtassák idióta bátyámat. De sajnos őket is sikerült megütnie. És itt szakadt el a cérna.
- Ashley, Jinxx álljatok arrébb! - mondtam, miután ledobtam magamról a takarót és sikerült teljesen felegyenesednem.
- Fiúk, tegyétek, amit kért, itt balhé lesz. - jegyezte meg Renel. A két srác arrébb állt, engem meg eltalált a bátyám egyik pofonja, de nem tántorodtam meg, számítottam az ütésre.
- Takarodj végre! Legalább addig hagyj békén, amíg el nem költözünk Jane-nel. - mondtam és kapott tőlem egy hatalmas pofont a féltestvérem.
- Itt maradsz! - jelentette ki és elkapta a bal karomat. De én kirántottam a kezéből és még egyszer megütöttem.
- Nekem ne parancsolgass, nem.... vagy... az apám! - az utolsó négy szót ütésekkel nyomatékosítottam. Persze ő is próbált megütni, de a végén már meguntam, elkaptam  karját és kiráncigáltam az udvarra.
- Miért nem vagy képes csendben kisétálni az életemből, ha már anyáékkal együtt 17 évig a képembe hazudtál?! - tettem fel neki azt a kérdést, ami legjobban zavart.
- Mert a húgom vagy és szeretlek. - mondta egyszerűen, feladta, már nem próbált megütni.
- Igen? Így szeretsz? - mutattam a saját arcomra, ahol erőteljesen piroslott a kézlenyomata. - Kösz, nekem ilyen szeretet nem kell. - ekkor már sírtam, egy jól irányzott rúgással "leterítettem" és a többiekkel együtt visszamentem a házba. Az ajtót becsaptam és kulcsra zártam, de a kulcsot a zárban hagytam, hogy ne tudjon bejönni. Bementünk a nappaliba négyen ültünk a kanapéra: Andy, én, Ash és Jane. A maradék négy fotelben ült Jinxx, Jake, CC és Neru, míg a földön Nelly, Meli és Renel foglalt helyet.
- Na akkor most mi lesz, hova mentek? - kérdezte nagy komolyan Nelly.
- Őszintén bevallom, hogy nem tudom, halvány lila gőzöm sincs arról, hogy most mi lesz. Egy biztos, itt nem maradhatunk. - jelentettem ki.
- A bandával arra jutottunk, hogy költözhettek hozzánk amíg rendbe nem jönnek a dolgok. A házunk épp elég nagy ahhoz, hogy mind elférjünk benne. - mondta Ashley.
- Tényleg? Köszönjük! - mondtam és megöleltem a bátyámat. Ám mikor megláttam Jane szúrós tekintetét azonnal elengedtem Ashleyt és elnevettem magam. - Na de Jane, hova gondolsz? - kérdeztem nevetve, persze a többiek lehet, hogy nem értették, de akkor is jó volt picit nevetni. Bár mindenki elnevette magát.
- Nem kéne pakolnunk? Hisz még ma költözni kéne. - mondta Jane olyan jó tíz perc elteltével.
- Igaza van, segítünk. - mondták a fiúk, a lányokról meg tudtuk, hogy úgyis segítenek. Így hát felmentünk a szobánkba és előkotortuk a bőröndjeinket. A csajok Jane-nel rakták össze a ruhákat, míg én a fiúkkal a hangszereket raktuk össze.
- Nos akkor, akusztikus gitár, elektromos gitár megvan ugye Jinxx? - néztem a fiúra, aki a tokjába tette Jane két gitárját.
- Igen.
- Akkor mehet az előszobába. Hat darab különböző népi furulya. - folytattam a felsorolást Jake-re nézve, ő csak bólintott, hogy megvannak, én intettem az előszoba felé, hogy viheti. - Piccoló, fuvola. - néztem CC-re, aki bólintott és indult is a két hangszerrel az előszobába. - Klarinét. - Ash bólintott és kiment.
- Jól vagy? - állt oda mellém Andy. Mivel az összes hangszer elfogyott, így csak mi ketten maradtunk bent.
- Már hogy lennék? Az egész életem egy bazinagy hazugság, és már itt hever romokban a lábaim előtt, minden, amiért küzdöttem. - mondtam kicsit ingerültebben, mint ahogy kellett volna és megint eleredtek a könnyeim. - Úgy félek. Mi lesz ezek után? Ha soha nem fogok tudni a családom szemébe nézni?
- Ne félj, nem lesz semmi baj. John nem bánthat, a családoddal meg majd rendbe jön a kapcsolatod. - biztatott a srác és megölelt. Jó érzés volt a karjaiban lenni, megnyugtatott a közelsége. Picit eltolt magától és letörölt egy könnycseppet az arcomról. - Ne sírj, minden rendbe jön. - suttogta és újra megölelt. Én egyre kevésbé sírtam. Kezdtem megnyugodni. Pár percig álltunk ott, egymást ölelve, majd eszembe jutott, hogy folytatnom kéne a pakolást.
- Bocsi, de mennem kéne. - mondtam feszengve, s kibontakoztam Andy öleléséből.
- Ja persze, pakolni kell. - mondta és láttam rajta, hogy picit elpirult, annyira édes! Persze én is elpirultam, nem is kicsit, de nem zavart. Elindultam kifelé. Bementem a szobánkba, Andy meg elment a fiúkhoz. Amint a szobába léptem megijedtem a hatalmas kupitól.
- Itt meg mi a fene történt? - kérdeztem hangosan. A lányok rám néztek.
- Hát izé... - kezdte volna Nelly, de félbe szakítottam.
- Mindegy, Neru, Renel kérlek ti hozzátok ki a fürdőnkből a cuccainkat. Meli te kérlek Janenek segíts kipakolni a szekrényéből, majd be a bőröndökbe, Nelly te nekem. - utasítottam a csapatot. Mindenki indult a dolgára. Én Nellynek adtam a ruhákat, ő összehajtotta és betette a bőröndbe. Mikor végeztem a ruhásszekrényem tartalmával, áttértem az ékszereinkre, kiegészítőinkre. Nem sokkal később Jane-ék is követtek minket és együtt pakoltuk a kiegészítőket. Mikor már az összes hordható cuccunk bőröndökben volt (fejenként kettőben) áttértünk azokra a cuccokra, miket Neruék a fürdőből hoztak. Egy bőröndbe dobtuk kettőnk összes sminkjét és bőr/haj ápoló cuccát. A hajkeféket, mindent, ami volt. Aztán jött a többi apróság, tankönyvek, füzetek, tollak, írószerek, nasi, könyvek, képek, azok a plüsseink, párnáink, takaróin, amik nélkül élni se tudunk és minden ami a kezünkbe akadt. Tele is lett az összesen nyolc bőrönd, amink van.
- Leszaladok szólni a fiúknak, hogy segítsenek egy picit és szerintem anya lassan ideér. - mondta Meli. Hát igen, anyukája segít költözni. Egy-két perc múlva feljöttek a fiúk és segítettek levinni a cuccokat, majd Meli anyukája is megérkezett. Beraktuk a csomagokat a két kocsiba és elfoglaltuk a helyünket. Én és Jane a fiúk kocsijába ültünk, míg a többiek a másikba. Egész úton beszélgettünk. Kiderült, hogy a házuk nincs is messze a sulinktól, így könnyebb lesz bejárni. Mikor megérkeztünk a fiúk segítettek bevinni a cuccokat.
- Egy szobában szeretnétek lenni, vagy külön? - nézett ránk Andy, mikor beléptünk a házba.
- Külön, de ha megoldható a két szoba legyen egymás mellett. - jelentettük ki Jane-nel teljesen egyszerre.
- Persze, hogy megoldható, gyertek, megmutatjuk a szobáitokat. - ezzel Andy és Ash elindultak két-két bőrönddel a kezükben, mi ugyanígy követtük őket. A többiek a nappaliban maradtak. A ház kívül-belül csodaszép volt. Kívülről fehér, néhol faburkolatú. Belül főszerepet játszik a fa. A bútorok nagy része mahagóni, vagy bőr. A falak hófehérek ezzel ellensúlyozva a bútorok sötét színét. maga a ház két emeletes, felsétáltunk a másodikra.
- Na ez a te szobád Jane. - mondta Andy és besétált a lépcsőtől balra eső első szobába. Jane követte.
- Akkor ez az enyém? - néztem a mellette lévő szoba ajtajára.
- Igen. - nyitotta ki a bátyám az ajtót. - Csak utánad. - udvariaskodott. Beléptem kezemben a két hatalmas bőrönddel. Bementem, majd a szoba közepén megálltam, letettem a két bőröndöt és körbe fordultam.
- Jesszusom, ez csodaszép. - tátva maradt a szám a látványtól. Az ajtóval szembeni falnál állt egy hatalmas baldachinos ágy. Mahagóni, a függöny és az ágynemű hófehér. Mellette egy szintén mahagóni éjjeliszekrény, egy pár lépéssel arrébb, az ágytól balra hatalmas ablak  Az ajtó jobboldalán hatalmas mahagóni sarok ruhásszekrény, a szekrény másik oldalán egy szintén mahagóni íróasztal, előtte egy nagy bőr forgószék. Igaz, a szobában csak egy ablak volt, de az is hatalmas, a szobát elárasztotta a fény. A szobámban volt még egy nagy tévé, pár bőrfotel, egy hatalmas puha fehér szőnyeg az ágy előtt és egy óriási könyvespolc. Lekaptam a zoknimat és ráálltam a szőnyegre, kellemes érzés volt.
- Segítsek kipakolni? - kérdezte Ash, mikor végre kigyönyörködtem magam a szobában.
- Igen kérlek. - kinyitottam az első bőröndöt ami a kezembe akadt. Abban a közös apróságaink voltak: képek, poszterek, a tancuccaink egy nagyon kis része. - Rakhatok posztereket a falra? - néztem rá a bátyámra, miközben kezdtem kiválogatni a cuccainkat.
- Persze, hozok celluxot. - ezzel Ash kiment a szobából, én meg folytattam a válogatást. A könyveimet elkezdtem feltenni a polcra, de ez csak kis része volt a könyveimnek, a többi másik bőröndben volt, csak azt nem tudom, melyikben. Mikor Ashley visszatért már az íróasztal egyik fiókját kezdtem telepakolni a füzeteim és tankönyveim bőröndben lévő részével. De mikor belépett ezzel felhagytam és előszedtem a posztereimet.
- Hiányzik az otthonod? - nézett rám, a testvérem.
- Csak egy kicsit, de az a ház beitta a hazugságot. Soha többé nem akarok visszamenni oda. - jelentettem ki, de legördül egy könnycsepp az arcomon. - Kérlek vigyázz rá...
- Kire? - nézett rám a srác értetlenül.
- Nem vagyok vak látom, hogy néztek egymásra. Tudom, hogy titkolózik előttem, de így van rendjén. Én nem lehetek mindig mellette, de te legyél. Nem olyan erős, mint mutatja. Fizikailag elég erős és szellemileg se gyenge, de hosszú távon nehezen viseli, ha bántják, bármiről legyen is szó. Csak nézd meg a karját, s meglátod, miről beszélek. Kérlek vigyázz rá... az ő élete soha nem volt olyan, mint az enyém. Ötévesen látta utoljára a bátyját, azt se tudja él-e még. A szüleivel két éve egy szót nem beszélt. - ekkor már patakokban folytak a könnyeim.
- Ne aggódj, vigyázok rá, tudom, hogy olyan, mintha a húgod lenne. De tudom, hogy ő meg érted aggódik. Fáj neki látni, hogy az életed romokban hever. - mondta halkan a fiú és megölelt. Letöröltem a könnyeimet, kibontakoztam az öleléséből és kezdtük a falra ragasztgatni a posztereket. Hát a poszterek nagy részén a BVB és a Metallica volt, de sebaj, azért mindet feltettük. Közben beszélgettünk. Végül mindent kipakoltunk, igaz úgy nagyjából egy órába beletelt. Bár a cuccaim fele Jane-nél volt. Összekevertük a bőröndöket.