2.rész: Örömteli este

Sziasztok! Jane vagyok. Minden második részt (mint ezt is) én írom.

Már sötét volt, mikor haza értünk. Jól elbuliztuk az időt a bandával. Egy darabon Nellyvel mentünk. Annyira sajnálom szegényt, látszott rajta, hogy nem akar haza menni.
Mikor beléptünk a házba az furcsán üresnek tűnt. Először elakartam magam ordítani hogy, "Van itthon valaki?". De ekkor Rin kiabált ki a konyhából. Furcsa, azt hittem mellettem áll.
 - Jane! - kiáltotta - Gyere ide!
Berohantam utána. Egy papírdarabot lóbált és annyira mosolygott hogy attól féltem felreped a szája.
 - Mi az? - kérdeztem és megpróbáltam kikapni a kezéből a papírt, de ő elkezdett hadonászni.
 - Képzeld! - kezdte - Ez a nap nagyon jó! Ez annyira király lesz! Először a meghívás most meg ez...
Egyre türelmetlenebb lettem.
 - Nyögd már ki! - parancsoltam a havernőmre.
Ő először kicsit meglepetten nézett rám, majd hatalmas mosoly kíséretében átnyújtotta a cetlit:

Kedves Anna és Jane! Én és Josh elmentünk egy munkahelyi konferenciára. Pár nap múlva érünk csak haza. John elment a barátaival bulizni. Valószínűleg hajnalban várható haza. Vacsora a mikróban. Legyetek jók!

Joana

Hűha! Asszem mind kettőnknek ugyanaz jutott az eszébe.

 - Pizsiparty! - kiáltottuk és már közös hívásba tárcsáztuk is a másik négy tagot.

Egymás szavába vágva megegyeztünk, hogy félóra múlva jönnek a lányok. Amit nagyon nehéz volt megérteni, végül is, csak bele kell gondolni, hogy mit lehet azon érteni, hogyha 6 lány egymás szavába vágva beszél.
Én gyorsan leugrottam a boltba valami nasiért, még Rin elrendezte a szobánkat. Úgy tíz perc múlva egy vagon kajával és innivalóval, meg a csapattal tértem vissza. Pedig még volt húsz percük hogy ide érjenek. Se baj!
Szépen tálakba tettük a chipset, a kekszeket meg minden hasonló tálba rakható kaját. Vittünk poharakat, és töltöttünk magunknak inni.
 - Vááááááá - ugrott fel hirtelen Nelly az ágyra és elkezdett ugrálni - El sem hiszem, hogy egy ilyen híres banda pont MINKET választott elő zenekarának!
Erre mi is visítozni kezdtünk. Én felugrottam a másik ágyra és azon kezdtem el olyan erővel ugrálni, hogy kétségeim támadtak az ágy erősségéről.
 - Hagyd már abba! - mondta nevetve Renel és nekem dobott egy párnát - Még leszakad a padló!
Mikor a párna a fejemhez csattant én leborultam és neki estem Nerunak.
 - Te kis te! - kiáltott fel röhögve Neru - Ezért széljel döglesz!
És nekinyomott egy párnát a fejemnek. Erre Rin támadta meg az engem párnába fojtó lányt, hogy nem akar halálesetet. Így egy kisebb háborút nevettünk végig.
Nagyba párna csatáztunk, mikor a telefonom megcsörrent.
 - Hai! - vettem fel, de senki nem szólt bele, így én egy hatalmasat fújtam a készülékbe.
Erre egy hang kissé felháborodottan elkezdett sipárogni. Kihangosítottam a hívást és csendre intettem a lányokat.
 - Te beteg vagy? Mit fújkodod a telefont?- sipárgott a hang
Erre egy hatalmas pszichopata vigyor jelent meg az arcomon, és a legelmebetegebb hangomon beleszóltam a telefonba:
 - Igen! Egy elmebeteg állat vagyok, aki épp most próbálja eltakarítani az alig két perce történt gyilkosság nyomait. Úgy, hogy vagy gyorsan elpofázod, hogy mi bajod mielőtt ide érne a rendőrség, vagy levágod a telefont mert lenyomozom, hogy hol vagy és te leszel a következő!
Erre lecsapták a telefont.
 - Nagy vagy Jane! - röhögött Neru.
 - Ja ennél én se csináltam volna jobban! - csapott a hátamra Meli - Vagy talán mégis!
 - A kis egó! - röhögött Rin
Még egy darabig kötözködtünk mikor csengettek.
 - Vajon ki lehet? - kérdezte Rin és rám nézett - Te vársz valakit?
Megráztam a fejem és a többiekre néztem. Ők is nemet intettek a fejükkel.
Ekkor újra csengettek. Mi meg csak bámultunk az ajtóra, mintha még sose láttuk volna.
 - Húúú! - jutott eszembe valami - Mi van ha az a lény jött ide, ami a Faun labirintusa-ban az Ofilia második próbájában volt? Az király lenne!

 - Te hülye! - lökött meg egy kicsit Nelly - Az a lény nem is létezik!

És újból csengetek.
Rin óvatosan odament az ajtóhoz és kinyitotta. John jött.
 - Te mit csinálsz itt? - meredt a bátyára - Nem úgy volt, hogy valamikor hajnalban jössz?
 - Most van az a valamikor hajnal! - ásított a John, és bejött mellettünk a házba.
 - Mért csöngettél? - kérdeztem - Elhagytad a kulcsod?
A fiú kivette Rin kezéből a kóláját, megitta (Rin nézett erre egyet, de nem csinált semmit) és csak azután válaszolt:
 - Itthon hagytam - végig nézett rajtunk és csak akkor tudatosult benne hogy egy egész csapat lány van a házukba, épp lányos bulit tartanak, így a húga kezébe nyomta az üres poharat és egy: "Elmentem bulizni!" vakkantással el is tűnt.
Erre valami miatt nekem is mehetnékem támadt.
 - Figyu - kezdtem és idegesen egyik lábamról a másikra álltam - Nem megyünk el mi is valahova?
Először jó pár döbbent tekintetet zsebelhettem be, majd a lányok egymásután egy csomó "Mért is ne?" kérdéssel visszasétáltak a szobába. Vidáman utánuk ugrándoztam.
Gyorsan felkaptunk valami csinos rocker ruhát és elmentünk sétálni.
 - Na akkor hova mennyünk? - fordult felém Renel.
 - Mért tőlem kérded? - néztem furán a lányra.
 - Mert te találtad ki hogy menyünk valahova okoska! - nevetett Rin.
Ezen kicsit elgondolkodtam. Mért is akartam én sétálni? Hm... ki kellett volna találnom, hogy mért....