20. rész: Bonyodalmas vásárlás

Csumaaaa! Itt Renel, és a következő fejezet, jó olvasást kívánok :3 És elnézést hogy ilyen sokáig kellett várni erre, de minden közbe jött... Nagyon sajnálom ^^' Gondolom most én lettem az utált író, mert sokat kések :'DDD

Miután a hétfői és a keddi napom csodásan telt Jinxxel, elterveztük, hogy a mai napot sem hagyjuk ki, már egészen gyorsan tudok bicegni, és egyre tetszetősebb a kötésem, mióta dedikálta, csak nekem akcióval... Igaz, nem nagyon hiszem, hogy bárki is szagot fogott volta rólam, meg... Róla. Mármint, hogy találkozgatunk, néha... Gyakran... Sokszor... Francokat! Mindennap, mivel mára is megbeszéltük, hogy ma beülünk valahová sütizni, eléggé izgatott is vagyok emiatt, azt se tudom hol áll a fejem. Ráadásul anya is állandóan tördeli a kezét mióta Jinxx haza is kísér. Azt mondta igazán 'szimpatikus' fiatal ember... Aztán tisztázódott, hogy 33 éves... Hát kellemetlen, én is tudom, hogy nem igazán egy korosztály vagyunk, és ez rontja is az esélyeit anyumnál, és apu még nem is tud róla. De várjunk! Miről kéne tudnia? Hogy szoktam beszélgetni, egy olyan pasival, aki - erős túlzással - az apám lehetne.
Kopogásra lettünk figyelmesek édesanyámmal, aki azonnal nyitotta is az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Nelly libbent be. Illedelmesen köszönt, majd azonnal elkapta a kezem, és behúzott a szobámba, leültetett az ágyamra, és a hatalmas gardróbomba kezdett el kutakodni, miközben ismertette a mai nap menetét. Előbb én felöltözök gothnak, majd hozzá is átmegyünk, és ő is átöltözik. Fogalmam sincs honnan van ilyen jó érzéke ennek a csajszinak, hogy milyen ruhát lenne most kedvem felvenni, de ez valami lélegzet elállítóra sikeredett... A totális feketeségtől apró kék bevonással lettem megmentve. Persze ezek után már nagyjából csak arra emlékszem, hogy ebben a csodában állok a tükröm előtt, és nem győzöm dicsérni Nelly-nek, mennyire jó ízlése van, és hogy elkapta azt a stílust, amit szeretek. Azonban nem volt túl sok időm részletekbe belemenni, és több milliószor hangoztatni, mekkora istennő, mert még neki is felkellet öltöznie, sőt a hajamat is jó lenne besütni.
- De honnan is jött ez a goth cumós ötlet? - Néztem kérdően Nellyre, miközben elköszöntünk anyutól, és kiléptünk a lakásunkból, a lift felé véve az irányt.
- Rin küldött egy SMS-t, hogy majd ők Jane-nel goth-ként fognak debütálni, szóval jött az ötlet, hogy mi is mehetnék úgy - mondta mosolyogva. Tőlem erre csak egy fejbólintás volt a válasz. Beléptünk a liftbe, majd megnyomtam a földszint gombját, és neki dőltem a falnak. Azon kattogott az agyam, hogy vajon milyen eséllyel szabadulok el a lányoktól időben, hogy nyélbe üthessem a találkozót Jinxx-el. Hát várhatóan esély sincs rá... Meg állt a lift, kinyílt az ajtó, és mivel Nelly nekem háttal volt éppen, előkaptam a telefonom, és ráírtam a Hercegemre, hogy találkozzunk a plázában, de majd dobjon meg egy üzenettel, ha ott van, mert Rinékkel leszek... Hogy hogy vagyok képes ennyit leírni pár pillanat alatt, hááát, jó sokat gyakoroltam a nyáron az biztos.
Egy kis buszozás és gyaloglással karöltve 20 perc múlva már Nelly szobájában sütöttem be a hajam, mialatt ő felöltözött. A családja nem igazán nézte jó szemmel hogy ott vagyok... Emiatt egy kicsit rosszul is éreztem magam, nehogy miattam kapjon a barátnőm. Tudjuk, hogy állandóan rajta csattan az ostor, mint középső gyerek, de... Ez akkor sem normális, valami másnak is kell lennie a háttérben.
Még sokáig rágódtam ezen a gondolaton, sorra állítottam fel és vetettem el az ötleteket, mi az ami ennyire nem tetszik a szüleinek vagy a testvéreinek, hogy ennyire ellenzik. Egy biztos, Nelly életmódjával kapcsolatos, meg jegyeztem egy elejtett mondatából, amit igazából be sem fejezett. Gyakorlatilag az volt a lényege, hogy nem tudják őt elfogadni... De miért?
- Baj van? - Zökkentett ki barátnőm eszmefuttatásomból, amire csak megráztam a fejem, és miután lecsavartam az utolsó tincsemet a hajsütőről, valamint kihúztam azt a konektorból, át ültem az ágyára, hogy szemügyre vehessem hogy néz ki. Továbbra is hozta a formáját... Amikor megkérdezte milyen a ruhája, két felmutatott hüvelykujjal együtt állapítottam meg, hogy 'überbrutálkirálysirályatommenő' a szerelése... És elhitte, kár volt.... Neeeem, komolyan irdatlanul csini. Nohát, ezek után kaptuk a hívást, hogy Meli meg Neru már a ház előtt toporog, szóval kaptunk magunkra kabátot, és már spuriztunk ki a házból elköszönve a szúrós tekintetű otthon maradottaktól. Meli az autónak dőlve bagózott (pfejjj), de amint meglátott minket elpöccintette a csikket, és eltaposta. Posta... Hehehe =D. Sajnos nem röhöghettem ki magam kellőképp a pocsék szóviccemen, mert valaki úgy döntött megfojt....
- Neru... - suttogtam erőtlenül, amire csak egy 'Hm?' volt a válasz. - Nem kapok levegőt - ütögettem meg a karját, ami erősen a nyakamra volt fonódva.
- Hupsz, booocsesz - mondta, mire unott fejjel ránéztem, és megállapítottam, hogy még egy szavamat beolvasztotta a szótárába, nem baj, van nekem is elég... Majd megosztozunk... Gondolom.
- Indulunk Jane-ékért? - Tette fel a kérdést Meli olyan kis esetlenséggel, ahogy ott egyedül állt, mintha észre sem vettük volna.
- Hát persze - öleltem meg, majd Neru is csatlakozott, egy 'NAGYÖLELÉÉÉS' felkiáltással, majd odarántotta a lefagyott Nellyt is közénk.
- Na most akkor itt maradunk, vagy megyünk? - untam meg a dolgot nagyjából az ötödik percnél, mire Neru egy 'A végtelenbe és tovább' felkiáltással jelezte, hogy útra kész. Ezzel el is dőlt, egymás után pattantunk be a kocsiba, majd Meli sebességbe tette a járművet, és golyóként lőttünk ki Neruékhoz, mivel még személyesen nem sikerült beszélnie a lányokkal. Szóval becsörtettünk hozzájuk, Neru anyukája... egy tündér, de tényleg! Azonnal meg is kínált minket sütivel... De sajnos, nem szakácsnak, vagy cukrásznak való, szóval inkább udvariasan passzoltuk a dolgot, és barátnőnk szobájában leültünk egy kicsit beszélgetni. Nem volt a helység egy igazán nagy terű dolog... De az egyik sarokban ott volt egy hívogató dobfelszerelés. Fészkelődni kezdtem, hiszen köztudott, hogy imádom őket, legszívesebben odaültem volna mögé, hogy püfölni kezdjem, de...
- A szemed is leveszed róla! - Nézett szúrós szemmel rám Neru, mire karba tett kézzel duzzogni kezdtem felfújt pofikkal. Ekkor megszólalt Neru telefonja, és mindenki elhallgatott, és figyelt, mit beszél feltehetőleg Jane-nel. Igen, a "Bagoly" Megszólítás után ez szinte 100% volt...
- Nya - kezdte - Jane majd ír egy sömest, és indulhatunk - mosolygott.
Egy kicsit még hülyéskedtünk, majd úgy gondoltuk ideje szedelődzködni, és láss csodát, ahogy mindenkin rajta volt már a cipője (kb. 10 perc, amíg felveszem a fűzős cipellőm) jött is az a "sömös", hogy menjünk Rinékért. Szóval elköszönve Neru anyukájától előbb a kocsihoz, majd a BVB rezidenciához robogtunk, aminek nem ez a neve, vagy lehet neve sincs (Az egy süti D:), de nekem ez így tetszik, szóval én önkényesen így kereszteltem el, és punk-tum. Ahogy a házhoz értünk, a kinn várakozó lányok azonnal be is szálltak hozzánk. Nem sokára ezt hallottuk:
 - Mi a baj, Reni?? - kérdezte Neru.
 - Semmi... - mondta, és megtisztelt minket egy hamisítatlan "janeféle" műmosollyal. - Csak fáradt vagyok.
 - Beztos? - kérdezett vissza Neru
 - Beztos! - nevetett ezen már őszintén. Majd végre beszélgetni kezdtünk, majd miután Meli megfelelő parkolót talált kimásztunk a járműből, és Jane-nek végre leesett, hogy mind goth ruhákba öltöztünk, ekkor én csak Rinre nézve mosolyogtam habókosságán.
 - Amúgy, hogy van a lábad? - fordult felém
 - Nem fáj - mondtam egyszerűen, és igyekeztem eltakarni a duzzanatot, ami ezt a látszatot keltette, mintha fájna... Pedig amúgy semmi baja nincs. - A te torkod, hogy van?
 - Tökééletesen! - válaszolt, szinte túl gyorsan, szóval helyesbített is. - De azért még egy kicsit fáj ha nyelek.
Mikor beléptünk az épületbe valahogy mindenki az illatszereshez indult meg, majd rengeteg illatmintával megpakolva jöttünk ki, szerintem még férfi is volt köztük... Bevallom nem igazán figyeltem.
 - Menyünk cipőt is venni! - kérte Neru
 - Oké, de...merre is van a cipőbolt? - kérdezte Nelly.
 - Erre van! - mondtam, és megéreztem, hogy rezgett a telefonom. - Biztosan tudom, hogy itt...
Ekkor fordítottam előre fejemet, telibe kapva a plexit.
 - Aú.. - szisszentem fel az arcomat dörzsölve, remélem nem látszik majd meg. - Ezeket nem lehetne színes üvegből csinálni?
 Nelly leguggolt mellém szinte azonnal. Ennyi erővel el is kaphatott volna...
 - Jól vagy? - kérdezte a szőke lány.
 - Nem, nem vagyok! - közöltem, miután leesett mekkora lehetőség ez arra, hogy eloldalogjak, mivel tuti Jinxx küldött üzenetet. - Haza akarok menni!
 - Hazavigyelek? - kérdezte Meli, és már kereste is a kocsikulcsát.

 - Nem! - vágtam rá, majd nyelve egyet hozzá tettem - Köszi, de egyedül is hazatalálok.
 - Biztos? - kérdezte Rin
 - Öm... szerintem tudom, hogy hol lakok! - nevetgéltem kissé idegesen.
 - Hát... nem hiszem, hogy jót tenne a lábadnak... - kezdte az aggódást Neru is.
 - De mondom, hogy haza megyek egyedül! - erősködöttem, és úgy tettem, mint aki kifelé indul. - Sziasztok! - Integettem, majd tisztes távolba érve, lekanyarodtam jobbra, és előkaptam a telefonom. Azt mondja mindjárt a cipős előtt lesz... MITCSINÁLSZ?! Neeeee, ne menj arra. Azonnal megfordultam, és a nagy folyosóra érve kapálózni kezdtem, ahogy megláttam Jinxx-t... Tehát így ő is észrevett, valahogy sejthető volt. Nem voltam benne biztos, hogy feltűnés nélkül sikerült közlekednie, és elképzelhető, hogy a lányok, vagy csak szimpla fanok észrevették, bár a fekete napszemüvegben és sapkában elég nehéz észrevenni, kivéve ha nem kimondottan Őt keresi az ember. Szóval ennek örömére elhatároztuk, hogy menekülőre fogjuk a dolgot, és beülünk egy közeli cukrászdába. Boldog voltam...hogy miért, az nem egy dolognak köszönhető... Jinxxnek is, a barátaimnak, a szép időnek, anyunak, apunak... Csupán annak, hogy mikor reggel felkeltem újra levegőt vehettem... Eldöntöttem, mostantól az én poharam félig teli!
- Jinxx... Köszönöm - szaladt ki belőlem a mondat, amit nem is bántam.
- Még is mit? - kérdezte furcsállva előbbi kitörésemet.
- Mindent! - Mondtam, majd megszaporáztam lépteimet, mikor megláttam a cukit ahova igyekeztünk.
- Héj, héj! Ne rohanj már - nevetett fel, utolérve engem.
Miután a kellemes meleg színeket árasztó épületbe léptünk a lehető legeldugottabb boxban foglaltunk helyet. Igazán jól volt megcsinálva, minden kettes, négyes, hatos sőt, nyolcas asztal úgy volt elválasztva egymástól falakkal, hogy csak akkor láthattál be, ha felálltál, vagy nagyon kihajoltál a sajátodból. A pincér srác azonnal hozott is nekünk egy-egy menüt, én meg arról kezdtem faggatni, mi a vendégek kedvenc sütije, miből fogy a legtöbb. Kapott is az alkalmon, vagy húsz félét felsorolt, mire nekem tetsző nevűt is mondott, szóval én olyat rendeltem, mire a pincér megdicsért, hogy jó választás, amit én egy nagy mosoly kíséretében megköszöntem. Ekkor Jinxx összecsukta a menüjét, és ő is kér egy ugyanolyat, mint én. Szóval ezután már csak egymással beszélgettünk, vagy ettünk. Majd miután meguntuk az ücsörgést hazasétáltunk, és jó szokásához híven felkísért.
- Holnap... - kezdte.
- Ráérek! - válaszoltam a még fel sem tett kérdésre, azonban sajnos Jinxx nem ezt akarta mondani. Sajnos holnap sztornó egy újabb randinknak, mivel nagyon elfoglalt lesz. Mindegy, legalább épp elég időm lesz kitalálni, mit vegyek majd fel.

19. rész: A Pláza

Haiii! Jane vagyok. Bocsi, hogy ilyen sok időbe tellett megírnom, csak sokszor közbejött valami, de sikerült egy az én fejezeteimnél hosszabb részt összedobnom. Remélem tetszeni fog!

Az úgy nevezett "próba" végén (az egész abból állt, hogy mindenen végigrágtuk magunkat ami eddig velünk történt) Andy jött értünk.
 - Milyen volt a próba? - kérdezte Andy
 - Nem sokat zenéltünk, majdnem az egészet elbeszélgettük. De nagyon jó volt. - válaszolt Rin, de nem sokára be is aludt.
Egy darabig csendben voltunk, majd végül én kezdeményeztem egy beszélgetést.
 - És... hogy vagy? - tettem fel a legbugyutább kérdést
 - Öm... jól. - válaszolt a bátyám, de látszott rajta hogy meglepte a kérdésem - És te?
 - Én is.
Ezután egy újabb kínos csend következett.
 - Amúgy - szólalt meg hirtelen Andy - Vissza térve ahhoz a beszélgetéshez, amit még Annáék kertjében folytattunk, nincs igazad.
 - Mi van??? - néztem rá tök értetlenül, mert nem esett le, hogy miről is lenne szó - Kifejtenéd ezt nekem bővebben??
 - Azt mondtad, hogy nekünk könnyű, mert mi olyan boldogok vagyunk. - mondta mereven az utat bámulva - De igazából nem. Ashleyt kitagadta a saját anyja, Jinxxet megcsalták, CC tartós párkapcsolatról csak a filmekben hallott, Jake mindig is kissé fura volt, az okát nem tudom. Én meg téged és anyuékat kerestelek nagyon sokáig. És mikor végre megtaláltam anyánkat, akkor meg Te nem voltál sehol. Anya azt mondta, hogy összevesztél velük és elköltöztél istensetudjahova. 
Erre köpni-nyelni nem tudtam. Igaz, ami igaz, rengeteg dologról nem tudok, és sokszor meggondolatlanul beszélek (erre nem egyszer volt már példa), de ilyenekről még nem is gondolkodtam...
Mikor hazaértünk, én rohantam fel a szobámba. A telefonomat bámultam, majd egy hirtelen mozdulattal kikapcsoltam. Nem tudom, hogy miért csináltam, de szerettem volna megszakítani a kapcsolatot a külvilággal.
Egy darabig bámultam a falat, de aztán gondoltam, beszélek a fiúkkal. Jinxx szobáját szemeltem ki elsőnek, de nem volt bent. Mivel lusta voltam mással kezdni, így gondoltam megkeresem (igen, furcsa logikám van). De sehol sem találtam.
 - Hol van Jinxx? - romboltam be a konyhába, ahol Rin, Jake és CC evett.
Mivel senki sem tudta, hogy hova ment, így elkezdtünk találgatni, de végül is hagytuk, mert elvégre Jinxx felnőtt, érett férfi (legalábbis papíron).
Éjjel, jobban mondva hajnalban, mikor én még tévéztem (igen, én egy éjjeli bagoly vagyok) megérkezett az eltűnt emberke.
 - Hol voltál? - kérdeztem és lekapcsoltam a tévét.
 - Sétálni! - vágta rá, talán túl gyorsan.
 - És hol sétáltál? - faggatóztam tovább, hisz köztudott, rohadt kíváncsi vagyok.
 - A tengerparton! - mondta nem túl meggyőzően.
 - Öm... és te nem kaptál torokgyuszit? - kérdeztem, és próbáltam totál meglepettnek tűnni.
 - Nem - nevetett.
Furcsa... kicsit úgy beszélt, mint aki begyakorolta, hogy mit mondjon.
Mielőtt még újabb kérdésekkel bombáztam volna, felfutott a lépcsőn. Gondoltam ezt megbeszélem Rinnel, de amikor benyitottam a szobájába láttam, hogy a bátyámmal összeölelkezve alszik. Elmosolyodtam és néztem őket egy darabig. De aztán én is elkezdtem érezni, hogy a szemem mintha leakarna csukódni. De  a lábam nem igen akart engedelmeskedni nekem, így aztán már csak arra emlékeztem, hogy a fejem koppant egyet és elaludtam...

*Ashley*

Egy tompa puffanásra ébredtem fel. Nehézkesen ugyan, de sikerült kivánszorognom a folyosóra megnézni, hogy mi volt az.

Jane feküdt a folyosón, a húgom nyitott szobaajtaja előtt. Odamentem és becsuktam az ajtót, majd felemeltem az alvó lányt. Most nem kapálózott annyira, de így is kicsit nehéz volt bevinni a szobájába, mert valahogy mindig úgy tartotta a fejét, hogy lefejelje az ajtófélfát.

*Jane*

Reggel az ágyamban ébredtem. Isten tudja hogyan kerültem oda, de ott voltam.
Habár most keltem fel, máris mehetnékem volt. Ha jól tudom (már pedig jól tudom) ma van az őszi szünet első napja. Így hát kitapogattam az telefonomat, és bekapcsoltam. Két nem fogadott hívásom, és három SMS-em volt. Mindegyiket Nerutól kaptam.

FELADÓ: Neru
Október 24. 7:02
ÜZENET: Reni!! Elmegyünk ma a csajokkal vásárolni??

FELADÓ: Neru
Október 24. 7:35
ÜZENET: RENATAAAA!!! Ne aludj!!! Válaszoooolj!

FELADÓ: Neru
Október 24. 8:23
ÜZENET: Ne akard hogy odamenjek!! Keljél már feeeel! Ne legyél fenn hajnali négyig! Tudom, hogy megint addig voltál fent!!! TUDOM!!!

Hát igen.. Neru túlságosan is jól ismer engem. Egyedül Ő hív engem Reninek. Ásítottam egyet, és elüvöltöttem magamat (igen, én szeretek így kommunikálni):
 - RIIIIIIIIIN!!
Néhány másodperc múlva a riadt tekintetű havernőm megjelent az ajtómban.
 - Mi baj?? - tudakolta
 - Neru meginvitált minket a mai napra egy vásárlásra. Megyünk?? - ültem fel.
 - Még szép! - mosolygott - Az egész banda jön??
 - Aham. Mindjárt megcsörgetem, hogy hánykor megyünk és hol találkozunk. - mondtam és már tárcsáztam is.
 - Szia Bagoly! Jól tippeltem, hogy meddig voltál fenn? - szólt bele a készülékbe Neru.
 - Nem tudom - nevettem fel - Éjszaka nem szoktam nézni az órát! Nya, azért hívlak. hogy mikor és hol találkozzunk???
 - Öm... most itt van nálam a banda... ha készen vagytok Rinnel, akkor üzenj, és megyünk értetek!
 - Oksiii! Akkor majd írok, haii!
Rin visszament a szobájába, hogy átöltözzön. Én is bemásztam a szekrényembe. Hm... szoknyát vegyek vagy nadrágot? Szoknya, nadrág?
 - Mi a nagy dilemma? - ugrik hirtelen az ágyamra Ashley.
 - Hallod! - az ezerrel robogó szívemre teszem a kezemet - Egy: ne ijesztgess már!! Kettő: honnan a francból szeded, hogy nekem dilemmám van?
 - Látszik a fejeden! - nevetett
 - Nadrág vagy szoknya?? - tartom elé a bőrnadrágomat, és a gót fazonú szoknyámat
 - Szoknya! - vágja rá - Még úgy se láttalak soha szoknyában.
Erre nyelvet nyújtottam, majd visszamásztam a szekrénybe, felsőt keresni.

Jane

 - Mér nem veszed fel azt? - hallom Ashley hangját
 - Melyiket? - mászok ki a szekrényből
 - Azt amelyik oda fel van akasztva. - a szekrényajtóm belsején lógó felsőre bök.
Egy egyszerű fekete top lilás fekete csipkével és hozzá illő csipke nyaklánccal. Ezt még anyámtól kaptam. Soha nem vettem fel eddig. Egyszerűen csak őrizgettem mert féltettem, de a nagy összeveszés után meg csak úgy ott volt a szekrényemben, felakasztva. Nem nagyon foglalkoztam vele.
Úgy elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy Ash mellém állt.
 - Szerintem jól nézne ki a szoknyával. - mondta
 - Szerintem is... - óvatosan leemelem a vállfát, és magam elé tartom a felsőt. Igen, még mindig jó rám.
 - Hát... - elhúzom a számat és rádobom az ágyamra a ruhadarabot.
 - Mi baj? - kérdezi Ash.
 - Az, hogy ezt Cassandrától kaptam.
 - Kitől??
 - Cassandrától. Az anyámtól. - válaszolok.
Hát igen, mások előtt az anyámat nem anyunak/anyának stb.-nek hívom, hanem a rendes nevén, Cassandrának. Csak magamban hívom anyának.
 - Öm... de attól még felveheted. Vagy nem??
 - De. Ezt fogom felvenni. - veszek egy nagy levegőt és kiterelem Ashley-t a szobámból.

Rin

Felveszek a szoknyához és a felsőhöz egy kockás harisnyát, a fodros kesztyűmet, a keresztes fülbevalóm és még egy masnit is kötök a hajamba. Hm.. egész jól néznék ki gótnak! Nem csoda, hogy anyu annak szánt...
 - Kész vagyok. - nyitom ki a szoba ajtómat - Már csak a magas szárú bakancsom kell.
 - Csinos vagy. - mondja Ash és ad egy puszit az arcomra.
 - Köszi - mondom.
Valahogy elment az eddigi jó kedvem. Kár volt vacillálnom a nadrág és a szoknya között. Tudhattam volna, hogyha a szoknyát veszem fel, akkor biztos, hogy előkerül az a felső.
 - Rin, kész vagy?? - kopogok be az LBm ajtaján
 - Aham! - kinyitja az ajtót és...
Ő is gót ruhában van! Méghozzá abban a szoknyában amelyik ugyanolyan, mint az enyém! Együtt vettük őket, és direkt ugyanolyat.
 - Nagyon jól nézel ki! - a rossz kedvem ellenére, minden megerőltetés nélkül sikerül elmosolyodnom.

Renel

 - Te is! - mosolyog vissza - Ez a fölső nem az amit...
 - Cassandrától kaptam! - fejezem be gyorsan a mondatát. Nem akarom, hogy azt mondja, hogy az anyámtól.
 - Jól áll! Nem értem mér nem hordod gyakrabban!
Vállat vonok, és elkezdek a kesztyűm szalagjával szórakozni.
 - Itt reggelizünk, vagy a plázában?? - kérdezi végül Rin
 - Szerintem együnk itt. A többiek már biztos ettek.
Lementünk a konyhába, de én egy falatot sem tudok lenyelni.
Aztán nemsokára megérkeznek a lányok. Beugrunk a kocsiba, és már irány is vásárolni!
Egész úton bámultam kifelé és hallgattam a többiek beszélgetését.
 - Mi a baj, Reni?? - kérdezte Neru.
 - Semmi... - mondtam, és magamra erőltettem egy mosolyt - Csak fáradt vagyok.
 - Beztos? - kérdezte azon a hülye hangon, amin nem lehet nem nevetni.
 - Beztos! - nevettem el magam.
A hátra lévő úton még beszélgettünk egy kicsit. És amikor megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból,

Meli

akkor láttam csak, hogy a barátnőim is gót ruhában vannak.
 - Na, úgy tűnik összeöltöztünk! - nevetett Meli
 - Amúgy, hogy van a lábad? - fordultam Renel felé
 - Nem fáj - mondja egyszerűen, de látom, hogy be van dagadva - A te torkod, hogy van?
 - Tökééletesen! - válaszolok, de azért még egy kicsit fáj ha nyelek.
Bementünk az épületbe. Először az illatszeres boltba mentünk be, és rengeteg illatmintával (volt köztük női és férfi is) felszerelkezve jöttünk ki. Utána, megnéztünk pár ruhaboltot. És vettünk pár ruhát is.
 - Menyünk cipőt is venni! - kérte Neru
 - Oké, de...merre is van a cipő bolt? - kérdezte Nelly
 - Erre van! - mondta Renel, és nagy lendülettel megindult, de nem előre nézett - Biztosan tudom, hogy itt...
Ekkor fordította előre a fejét, és telibe lefejelte a bolt üvegajtaját.
 - Aú.. - mondta Renel, és az arcát dörzsölgette - Ezeket nem lehetne üvegből csinálni!
Nelly leguggolt Renel mellé.
 - Jól vagy? - kérdezte a szőke lány.
 - Nem, nem vagyok! - közölte Renel - Haza akarok menni!
 - Hazavigyelek? - kérdezte Meli, és már kereste is a kocsikulcsát.

Neru

 - Nem! - vágta rá Renel - Köszi, de egyedül is hazatalálok.
 - Biztos? - kérdezte Rin
 - Öm... szerintem tudom, hogy hol lakok! - nevetgélt.
 - Hát... nem hiszem, hogy jót tenne a lábadnak... - kezdte az aggódást Neru is.
 - De mondom, hogy haza megyek egyedül! - erősködött Renel, és már indult is kifelé - Sziasztok!
Hát oké... ez furcsa volt... Egy darabig lődörögtünk. De egyszer csak egy ismerős alakot láttam a sok ember közül.
 - Te, Rin! - bökdöstem meg a barátnőmet - Az ott nem Jinxx?
 - Hol? - kapta oda a fejét.
 - Ott! - fordítom oda Rin fejét.
 - De tényleg! - lepődik meg - Vajon mit keres itt?
 - Nem to'm. - vonok vállat.
Még egy kicsit nézelődtünk, majd elindultunk hazafelé.
Kicsit álmos voltam már, hisz nem aludtam olyan marha sokat az éjjel, így rádőltem a vásárolt cuccokra.Hirtelen Melissa ráhajtott egy kátyúra és valami puffanást hallottam.. jó közelről..
 - Mi volt ez? - fordult hátra ijedten Rin
 - Nem tudom... - mondtam és óvatosan felemeltem a fejemet, ekkor vettem észre, hogy a hajam nedves... - Mi a franc...?
 - Melyikőtök borította magára a parfümős üveget? - tüsszögött Melissa
 - Asszem én - mondtam és megszagoltam az egyik nedves tincsemet - Igen én voltam az...
Erre elkezdtünk nevetni. Kiderült, hogy a kocsiban lévő összes illatminta (beleértve a nőit és a férfit is) ráborult a hajamra.

Nelly

Nemsokára hazaértünk.
 - Ne felejtsetek el próbára jönni holnap! - köszönt el Meli
 - Sziasztok! - integetett Neru és Nelly szinte egymást felborítva.
 - Hali! - nevetett Rin
Megvártuk amíg elhajt az autó és bementünk a házba.
 - Sziasztok! - kiabáltuk egyszerre Rinnel.
A fiúk szép lassan előszivárogtak az emeletről/konyhából/hátsókertből.
 - Szia - ölelt meg Ashley, de amint belefúrta a fejét a hajamba, már tolt is el magától. - Parfümgyárat üzemeltetsz a hajadban?? - kérdezte meglepetten.
 - Nem - nevettem - Csak rám ömlött egy csomó illatminta.
 - Mutiii! - ugrott mellém CC, és beleszagolt a hajamba - Te ,ennek a tincsnek rohadt jó illata van! Nekem adod?
 - Nem! - néztem rá furcsán.
De ő elrohant, és párpillanat múlva megjelent egy ollóval:
 - Naaa, csak azt az egy tincset! Meg még talán ezt is... - gondolkozott el.

18. rész: A próba

Sziasztok, Rin újra jelentkezik. Jó olvasást!

Mikor mindent bedobáltam a helyére átrohantam Jane szobájába. Kopogás nélkül benyitottam. Jane megijedt, de nem volt időm foglalkozni vele.
- Jane! Indulás a kocsihoz, lekéssük a próbát. - mondtam mit sem törődve azzal, hogy a tesóm a szobában van, hogy valami fontosról beszélhettek. Csak az érdekelt, hogy elkéstük... Jane átöltözött és bepattantunk a kocsiba, gyorsan odaértünk. Andy csak annyit, mondott, hogy szóljunk, ha jöhet értünk és el is ment. Csöngettünk, Meli jött ki elénk.
- Lányok, most hogy odaköltöztetek a srácokhoz elvesztettétek az időérzéketeket? - zsörtölődött a barátnőnk. De azért beengedett minket. A csajok már mind bent voltak, kivéve Renel, akinek megsérült a lába.
- Bocsi, csak tudod zűrös nálunk az élet. - mondtam, miután megvolt a bandaköszönés.
- Meséljetek! Mindent tudni akarunk, legalábbis én. - mondta Nelly, de nem volt olyan lelkes, mint általában, valami nem volt vele oké.
- Mindjárt mesélek, de Nelly gyere egy picit. - hívtam ki a lányt a szobából. Kijött velem a szobából, lementünk az udvarra, hogy a többiek még véletlen se hallhassák a beszélgetést.
- Mit szeretnél? - kérdezte, mikor kiértünk és megálltunk egymással szemben.
- Látom, hogy baj van. Lehangolt vagy, tudok segíteni? - fogtam meg finoman a vállát.
- Semmi, csak a szokásos. - láttam rajta, hogy nem mond igazat, de nem akartam sokat faggatni.. Az ajkába harapott és feszengve kezdte a földet bámulni.
- Otthon megint balhé volt? - fogtam meg óvatosan az állát és úgy fordítottam a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Mondhatni. - tért ki a válasz elől. Kelletlenül nézett a szemebe.
- Figyelj, ismersz már eléggé ahhoz, hogy tudd én nem erőltetem, ha nem akarod elmondani, de annyira együgyű nem vagyok, hogy ne vegyem észre, hogy kitérsz a kérdéseim elől, nem vagy őszinte. Ha kellek megtalálsz. - mondtam, majd elengedtem a lányt, megfordultam és elindultam befelé. Fájt, hogy nem őszinte velem. De mit titkol? És ami fontosabb, miért? Azt hiszi nem fogadnánk el? Bármi is legyen a titka, azt azért már tudnia kéne, hogy soha nem fogunk hátat fordítani neki, mert olyan mint a testvérünk.
- Rin! Tudom, és köszönöm.... Esetleg..... - kezdett bele valamiben, de úgy tűnt meggondolta magát, mert nem folytatta.
- Esetleg mi? - fordultam vissza a lányhoz. Érdekelt, mit szeretne.
- Öhm.... Jinxxről nincs semmi infód? Mit szeret, mit nem, mit szokott csinálni és hasonlók. Eszedbe se jusson! - nézett rám. - Mielőtt azt hinnéd, hogy... el kell mondjam, hogy nem tetszik, semmi közöm hozzá, és nem is lesz! Max barátok leszünk. Renel miatt kérdezem, biztos örülne pár tippnek. - amilyen gyorsan rám nézett olyan gyorsan fordította tekintetét a cipője orrára. De ez a kérdés váratlanul ért.
- Huhhh.... nem erre a kérdésre számítottam, de nem baj. - kezdtem bele. Majd rövid gondolkodás után folytattam. - Mióta volt az az ügy Sammi-vel zárkózottabb lett, sehova nem megy el. Csendes, határozott, visszafogott de mégis erőteljes személyiség.
- Rendben, majd átadom Renelnek. - mondta Nelly lehajtott fejjel. Elindult befelé de megfogtam a karját.
- Várj! De ezt miért te kérdezed és miért nem ő? Csak szólnia kell és elmegyek hozzájuk, ezt neki is tudnia kéne. - értetlenkedtem.
- Még mi keressünk titeket? Le se tojtok minket, de mi hívjunk ugye? Mindig is tudtam, hogy Jane-nel közelebb álltok egymáshoz, de azt nem gondoltam volna, hogy teljesen elfelejtetek minket  pár pasi miatt... Attól még, hogy ott vagytok ti egymásnak ránk is gondolhatnátok néhanapján. Tudod te milyen ez Renelnek? Vagy Nerunak? Esetleg, hogy Melit megviseli-e? És akkor magamról még nem is beszéltem. A saját bandátokat felejtitek el? Azt hittük fontosabbak vagyunk ennél nektek. - válaszolt felháborodva.
- Na jó, gyere, bemegyünk és megbeszéljük ezt a többiekkel is, mert érdekel az ő véleményük is. - mondtam és indultam volna befelé, de megszólalt.
- Rendben, de egyezzünk meg abban, hogy te nem feszegeted tovább a "mi bajom" témát én meg azt, hogy le se tojtok minket. Oké. - ez váratlanul ért, így hát megfordultam.
- Rendben, ha ezt akarod, hát legyen. De tudod, hogy csak segíteni akartam. - lemondóan bólintottam, nem néztem bele abba az átható, kék szempárba. Miért ilyen elutasító? És miért nem említették soha, hogy valami nem tetszik nekik?
- Mi pedig pont azzal akartunk nektek segíteni, hogy nem zavarunk. - egy fáradt sóhaj hagyta el száját.
- Te bolond! Nem zavartatok volna, hisz soha nem zavartok. - már indultam volna, hogy megöleljem, de mégse tettem, útközben megálltam. Nem tudtam, mit reagálna.
- Inkább vártuk, hogy hiányozzunk. De ez sajnos nem következett be. - mielőtt bármit tehettem volna elindult befelé.
- Várj! Hiányoztatok, legalábbis nekem, de nem volt lehetőségem keresni titeket. Ha hiszed, ha nem, de az elmúlt napokban bármi történt sírógörcsöt kaptam. - be kell látnia, hogy nem tudok ötfelé szakadni. De neki is igaza van, elhanyagoltuk őket, és ez így nagyon nem oké....
- Tudod, nekünk az is elég lett volna, ha egy sms-t küldesz. Hiszen aggódtunk méghozzá nem is feleslegesen.
- Nelly, én sajnálom. Tudom, gondolnom kellett volna rátok, de nem tudtam, mi a helyzet, mi is van most. De miért aggódtatok? - nem értettem, hogy miért is aggódtak, hisz jól vagyok, vagy mégsem?
- Miután a bátyád majdnem megvert előttünk? Szerinted? Ráadásul azt is tudtuk, hogy nehezen fogod viselni...
- Kiheverem, már nem érdekel, hogy valaha vert az a barom. - válaszoltam őszintén és ezzel a testvér témát nagyjából lezártnak tekintettem. Nelly semmit sem szólt, csak odajött és megölelt.
- Köszönöm, és tényleg nagyon sajnálom. - egy könnycsepp gördült le az arcomon, próbáltam letörölni, mielőtt Nelly észreveszi. De nem sikerült, mert még néhány másik követte.
- Cssssst, ne sírj, megteszem én azt helyetted is. - mosolygott rám a lány, majd elkezdett valamin kuncogni. Persze én erre azonnal rákérdeztem.
- Inkább te is nevethetnél. - néz rám mosolyogva.
- Min nevessek? Azon, hogy romokban az életem? Persze, tudom, hogy neked sem könnyű és te mégis képes vagy őszintén mosolyogni, vidáman nézni a világra. El tudod te képzelni, hogy én ezért téged mennyire csodállak? - az arcomra keserű mosoly ült és még enyhén könnyes szemekkel belenéztem a nálam pár centivel alacsonyabb, szőke lány ragyogó, kék szemébe.
Nelly nem válaszolt semmit, csak csendben megfogta a kezemet és elindult (immár velem együtt) vissza a lányokhoz.
- Mit csináltatok eddig? - jött oda Neru, kicsit zabosnak tűnt.
- Beszélgettünk. - mondta helyettem Nelly, rá néztem és ő alig észrevehetően megrázta a fejét.
- Na akkor most lehet kérdezni, mi válaszolunk. - mondtam és leültünk a hatalmas perzsa szőnyegre, ami a szoba közepén van.
- Meddig jutottatok Andyvel? - kíváncsiskodott Neru, én persze fülig vörösödtem.
- Hát..... - nem akartam válaszolni, vagyis nem tudom...
- Na? - kontrázott Meli is.
- Nos... - folytattam a semmitmondó válaszok adását.
- Lányok, ha nem akarja elmondani ne erőltessétek. - kelt a védelmemre Nelly, mire én egy hálás mosolyt küldtem felé.
- És te Ash-sel Jane? - fordult felé a két lány.
- Csókig. - mondta boldogan és fülig pirulva fekete hajú barátnőm. Én vele ellentétben nem akartam a lányok orrára kötni, hisz az én magánéletem.
- És mit szoktatok csinálni? Mit csináltatok ma? - az újabb kérdés Nellytől jött.
Erre a kérdésre természetesen Jane-nel egymás szavába vágva meséltük az elmúlt két nap eseményeit, persze az Andyvel váltott csókjaimat mindketten kihagytuk. Nehezen lehetett érteni, de a lányok így is megértették, hogy mit mondunk. Miután mindent megbeszéltünk elkezdtünk agyalni azon, hogy miket játszunk majd a koncerten. Sokáig gondolkodtunk, majd úgy döntöttünk, hogy inkább játszunk pár számot. Aztán már késő este volt, mikor hívtam Andyt, hogy jöhet értünk. Olyan tíz perc múlva oda is ért hozzánk.
- Milyen volt a próba? - kérdezte miután elköszöntünk a csajoktól, mikor már a kocsiban ültünk.
- Nem sokat zenéltünk, majdnem az egészet elbeszélgettük. De nagyon jó volt. - mondtam és ásítottam egy hatalmasat.
Nem emlékszem, hogy Andy mondott-e valamit, oldalra dőltem és elaludtam. Mikor kinyitottam a szemet épp Andy vitt az ölében fel a szobámba.
- Nem akarok aludni, kérlek tegyél le. - talpra állított és bementem a konyhába. Jake is éppen vacsorát csinált magának.
- Szia. - köszöntem és derékig belebújtam a hűtőbe.
- Szia. Mit eszel?
- Fogalmam sincs. Te mit eszel? - kérdeztem vissza még mindig a hűtőben turkálva.
- Sima, egyszerű lekváros pirítóst. - válaszolt két falat között. De nekem ahhoz nem volt kedvem. Elővettem egy kis sajtot, cukkinit és bacont. A sajtot és a bacont vékonyan felszeleteltem a cukkinit meg picit vastagabban. Serpenyőbe öntöttem egy pici olajat, amikor felforrósodott rátettem a cukkinit és szórtam rá fűszereket. Amikor a cukkini félig megsült rátettem a sajtot és a bacont.
- Mit sütsz Rin? Nagyon jó illata van. - lépett a konyhába CC.
- Egy kis cukkinit sajttal és baconnal, kérsz? - néztem rá, és vártam a válaszát, hogy akkor hány tányérra szedjem ki.
- Egy keveset megkóstolnék, köszi. - mondta. Elővettem két tányért és ketté osztottam az ételt. Vágtam le egy-egy szelet kenyeret és odavittem az asztalhoz.
- Nem látta valamelyikőtök Jinxxt? - rontott be Jane.
- Ami azt illeti nem. - jöttek be a többiek is a konyhába (Andy és Ash).
- Nem sokkal utánatok ment el. - jelentette ki CC miközben rám és Andy-re mutatott.
- De már elmúlt éjfél és még nincs itthon? - nem tudtam, hogy hova mehetett.
Miután mindenki megevett mindent amit akart elindultunk felfelé én, Ash, Jane és Andy felmentünk a szobámba. Az ágyra ültünk, én Andy vállára dőlve és Jane a tesóm vállán pihentette a fejét.
- Aggódom Jinxx-ért. - jelentettem ki. - Szerintetek hova mehetett?
- Remélem nem Sammi-hoz. - szólalt meg Jane is.
Ezen még tanakodtunk egy ideig és eldöntöttük, hogy bízunk Jinxx-ben. Érett, felnőtt férfi, el tudja dönteni, mit akar. Végül Ash és Jane kimentek a szobából, de Andy még mellettem maradt egy kicsit. Átbeszéltük a történteket, megmutattam neki a láncot és a levelet. Úgy döntöttünk, hogy segít beszélni a bátyámmal, hogy jöjjön velem el majd anyához, mert anya őt is szereti, csak akkor, évekkel ezelőtt volt egy kis gubanc. Nem érdekelt, hogy milyen ruha van rajtam, bemásztam az ágyba és Andy meg mellém. Átölelt és dúdolt nekem, valamit, de nem emlékszem, mi volta az, mert elaludtam.

*Andy*

Még este, vagyis inkább már hajnalban beszélgettünk Annával. Majd azt mondta, hogy fázik és álmos, így hát bebújt az ágyba, én meg mellé. Szorosan átöleltem és dúdoltam neki egy régi altatódalt. Pár percen belül már csendesen és egyenletesen szuszogott a karjaimban, olyan ártatlan, amikor alszik. Nem volt szívem otthagyni, végül mellette nyomott el az álom.

*Rin*

Álmomban ott volt anyu, Ash, Andy, a BVB többi tagja és a csajok is. De álmomban se híre, se hamva nem volt John-nak vagy apának, se a hazugságnak. Minden békés volt, és jó, boldogok voltunk. Szerettem volna, ha az álom valósággá válik. Andy karjaiban határtalanul boldog és békés voltam. Ilyen lenne az igaz szerelem?

17. fejezet: Az este a parkban, kettesben

Csövi, itt ismételten Renel fogja a levegőt rontani, de nem tépem a szám feleslegesen, biztos örülnétek, ha valami értelmesebb is a szemetek elé kerülne... Jó olvasást kívánok, remélem elnyeri mindenki tetszését ;)

Szegény Jinxx, sosem felejtem el azt a fejet, ahogy leesett neki a tantusz, hogy nem viccből mondtam az iméntit, vagy csak poénkodni próbálnék… Persze, köztudott, hogy állat jó a pókerarcom, de mű sírni MÉG nem tudok. És nem is igazán akarok… Szóval Jinxx feje… Először is hamiskásan elmosolyodott, hitetlenkedve, majd elkerekedett a szeme és lesápadt, sőt, még fel is vonta a szemöldökeit. Ha nem ilyen kényes témánál lettünk volna, biztos a képébe röhögök. Aztán miután visszagondoltam mit is mondtam rájöttem, hogy marhára félreérthető volt. Úgy hogy el is kezdtem magyarázni.

- Tudod, mielőtt megszülettünk, Ő meghalt, és én érzem, tudom – átöleltem magam a karjaimmal, és kicsit előrébb dőltem – itt benn mélyen még mindig velem van. Ha én… ha én nem lennék, talán Ő most… Nem az sem garantálná az életét. Nekem úgy kell élnem, hogy minden egyetlen mozdulattal se szégyenítsem meg.

- Szóval eldöntötted, hogy gyászolni fogod, amíg meg nem halsz? – Szegezte nekem a kérdést.

- Másképp nem élhetek – mosolyogtam rá, hiszen a génjeimbe van kódolva, hogy ő velem van, de nincs fizikai teste, a képzelt barátokat meg mindig is ostobaságnak tartottam. Mintha valaki irigykedne egy olyan helyzet miatt, ami nekem van. Ez minden, csak nem irigylésre méltó.

- És ha ez Őt nem teszi boldoggá? – Erre a kérdésre összerezzentem, persze ez nekem is nem egyszer felütötte fejét ez a gondolat az elmémben, de elhessegettem, jó messzire. De ezt most nem lehet kikerülni, itt válaszolni kell.

- Hát… Csak azt remélem, értékeli, hogy miatta teszem, és elfogadja, hogy nekem ez így most jó. – Itt Jinxxre sandítottam, valamelyest neki is szólt, amit nyilvánvalóan észre is vett, mert elmosolyogott, és átkarolta a vállam, s én válaszul a vállára hajtottam a fejem. Így ültünk egy ideig csendben, és én a csillagos eget bámulva így szóltam:

- Tudod, amikor egyedül vagyok, mindig felnézek az égre, és tudom, hogy ez alatt a hatalmas kékség alatt van mindenki és minden, amit csak szeretek.

 

Még egy jó ideig maradtunk, és beszélgettünk, mindenféle apróságok voltak csupán, de mégis együtt töltött idő, és közös téma. De arra nem kaptam választ, vajon mikor moshat fogat… Nem volt elég bátorságom megkérdezni jó? Meg amúgy se tarthat százasnak, Rin még ötvenesnek sem tart, hát persze, mert még csak 17 vagyok, na! Bakker, mennyi az idő, úúúú éjfééél.

- Kívánjunk! – Mondtam csillogó szemekkel Jinxxnek, és felé fordítottam a telefonom kijelzőjét, értetlenkedett egy picit ugyan, de az aranyos énemnek senki sem állhat ellen. Szóval mosolyogva rábólintott. Én azt kívántam, hogy…………. Háh! Azt hitted mi?? Nem, nem, nem fogom elárulni, akkor nem teljesül, pedig amúgy mindenkinek elfecsegném. Majd Jinxxre néztem, aki tiszta vörös volt, és… fuldoklott?

- Baj van? – Néztem rá ijedten, mire leintett, hogy nincs, csak nem kap levegőt. – És akkor ez nálad teljesen általános? A Himaláján nőttél fel vagy mi? – Na, erre kitört belőle egy hatalmas nevetés, és én nem értettem mi tetszik neki ennyire. – Csak nem azt kívántad, hogy legyen jó kedved?

- Elég, fejezd be! – Kérlelt, mialatt készült becsavarodni a nevetéstől. Szóval vártam… Vártam, és sosem találjátok ki! Vártam… Mire végre befejezte a nevetést, és elmagyarázta, hogy rajtam nevetett, amit kikértem magamnak, és elmagyarázta, hogy nagyon aranyos voltam, mikor kívántam. Természetesen így már teljesen világos volt számomra, hogy arra céloz, hogy összeszorítom a szemeimet, és a két kezemen mindkét keresztbetett ujjamat felnyújtom a fejem mellé, és kidugom egy picit a nyelvem… Nem tehetek róla, megszokás. Bár lehet, le kellene állnom vele, már elég ciki, pirulok is miatta épp eleget.

- Mikorra kell hazaérned? – Na ez volt az a pont, ahol gáz volt… Azonnal felpattantam, és vissza kiáltottam, hogy már elméletben otthon vagyok… Elméletben. Jinxx azonnal mellettem termett, és felajánlotta, hogy hazakísér sőt, egészen a lakásunkig. Ahol a táskámban kutatva realizálódott bennem, miszerint nincs nálam lakáskulcs… Természetes Jinxx ezen is nagyszerűen szórakozott, de sokkal halkabban, mint ahogy azt a parkban tette, vagyis tehette. Így hát muszáj voltam riasztani anyumat, aki az első telefonkicsöngés után ki is nyitotta az ajtót, mondanom se kell, mennyire megijedtem, ráadásul Jinxx ott állt mellettem.. Ajjajj.

- Jó estét – köszönt Jinxx udvariasan, amin anya meg is lepődött, én meg úgy néztem rá, hogy „meg akarsz halni?” fejet vágtam, mert nem tudom anya mit fog reagálni, késtem is, pasival is jelenek meg… Szívás.

- Sziasztok – nyögte az első döbbenete után anyum, majd jóóóóóól végig nézett Jinxxen, fel-alá… Áh, nem volt égő, hol már. Az anyám fixírozza a leendő vejét… khm… izé, na értitek. – Renee, majd megbeszéljük a késést, a fiatalember…

- Óh, elnézést, hol felejtettem az udvariasságomat – magam elé súgtam, hogy a parkban – van szerencsém bemutatnom magam, Jeremy Miles Ferguson vagyok. – Nekem leesett az állam, ebből nagyjából már csak a hajlongás hiányzott, és anyát is újabb hideg zuhany ért ezzel, de teljesen odáig volt, majd be is mutatkozott rögvest, és ha nem lett volna késő biztosan be is hívta volna, de nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy ehhez késő van.

Szóval Jinxx ezen húzásával meg is volt oldva a fejmosásom, mert anyum telesen oda, meg vissza volt a ’lovagom’-tól. Szívesen hallgattam volna, ahogy áradozik, de túlságosan fáradt voltam hozzá, és inkább beájultam az ágyamba, és másnap tízig fel sem keltem.