*Andy*
A szobámban pakoltam be a bőröndömbe két napra elegendő cuccot. Annyira lefoglalt ez az egész tervezgetés, hogy észre sem vettem Ashleyt, aki a hátam mögé osont és hirtelen beleordibált a fülembe.
- Basszus, ember! - röhögtem - Jane nem hazudott, hogy mostanában rákaptál az ijesztgetésre!
- Új hobbi! - nevetett Ash, és ránézett a bőröndömre - Hova megyünk?
- Haza. - válaszoltam egyszerűen.
- De, itthon vagyunk! - értetlenkedett.
- Haza haza! - néztem rá komolyan.
- Ó... már mint...
Bólintottam. Hát igen. Az anyai házba haza. Egyszerűen nem voltam már képes elviselni a húgom szenvedését. Amikor beszélt, mindig boldognak tűnt. Csapongott a témák között, viccesen adott elő minden problémát. De én láttam a szemén, hogy nincs rendben. És most haza viszem. Beszélni fog any... khm.."Cassandrával".
- Ő tudja? - kérdezte végül a haverom.
- Nem. - vontam vállat - De jönni fog.
*Jane*
- Ez jó volt. - jelentettem ki és a pizza maradékos tányéromat eltoltam magam elől.
- Szerintem is. - mosolygott elégedetten Rin - Azért jó egy kicsit lustának lenni.
- Mindenképpen. - nyújtóztam egyet - Szerinted hova tűntek a fiúk?
- CC a parfüm mintákat siratja, szerintem. - röhögött a havernőm.
- Jó.. de Andy és Ashley?
- Nézd meg. - ásított Rin - Én most TV-zek egy picit.
Felvonultam, legelőször Ash szobájába dugtam be a fejem. Üres volt. Utána Andyébe. Nem nyitottam be rögtön. Kíváncsi voltam hogy mit beszélnek meg. Tudoooom... rossz dolog hallgatózni... de.. ezt most nézzed el nekem, oksi??
- Ő tudja? - hallottam Ash hangját
- Nem. - válaszolt a bátyám - De jönni fog.
Hova megy? És ki megy vele?? Rint viszi valahova?
- És Anna tudja, hogy elmentek? - kérdezett újat Ashley
- Nem. Elmondta volna neki szerintem. Ő meg kiakadt volna - válaszolt Andy
- Hát igen... erősnek mutatja magát, de közben meg... nem az! - nevetett kicsit kínosan a barna szemű fiú.
Nem Rinről beszélnek... de akkor... Kiről?? Ki megy el Andyvel, és hova? Ki akadna ki és min?
Ezernyi kérdés kavargott bennem. És mindre választ akartam, egy tizedmásodpercen belül.
- Ki megy hova?! - nyitottam be a szobába, és megpróbáltam elrejteni a haragomat.
A két fiú összenézett. Ash egy picit bólintott. Andy sóhajtott egyet majd elindult felém.
- Figyel Reni...
- Ne hívj Reninek! - löktem el magamtól - Nyögd ki a választ! Hova mész?? Kivel??
- Veled megyek. - válaszolt egyszerűen, de láttam a szemén, hogy meg van lepődve.
- Nem megyek sehova!
- Renata! - a bátyám oda lépett hozzám, és a két kezével lefogta az én két karomat. Mintha sejtette volna, hogy a következő az lenne, hogy pofon vágom. - El kell jönnöd velem. Muszáj.
- Muszáj? - néztem rá kerek szemekkel - Még is mi...
- Csak maradj csendben, és pakolj össze két napra. Oké?
Bólintottam.
- Ashley! - fordult hirtelen hátra a bátyám. El is felejtettem hogy Ash még itt van. - Segíts neki. Meg figyelj rá, mert még nekem elszökik!
- Rendben! - ugrott fel a fiú, és átterelt a szobámba.
Leszedte a szekrény tetejéről a bőröndömet, és az ágyon ülve nézte ahogy hajigálom ki a ruhákat a földre.
- Hangszert vihetek? - kérdeztem végül, mikor már cipzároztam be a fekete táskát.
- Nem lesz rá szükséged - mosolygott, és megölelt.
- Khm.. - köhögött valaki az ajtóban. Andy volt az. - Szeretnék még MÁMA elindulni, mert messze megyünk.
- Ja, persze, oké! - vigyorgott rá Ash, de elengedni nem engedett.
- Akkor? - húzta fel az egyik szemöldökét a bátyám.
- A tied lesz két napig! - kezdte felháborodást színlelve a barna szemű fiú - Bírj ki még 10 percet nélküle!
- Oké! - adta meg magát röhögve Andy - De 10 perc múlva legyetek lent mindketten!
Ash vigyorogva bólintott, mire kitört belőlem a nevetés.
- Te tudod hogy hova megyünk? - tettem a fejemet a vállára.
- Tudom. - válaszolt - De Andy azt mondta hogy nem mondhatom el!
- Naa... - kezdtem el az arcát simogatni - Majd úgy teszek mint aki meglepődik!
- Janey... te egy lehetetlen személyiség vagy! - nevetett fel
- Ez azt jelenti, hogy nem mondod el, mi? - fúrtam durcásan a fejemet a hajába.
- Azt.
Tíz perc múlva már kint álltunk, a ház előtt. Búcsúzkodtunk! Először Asht öleltem meg, utána Annát, utána megint Asht, de ezúttal nem akart elengedni. Hát, mit is mondhatnék... egyáltalán nem bántam.
- Elengedhetnétek egymást! - röhögött Andy, de ő éppen Rint ölelgette.
- Bagoly mondja verébnek! - öltöttem rá a nyelvemet.
- Engem már meg se ölelsz?! - kérdezte sértődést színlelve CC.
- Öm... Nem? - néztem rá furán, de azért elnevettem magamat.
- Na, - jött oda hozzánk CC - Add ide a babát, Purdy! - Ash röhögve elengedett erre CC olyan erővel ölelt meg, hogy úgy éreztem, hogy minden levegőt kipréselt a testemből.
- Meg... megfolytasssz... - sziszegtem nehézkesen.
- Csoportos öleléééés! - kiabált Rin, és megölelt engem és a "fogva tartómat". Mindenki megölelt minket. Mivel én voltam középen, így nekem fogyott el leggyorsabban a levegőm. Nem mintha akkor lett volna, amikor még csak Coma ölelt, de ez most mellékes.
- Elengedhetnétek... - nyöszörögtem, mire szépen lassan leváltak rólam.
- Oké, indulnunk kéne! - nyitotta ki a kocsiajtót Andy.
- Akkor menjünk... - sóhajtottam. Kinyitottam a kocsiajtót, de mielőtt még beszálltam volna, visszanéztem. Végignéztem a járdán állókon. Furcsa melegség töltötte el a szívemet. Elmosolyodtam, és intettem egy utolsót, mielőtt még becsuktam volna az ajtót.
- Indulhatunk? - kérdezte Andy.
- Indulhatunk! - fújtam ki a levegőt.
Az első 10 perc csendben telt el. Aztán Andy szólalt meg:
- Oké. Most egy jó ideig csak ketten leszünk.
- Beztos - vontam vállat unottan, és a lábaimat felpakoltam a műszerfalra.
- Kifejthetnéd nekem hogy mért is vagy Emo.
- Mer Emo vagyok - vetettem oda félvárról.
- Bővebben??
Sóhajtottam - Biztos kíváncsi vagy?
Bólintott.
- Hát jó - vontam vállat. - Osztálytársak. Meg hasonlók.
- Mit csináltak?
- Hát... - elhúztam a számat, és továbbra se néztem a tesómra - Egyszer, nyári szünet előtti héten az ofő bejött helyettesíteni. Még a régi suliban, persze. Azt mondta hogy foglaljuk el magunkat, neki most valami papírmunkája van vagy mi. Én a füzetembe firkáltam. Az egyik fiú elkezdett sértegetni, és sorban bekapcsolódtak a többiek is. A tanár úr semmit sem vett észre, úgy elmerült az írogatásban. Egy ideig tűrtem a sértéseket, de egy pontnál nálam kiborult a pohár. Amikor veled jöttek. A volt LBmnek beszéltem arról, hogy van egy bátyám. Ketten tervezgettük hogy megkeresünk téged meg ilyesmi. De Letty átállt, és elmondta mindenkinek, persze kiparodizálva, kiforgatva. Határozottan emlékszem arra, amit mondtak. "Az a híres bátyád is azért hagyott ott téged, mert egy használhatatlan rohadék vagy, aki csak arra jó, hogy mások elől szívja el a levegőt.". - idéztem fel - Ekkor én felálltam, kimentem a folyosóra. Az ofő erre már felnézett, de szerintem csak azért mert jó erősen becsaptam az ajtót. Olyan fém ajtós szekrényeink voltak. Én az enyémet azon a napon, úgy megrugdostam, ütögettem, hogy kiesett az ajtó a helyéről. Az öklöm vérzett is rendesen, mert a fém felkarcolta. És kisétáltam a suliból. Az volt az első alkalom hogy elfutottam a problémák elől. Két napig nem jöttem elő.
- Hol bújtál el?
- A sulihoz közel volt egy erdő, és ott volt az egyik fán egy faház. Ott voltam. Egész aranyos kis házikó volt. Majd ha egyszer valaha haza megyünk, vagy legalább is abba az erdőbe megmutatom.
- Ha meg van még. - tette hozzá egy halvány mosoly kíséretében Andy
- Ha meg van még. - mosolyodtam el én is. - Amúgy hova megyünk??
- Ha elmondom, nem akadsz ki?
- Nem.
- Ígérd meg: hogy nem akarsz ki ugrani a kocsiból; nem akarsz megütni; nem fogod rángatni a kormányt; nem kezdesz el visítozni meg hasonlók! Oké?
- Oké... - mondtam kicsit durcásan.
- Nem hallom...!
- Megígérem, hogy nem ugrok ki a kocsiból, nem ütlek meg, nem rángatom a kormányt, és nem visítok...
- Anyához....
- Hogy mi van?? - üvöltöttem el magam - Andrew Dennis Biersack!! Azonnal fordulj meg!!
- Reni! - egyik kezét a számra tapasztotta - Megígérted, hogy nem visítozol!
Erre beleharaptam a kezébe.
- Au! - rántotta vissza.
- Arról nem volt szó, hogy nem haraphatok! - mondtam diadalmasan és előre hajoltam, hogy újra beleharaphassak. De ő homlokon lökött, és visszaestem a helyemre.
- Jane! Maradj nyugton! Aludj, vagy csinálj amit akarsz! De maradj nyugton!!
Duzzogva nyomtam neki a fejemet az ablaknak. Addig nem szólok Andyhez amíg meg nem állítja ezt a nyamvadt kocsit. Nem tudom mennyi ideig duzzoghattam, de a végén elnyomott az álom.
Arra ébredtem meg, hogy valaki rázogat.
- Rin.. hagyj aludni... Sokáig fenn voltam... - csapkodtam bénán az engem rázó kart, miközben a szokásos reggeli szövegemet motyogtam.
- Jane - röhögött egy ismerős fiú hang - Kelj fel! Megjöttünk!
Nehézkesen kinyitottam a szememet, és ellöktem magamtól Andyt. - Ott vagyunk?
- Ott vagyunk. - mosolygott, és kisegített a kocsiból.
- Már késő vissza menni Los Angelesbe, igaz? - húztam el a számat.
- Igen.
És bementünk a házba. Mindent ismertem bent, még is idegennek tűntek a képek a falon, a szőnyeg, és a fogas az ajtó mellet.
- Reni! - hallottam az ismerős hangot.
- Cassandra...? - elbújtam Andy válla mögé. Még mindig nagyon mérges voltam rá. Két évvel ezelőtt olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy már csak azért is ő kezdje el a kibékülösdit.
- Hallod "Reni"? - vigyorgott rám a bátyám - "Cassandra" szólt, jó lenne ha előjönnél!
- Nem! - tiltakoztam, és behúztam a nyakamat, hogy kevesebb látszódjon belőlem.
- Hát.. akkor is előjössz... - Andy ellépett előlem, és a falnak támaszkodott, hogy ne tudjak újra elbújni mögötte.
- Áruló! - sziszegtem neki.
Most, hogy nem állt köztünk Andy, jobban szemügyre tudtam venni Cassandrát. Konkrétan alig változott rajta valami. A fekete haját még mindig göndörítette... (borzalom.. soha nem tudtam megérteni hogy mér szereti annyira a göndör hajat...) még mindig gothnak képzeli magát... (jó, tényleg goth de.. a lánya vagyok! had kritizáljam már egy kicsit) a szemét feketével húzta ki. Fekete szoknyát vett fel, fekete csipke galléros inggel. Szintén fekete papucsot viselt, ami tényleg DE tényleg *szarkazmus* illet a képbe.
- Már vártalak titeket! - mosolygott az anyám. Enyhe spagetti illat terjengett a levegőbe, mintha még a kaja is bizonygatni akarná, hogy anya igazat beszél. Idegtépő csend következett... De én nem szólalok meg. Nem!
- Csináltam nektek spagettit! - mondta, (mintha erre ne jöttem volna rá) és tanácstalanul pillantott a bátyámra.
- Jane, gyere. - parancsolt rám önelégült mosollyal Andy - Együnk!
- Nem vagyok éhes! - vágtam rá csökönyösen. DE a hasam nem akart együtt működni velem, így amint kiejtettem az utolsó szót, rám is cáfolt egy hosszadalmas gyomorkorgással. Alig láthatóan, de erősen gyomor szájon vágtam magamat, azt sugallva a hasam felé hogy hagyjad már abba, mer itt égek miattad!
- Akkor ezt meg is tárgyaltuk! - röhögött fel Andy, és elkezdett a konyha felé húzni.
- Áruló! - sziszegtem újra, de most nem csak Andynek, ha nem a belsőszerveimnek is.
Leültünk az asztal mellé. Az étel három tényárra ki volt szedve. De.. várjunk csak! HÁROM?! Elvileg mi négyen vagyunk! Cassandra (anya) Nick (apa) Andy (Andy) Jane/Reni (én).
- Mér csak három főre van terítve? - ültem le a székemre, mereven Cassandrát bámulva.
- Mert csak hárman vagyunk. - nevetett fel idegesen
- Hazudsz. - állapítottam meg
- Figyelj! - Andy rám meresztette az anyáéhoz és az enyémhez nagyon hasonlító kék szemét. - Elváltak, oké?
- Miért? - folytattam a kínvallatást, és igyekeztem hogy semmilyen érzelmet ne tudjanak leolvasni az arcomról.
- Mert elegem lett belőle. - válaszolt anya, és még véletlenül se nézett se rám se Andyre. - Nagyon hiányoltalak mindkettőtöket, és ennek hangot is adtam, neki meg elege volt abból, hogy folyton rólatok beszélek. Nem bírta megérteni hogy hogyan szerethetem a fiamat, aki itt hagyott a karrierje miatt, és felénk se nézett. És hogy a leányomat, aki tudta nélkül követte a bátyja példáját. De meg lehet őt érteni. - az utolsó mondatában több szarkazmus volt, mint azt összesítve amit én eddigi életemben használtam - Nem volt még gyereke soha, nem tudja hogy milyen ez.
Andyvel szinte tök egyszerre ejtettük ki a villát a kezünkből. Az ő villája az asztalra esett, az enyém pedig a nadrágomra, és szép kis foltot hagyva maga után legurult a földre.
- Hogy mi van?? - nyögtem ki végül. - Nem ő volt az apám?? Vagy mivan??
Cassandra vett egy mély levegőt, és elmosolyodott.
- Nem. Az apátok ugyan az, és akkor hallt meg, amikor én a terhesség negyedik hetében voltam. Nickkel házasodtam össze mielőtt megszülettél volna. Így úgy döntöttünk az ő nevét fogod fel venni. De nem ő az apád.
Andyvel összenéztünk. Ő bólintott egyet, bátorítás képen. Oda mentem anyához, és megöleltem.
- Tudod, én örülök hogy nem ez a Nick volt az apám. Sose szerettem úgy, igazából. De téged igen...
Tíz perc múlva már kint álltunk, a ház előtt. Búcsúzkodtunk! Először Asht öleltem meg, utána Annát, utána megint Asht, de ezúttal nem akart elengedni. Hát, mit is mondhatnék... egyáltalán nem bántam.
- Elengedhetnétek egymást! - röhögött Andy, de ő éppen Rint ölelgette.
- Bagoly mondja verébnek! - öltöttem rá a nyelvemet.
- Engem már meg se ölelsz?! - kérdezte sértődést színlelve CC.
- Öm... Nem? - néztem rá furán, de azért elnevettem magamat.
- Na, - jött oda hozzánk CC - Add ide a babát, Purdy! - Ash röhögve elengedett erre CC olyan erővel ölelt meg, hogy úgy éreztem, hogy minden levegőt kipréselt a testemből.
- Meg... megfolytasssz... - sziszegtem nehézkesen.
- Csoportos öleléééés! - kiabált Rin, és megölelt engem és a "fogva tartómat". Mindenki megölelt minket. Mivel én voltam középen, így nekem fogyott el leggyorsabban a levegőm. Nem mintha akkor lett volna, amikor még csak Coma ölelt, de ez most mellékes.
- Elengedhetnétek... - nyöszörögtem, mire szépen lassan leváltak rólam.
- Oké, indulnunk kéne! - nyitotta ki a kocsiajtót Andy.
- Akkor menjünk... - sóhajtottam. Kinyitottam a kocsiajtót, de mielőtt még beszálltam volna, visszanéztem. Végignéztem a járdán állókon. Furcsa melegség töltötte el a szívemet. Elmosolyodtam, és intettem egy utolsót, mielőtt még becsuktam volna az ajtót.
- Indulhatunk? - kérdezte Andy.
- Indulhatunk! - fújtam ki a levegőt.
Az első 10 perc csendben telt el. Aztán Andy szólalt meg:
- Oké. Most egy jó ideig csak ketten leszünk.
- Beztos - vontam vállat unottan, és a lábaimat felpakoltam a műszerfalra.
- Kifejthetnéd nekem hogy mért is vagy Emo.
- Mer Emo vagyok - vetettem oda félvárról.
- Bővebben??
Sóhajtottam - Biztos kíváncsi vagy?
Bólintott.
- Hát jó - vontam vállat. - Osztálytársak. Meg hasonlók.
- Mit csináltak?
- Hát... - elhúztam a számat, és továbbra se néztem a tesómra - Egyszer, nyári szünet előtti héten az ofő bejött helyettesíteni. Még a régi suliban, persze. Azt mondta hogy foglaljuk el magunkat, neki most valami papírmunkája van vagy mi. Én a füzetembe firkáltam. Az egyik fiú elkezdett sértegetni, és sorban bekapcsolódtak a többiek is. A tanár úr semmit sem vett észre, úgy elmerült az írogatásban. Egy ideig tűrtem a sértéseket, de egy pontnál nálam kiborult a pohár. Amikor veled jöttek. A volt LBmnek beszéltem arról, hogy van egy bátyám. Ketten tervezgettük hogy megkeresünk téged meg ilyesmi. De Letty átállt, és elmondta mindenkinek, persze kiparodizálva, kiforgatva. Határozottan emlékszem arra, amit mondtak. "Az a híres bátyád is azért hagyott ott téged, mert egy használhatatlan rohadék vagy, aki csak arra jó, hogy mások elől szívja el a levegőt.". - idéztem fel - Ekkor én felálltam, kimentem a folyosóra. Az ofő erre már felnézett, de szerintem csak azért mert jó erősen becsaptam az ajtót. Olyan fém ajtós szekrényeink voltak. Én az enyémet azon a napon, úgy megrugdostam, ütögettem, hogy kiesett az ajtó a helyéről. Az öklöm vérzett is rendesen, mert a fém felkarcolta. És kisétáltam a suliból. Az volt az első alkalom hogy elfutottam a problémák elől. Két napig nem jöttem elő.
- Hol bújtál el?
- A sulihoz közel volt egy erdő, és ott volt az egyik fán egy faház. Ott voltam. Egész aranyos kis házikó volt. Majd ha egyszer valaha haza megyünk, vagy legalább is abba az erdőbe megmutatom.
- Ha meg van még. - tette hozzá egy halvány mosoly kíséretében Andy
- Ha meg van még. - mosolyodtam el én is. - Amúgy hova megyünk??
- Ha elmondom, nem akadsz ki?
- Nem.
- Ígérd meg: hogy nem akarsz ki ugrani a kocsiból; nem akarsz megütni; nem fogod rángatni a kormányt; nem kezdesz el visítozni meg hasonlók! Oké?
- Oké... - mondtam kicsit durcásan.
- Nem hallom...!
- Megígérem, hogy nem ugrok ki a kocsiból, nem ütlek meg, nem rángatom a kormányt, és nem visítok...
- Anyához....
- Hogy mi van?? - üvöltöttem el magam - Andrew Dennis Biersack!! Azonnal fordulj meg!!
- Reni! - egyik kezét a számra tapasztotta - Megígérted, hogy nem visítozol!
Erre beleharaptam a kezébe.
- Au! - rántotta vissza.
- Arról nem volt szó, hogy nem haraphatok! - mondtam diadalmasan és előre hajoltam, hogy újra beleharaphassak. De ő homlokon lökött, és visszaestem a helyemre.
- Jane! Maradj nyugton! Aludj, vagy csinálj amit akarsz! De maradj nyugton!!
Duzzogva nyomtam neki a fejemet az ablaknak. Addig nem szólok Andyhez amíg meg nem állítja ezt a nyamvadt kocsit. Nem tudom mennyi ideig duzzoghattam, de a végén elnyomott az álom.
Arra ébredtem meg, hogy valaki rázogat.
- Rin.. hagyj aludni... Sokáig fenn voltam... - csapkodtam bénán az engem rázó kart, miközben a szokásos reggeli szövegemet motyogtam.
- Jane - röhögött egy ismerős fiú hang - Kelj fel! Megjöttünk!
Nehézkesen kinyitottam a szememet, és ellöktem magamtól Andyt. - Ott vagyunk?
- Ott vagyunk. - mosolygott, és kisegített a kocsiból.
- Már késő vissza menni Los Angelesbe, igaz? - húztam el a számat.
- Igen.
És bementünk a házba. Mindent ismertem bent, még is idegennek tűntek a képek a falon, a szőnyeg, és a fogas az ajtó mellet.
- Reni! - hallottam az ismerős hangot.
- Cassandra...? - elbújtam Andy válla mögé. Még mindig nagyon mérges voltam rá. Két évvel ezelőtt olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy már csak azért is ő kezdje el a kibékülösdit.
- Hallod "Reni"? - vigyorgott rám a bátyám - "Cassandra" szólt, jó lenne ha előjönnél!
- Nem! - tiltakoztam, és behúztam a nyakamat, hogy kevesebb látszódjon belőlem.
- Hát.. akkor is előjössz... - Andy ellépett előlem, és a falnak támaszkodott, hogy ne tudjak újra elbújni mögötte.
- Áruló! - sziszegtem neki.
Most, hogy nem állt köztünk Andy, jobban szemügyre tudtam venni Cassandrát. Konkrétan alig változott rajta valami. A fekete haját még mindig göndörítette... (borzalom.. soha nem tudtam megérteni hogy mér szereti annyira a göndör hajat...) még mindig gothnak képzeli magát... (jó, tényleg goth de.. a lánya vagyok! had kritizáljam már egy kicsit) a szemét feketével húzta ki. Fekete szoknyát vett fel, fekete csipke galléros inggel. Szintén fekete papucsot viselt, ami tényleg DE tényleg *szarkazmus* illet a képbe.
- Már vártalak titeket! - mosolygott az anyám. Enyhe spagetti illat terjengett a levegőbe, mintha még a kaja is bizonygatni akarná, hogy anya igazat beszél. Idegtépő csend következett... De én nem szólalok meg. Nem!
- Csináltam nektek spagettit! - mondta, (mintha erre ne jöttem volna rá) és tanácstalanul pillantott a bátyámra.
- Jane, gyere. - parancsolt rám önelégült mosollyal Andy - Együnk!
- Nem vagyok éhes! - vágtam rá csökönyösen. DE a hasam nem akart együtt működni velem, így amint kiejtettem az utolsó szót, rám is cáfolt egy hosszadalmas gyomorkorgással. Alig láthatóan, de erősen gyomor szájon vágtam magamat, azt sugallva a hasam felé hogy hagyjad már abba, mer itt égek miattad!
- Akkor ezt meg is tárgyaltuk! - röhögött fel Andy, és elkezdett a konyha felé húzni.
- Áruló! - sziszegtem újra, de most nem csak Andynek, ha nem a belsőszerveimnek is.
Leültünk az asztal mellé. Az étel három tényárra ki volt szedve. De.. várjunk csak! HÁROM?! Elvileg mi négyen vagyunk! Cassandra (anya) Nick (apa) Andy (Andy) Jane/Reni (én).
- Mér csak három főre van terítve? - ültem le a székemre, mereven Cassandrát bámulva.
- Mert csak hárman vagyunk. - nevetett fel idegesen
- Hazudsz. - állapítottam meg
- Figyelj! - Andy rám meresztette az anyáéhoz és az enyémhez nagyon hasonlító kék szemét. - Elváltak, oké?
- Miért? - folytattam a kínvallatást, és igyekeztem hogy semmilyen érzelmet ne tudjanak leolvasni az arcomról.
- Mert elegem lett belőle. - válaszolt anya, és még véletlenül se nézett se rám se Andyre. - Nagyon hiányoltalak mindkettőtöket, és ennek hangot is adtam, neki meg elege volt abból, hogy folyton rólatok beszélek. Nem bírta megérteni hogy hogyan szerethetem a fiamat, aki itt hagyott a karrierje miatt, és felénk se nézett. És hogy a leányomat, aki tudta nélkül követte a bátyja példáját. De meg lehet őt érteni. - az utolsó mondatában több szarkazmus volt, mint azt összesítve amit én eddigi életemben használtam - Nem volt még gyereke soha, nem tudja hogy milyen ez.
Andyvel szinte tök egyszerre ejtettük ki a villát a kezünkből. Az ő villája az asztalra esett, az enyém pedig a nadrágomra, és szép kis foltot hagyva maga után legurult a földre.
- Hogy mi van?? - nyögtem ki végül. - Nem ő volt az apám?? Vagy mivan??
Cassandra vett egy mély levegőt, és elmosolyodott.
- Nem. Az apátok ugyan az, és akkor hallt meg, amikor én a terhesség negyedik hetében voltam. Nickkel házasodtam össze mielőtt megszülettél volna. Így úgy döntöttünk az ő nevét fogod fel venni. De nem ő az apád.
Andyvel összenéztünk. Ő bólintott egyet, bátorítás képen. Oda mentem anyához, és megöleltem.
- Tudod, én örülök hogy nem ez a Nick volt az apám. Sose szerettem úgy, igazából. De téged igen...
*másnap*
- Vigyázzatok magatokra! - ölelt meg anya.
- Vigyázunk! - mosolygott Andy, és kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Szia Anya! - öleltem meg anyukámat. Majd beszálltam a kocsiba. - Majd gyere el egyszer hozzánk, L.A.-be! Akár nálunk is aludhatnál!
- Mindenképpen! - mosolygott anya
Addig integettünk anyának, a még el nem tűnt a látóhatáron.
- Nos, Renata Alice Biersack, örülsz hogy eljöttünk? - kérdezte Andy.
Elvigyorodtam. - Mindenképpen.
Szupeeeeeeeeeeeeeer :D
VálaszTörlésörülök hogy tetszik :D
Törlés