4.rész: Baráti csevej és még sok más

Hai! Itt újra Jane! Jó olvasást!

Még Ashley felrakta Rint a kanapéra én kifeküdtem a kertben a fűre. Annyira, de annyira nem tudtam, hogy most mi lesz! Én Rinéknél lakok! Rin családja az enyém is! De most... most, hogy ez így.... meg történt... hova megyünk? Mert ismerem őt! Jobban mint bárki más! Biztos, hogy nem akar többet itt lakni, az anyjával és az apjával! El akar majd menni! De hova? Itt nem maradhatunk. Én olyan brutál módon összevesztem a szüleimmel hogy két éve se kép, se hang. Nellyékhez nem mehetünk, mert ott már így is elég nagy balhé megy minden nap. Meli anyukája nagyon kedves és biztos, hogy befogadna minket, de az apukájának nagyon nem tetszik az, hogy a lányával barátkozunk hát még az, hogy oda is költözzünk? Neru szülei most válnak, így hozzájuk se mehetünk. Reneléknél kicsi a lakás, nem férnénk el.

 - De akkor hova mennyünk? - suttogtam a gyönyörű kék égboltnak.

 - Mi a baj? - ült le mellém Andy

 - Hát úgy általánosságban minden! - mondtam ingerülten, és hátra dőltem a vizes fűbe.

Andy is hanyatt feküdt a füvön. Egy darabig csendben voltunk majd kifakadtam: 

 - Tudod milyen nehéz?

A fiú kérdőn nézett rám.

 - Nem tudod! Nektek minden olyan könnyű! Tudtok feltétel nélkül is boldogok lenni! De nem tudjátok, hogy ez milyen nehéz!

 - Mi nehéz? - kérdezte Andy suttogva

 - Mi, mi? - kérdeztem vissza szemre hányóan - Nézni ahogy a szinte testvérem annyira... a Legjobb Barátnőm élete lassan összeomlik. Tudni, hogy valahol vannak a szüleim, de annyira keményen összevesztem velük, hogy két éve nincs hírünk egymásról! Tudni, hogy van egy bátyám, valahol a világ másik felén akit ötéves korom óta nem láttam! Tudni, hogy a suliba naponta megvernek Rin tudta nélkül! Eltitkolni egy csomó dolgot, amit rajtam kívül senki se tudhat! Tudod mennyire fáj?! Tudod milyen nehéz így nevetni? Tudod... - itt a hangom elcsuklott és hatalmas zokogásba törtem ki. Olyan ritkán sírok, hogy az már fáj.

Felültem és átöleltem a felhúzott térdeimet.
 - Csak vigyázz rá, oké? - suttogtam
 - Kire?
 - Tudod, kiről beszélek! - válaszoltam - Látom, hogy nézel rá... és ahogy ő is rád.... Csak vigyázz rá! Lehet, hogy nagyon erős, fizikailag és szellemileg is... de a lelke nagyon törékeny....
 - Rendben - válaszolt Andy és óvatosan megölelt - Köszönöm...
 - Én is...
 - Te mit köszönsz? - állt fel majd kezet nyújtott hogy felsegítsen.
 - Hogy meghallgattál...
Felálltam anélkül, hogy elfogadtam volna a felsegítést, és kimentem az utcára, a kapu elé. Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Egyedül akartam lenni. Nem tudom meddig ültem ott egyedül, de egyszer csak valaki egy takarót terített a hátamra.
Felnéztem és Ahsley állt mellettem.
 - Mit csinálsz itt? - kérdezte és leült mellém.
 - Őrködök - válaszoltam egyszerűen.
 - Figyelj... - kezdte a fiú, de miután kérdőn rá néztem elkapta a fejét és a földet bámulta. Így ültünk körül-belül 10 percig.
 - Igen? - kérdeztem vissza hosszas hallgatás után.
 - Öm... - kifújta a levegőt és felnézett az egyre sötétedő égboltra, még csak véletlenül sem nézett rám - Andy mondta, hogy most nincs hova mennetek... és.... én arra gondoltam... én arra gondoltam, hogy...
 - Nyögd már ki! - kiabáltam rá. Nem szeretem ha valaki hebeg-habog és húzza az idegeimet.
 - Én és a banda arra a döntésre jutottunk, hogy mi lenne ha.... - a hangja elcsuklott.
 - Ha? - kérdeztem rá
 - Ha hozzánk költöznétek amíg el nem simulnak a dolgok.
Erre én csak pislogtam. Majd hirtelen mozdulattal megöleltem.
 - Köszönjük - suttogtam.
Ashley óvatosan viszonozta az ölelést. Pár percig még csendben ültünk a kapu előtti egyetlen egy lépcsőfokon, mikor meghallottam Jinxx hangját ahogy "Húúúúúúúúúúhúúúúúúú"-zik egyet.
Hirtelen szétrebbentünk és Ash felállt. Ekkor vettem észre, hogy irtózatosan fázok.
Jinxx kijött a kapun és elkezdett beszélgetni Ashleyvel én meg fülig pirult arccal berohantam a házba.
Bent Rin már ébren volt, és jól betakargatva ült a kanapén egy bögre forró teával a kezében. Andy ott ült mellette és azt nézte ahogyan iszik. Csak én gondolom úgy, vagy tényleg helyes pár lenne belőlük?
 - Szia Jane! - köszönt rám Rin, láthatólag sokkal jobb kedve volt.
 - Szia - köszöntem rá mosolyogva
Leültem az egyik üres fotelbe. Meredten bámultam magam elé.
 - Holnap suli - suttogtam.
Andy ijedten rám nézett. Először a szemembe aztán végig nézett a karomon. Mintha keresne rajtam valamit.
Hirtelen beugrott, hogy kint a kertben kicsúszott a számon, hogy vernek a suliban.
Félve Andy szemébe néztem és a konyha ajtó felé biccentettem. Ő bólintott.
 - Éhes vagyok! - jelentetem ki - Keresek valami kaját. Ti kértek?
Megrázták a fejüket. Bementem a konyhába, és elkezdtem ennivalót keresni. Öt perc múlva Andy is bejött Rin bögréjével a kezében.
 - Kérlek ne mondd el neki! - fejemmel a nappali felé böktem
 - Mit ne mondjak? - kérdezte Andy és új adag teát öntött a bögrébe majd betette a mikróba.
 - Tudod.... A sulis dolgot... - mondtam a szám szélét rágva.
 - Nem mondom. - bólintott és kivette a bögrét - De mégis mióta megy ez?
 - Pár hete...
Hirtelen Rin kiabálását hallottuk a nappaliból:
 - Andy!!! Jane!! - kiabálta kétségbe esetten.
Kirohantunk a konyhából, és velünk egy időben rohant le az emeletről Meli, Nelly, Jake és CC.
A kanapé előtt John volt, aki láthatólag meg akarta ütni Rint. Jinxx és Ashley próbálták visszatartani de őket is eltalálta pár ütés.