4.rész: Baráti csevej és még sok más

Hai! Itt újra Jane! Jó olvasást!

Még Ashley felrakta Rint a kanapéra én kifeküdtem a kertben a fűre. Annyira, de annyira nem tudtam, hogy most mi lesz! Én Rinéknél lakok! Rin családja az enyém is! De most... most, hogy ez így.... meg történt... hova megyünk? Mert ismerem őt! Jobban mint bárki más! Biztos, hogy nem akar többet itt lakni, az anyjával és az apjával! El akar majd menni! De hova? Itt nem maradhatunk. Én olyan brutál módon összevesztem a szüleimmel hogy két éve se kép, se hang. Nellyékhez nem mehetünk, mert ott már így is elég nagy balhé megy minden nap. Meli anyukája nagyon kedves és biztos, hogy befogadna minket, de az apukájának nagyon nem tetszik az, hogy a lányával barátkozunk hát még az, hogy oda is költözzünk? Neru szülei most válnak, így hozzájuk se mehetünk. Reneléknél kicsi a lakás, nem férnénk el.

 - De akkor hova mennyünk? - suttogtam a gyönyörű kék égboltnak.

 - Mi a baj? - ült le mellém Andy

 - Hát úgy általánosságban minden! - mondtam ingerülten, és hátra dőltem a vizes fűbe.

Andy is hanyatt feküdt a füvön. Egy darabig csendben voltunk majd kifakadtam: 

 - Tudod milyen nehéz?

A fiú kérdőn nézett rám.

 - Nem tudod! Nektek minden olyan könnyű! Tudtok feltétel nélkül is boldogok lenni! De nem tudjátok, hogy ez milyen nehéz!

 - Mi nehéz? - kérdezte Andy suttogva

 - Mi, mi? - kérdeztem vissza szemre hányóan - Nézni ahogy a szinte testvérem annyira... a Legjobb Barátnőm élete lassan összeomlik. Tudni, hogy valahol vannak a szüleim, de annyira keményen összevesztem velük, hogy két éve nincs hírünk egymásról! Tudni, hogy van egy bátyám, valahol a világ másik felén akit ötéves korom óta nem láttam! Tudni, hogy a suliba naponta megvernek Rin tudta nélkül! Eltitkolni egy csomó dolgot, amit rajtam kívül senki se tudhat! Tudod mennyire fáj?! Tudod milyen nehéz így nevetni? Tudod... - itt a hangom elcsuklott és hatalmas zokogásba törtem ki. Olyan ritkán sírok, hogy az már fáj.

Felültem és átöleltem a felhúzott térdeimet.
 - Csak vigyázz rá, oké? - suttogtam
 - Kire?
 - Tudod, kiről beszélek! - válaszoltam - Látom, hogy nézel rá... és ahogy ő is rád.... Csak vigyázz rá! Lehet, hogy nagyon erős, fizikailag és szellemileg is... de a lelke nagyon törékeny....
 - Rendben - válaszolt Andy és óvatosan megölelt - Köszönöm...
 - Én is...
 - Te mit köszönsz? - állt fel majd kezet nyújtott hogy felsegítsen.
 - Hogy meghallgattál...
Felálltam anélkül, hogy elfogadtam volna a felsegítést, és kimentem az utcára, a kapu elé. Semmi kedvem nem volt beszélgetni. Egyedül akartam lenni. Nem tudom meddig ültem ott egyedül, de egyszer csak valaki egy takarót terített a hátamra.
Felnéztem és Ahsley állt mellettem.
 - Mit csinálsz itt? - kérdezte és leült mellém.
 - Őrködök - válaszoltam egyszerűen.
 - Figyelj... - kezdte a fiú, de miután kérdőn rá néztem elkapta a fejét és a földet bámulta. Így ültünk körül-belül 10 percig.
 - Igen? - kérdeztem vissza hosszas hallgatás után.
 - Öm... - kifújta a levegőt és felnézett az egyre sötétedő égboltra, még csak véletlenül sem nézett rám - Andy mondta, hogy most nincs hova mennetek... és.... én arra gondoltam... én arra gondoltam, hogy...
 - Nyögd már ki! - kiabáltam rá. Nem szeretem ha valaki hebeg-habog és húzza az idegeimet.
 - Én és a banda arra a döntésre jutottunk, hogy mi lenne ha.... - a hangja elcsuklott.
 - Ha? - kérdeztem rá
 - Ha hozzánk költöznétek amíg el nem simulnak a dolgok.
Erre én csak pislogtam. Majd hirtelen mozdulattal megöleltem.
 - Köszönjük - suttogtam.
Ashley óvatosan viszonozta az ölelést. Pár percig még csendben ültünk a kapu előtti egyetlen egy lépcsőfokon, mikor meghallottam Jinxx hangját ahogy "Húúúúúúúúúúhúúúúúúú"-zik egyet.
Hirtelen szétrebbentünk és Ash felállt. Ekkor vettem észre, hogy irtózatosan fázok.
Jinxx kijött a kapun és elkezdett beszélgetni Ashleyvel én meg fülig pirult arccal berohantam a házba.
Bent Rin már ébren volt, és jól betakargatva ült a kanapén egy bögre forró teával a kezében. Andy ott ült mellette és azt nézte ahogyan iszik. Csak én gondolom úgy, vagy tényleg helyes pár lenne belőlük?
 - Szia Jane! - köszönt rám Rin, láthatólag sokkal jobb kedve volt.
 - Szia - köszöntem rá mosolyogva
Leültem az egyik üres fotelbe. Meredten bámultam magam elé.
 - Holnap suli - suttogtam.
Andy ijedten rám nézett. Először a szemembe aztán végig nézett a karomon. Mintha keresne rajtam valamit.
Hirtelen beugrott, hogy kint a kertben kicsúszott a számon, hogy vernek a suliban.
Félve Andy szemébe néztem és a konyha ajtó felé biccentettem. Ő bólintott.
 - Éhes vagyok! - jelentetem ki - Keresek valami kaját. Ti kértek?
Megrázták a fejüket. Bementem a konyhába, és elkezdtem ennivalót keresni. Öt perc múlva Andy is bejött Rin bögréjével a kezében.
 - Kérlek ne mondd el neki! - fejemmel a nappali felé böktem
 - Mit ne mondjak? - kérdezte Andy és új adag teát öntött a bögrébe majd betette a mikróba.
 - Tudod.... A sulis dolgot... - mondtam a szám szélét rágva.
 - Nem mondom. - bólintott és kivette a bögrét - De mégis mióta megy ez?
 - Pár hete...
Hirtelen Rin kiabálását hallottuk a nappaliból:
 - Andy!!! Jane!! - kiabálta kétségbe esetten.
Kirohantunk a konyhából, és velünk egy időben rohant le az emeletről Meli, Nelly, Jake és CC.
A kanapé előtt John volt, aki láthatólag meg akarta ütni Rint. Jinxx és Ashley próbálták visszatartani de őket is eltalálta pár ütés.

3. rész: A nap, mely "jobb" már nem lehet.

Hali itt újra Rin. Jó olvasást a részhez! 

Miután John hazajött, majd újra elment Jane kitalálta, hogy menjünk el valahova. Miért is ne alapon bementünk a szobánkba, felöltöztünk, a szokásos cuccainkba, majd elindultunk. Már az utcát róttuk, mikor Renel megszólalt.
- Na akkor hova menjünk?
- Miért tőlem kérded? - nézett vissza Jane Renelre.
- Mert te találtad ki, hogy menjünk valahova okoska! - mondtam nevetve.
Elgondolkodtam, hogy hova menjünk, ekkor megkordult a gyomrom.
- Csajok én nagyon kajás vagyok. Ti nem? - kérdeztem és azonnal gondolkodni kezdtem, hogy van-e valami jó kajálda/étterem valahol a környéken.
- De, menjünk enni. - mondta Meli. Aztán picit arrébb húzódott és rágyújtott. Ettől Renel azonnal köhögni kezdett, mert rászállt a füst.
- Bocsi. - mondta Meli és még messzebb ment.
- Hova menjünk enni? - kérdezte Jane.
- Kínaiba. - válaszolt Nelly.
- Én gyrost kérek. - hangzott Neru kérése.
- Hamburger vagy pizza. - nézett a két másik lányra Renel.
- Én is a pizzára szavazok. - oltotta el a csikket Meli.
- Nekem teljesen mindegy, bár inkább a kínaira szavazok. - mondtam, de nem akartam vitát.
- Akkor én döntök. - gondolkodott el Jane. - Melyik is legyen? Hmmmm... nem tudom... Legyen a kínai. Aztán, majd holnap eszünk pizzát, aztán majd a többit. - mondta végül, hosszas gondolkodás után és elindultunk egy közeli, jó kínai étterem felé. Ott már ismernek minket, hisz jó ideje gyakran járunk oda.
- Jó estét lányok! A szokásos asztal? - kérdezte a recepciós.
- Jó estét Bill. Igen azt kérjük, köszönjük. - mondtam és elindult, mutatva az utat. Amint leültünk jött az egyik pincér az étlappal. A szokásosat rendeltük, egy csomó csirkés kaját. Italként Meli, Jane és én sört rendeltünk, míg a másik három lány kólát. Már meg se kérdezték, hogy szabad-e, hisz ismernek minket. Tudják, hogy egy sörnél nem fog több fogyni és amúgy is zenészek vagyunk. Miközben ettünk hangosan beszélgettünk és nevettünk. Bár tény, hogy szinte senki nem volt az étteremben, hisz bár éjjel, nappal nyitva van, már akkor is elmúlt fél három, mikor beültünk az étterembe. Eszegettünk, iszogattunk, majd mikor végeztünk, én fizettem az egész banda cechjét.
- Gyertek csajok, menjünk, a parkba. - mondtam, mikor kiléptünk az étteremből. A levegő kellemesen hűvös volt, még csak álmosak se voltunk. Elsétáltunk a parkba, ahol öt 20 év feletti pasit látunk beszélgetni, iszogatni és ketten dohányoztak. Mikor egyre közelebb értünk, csak akkor láttuk meg, kik is azok. Láttam Janen és Nerun, hogy egy-egy apró sikkantást próbálnak épp elfojtani, ahogy én is. Hisz az öt srác a BVB volt. Azt hittem ott helyben dobok egy hátast.
- Lányok, gyertek, menjünk tovább. - mondta halkan Nelly, bár őt se hagyta hidegen a srácok jelenléte. De az egyik srác meghallotta, s felénk fordult. Mikor hatalmas kék szemeivel rám nézett, azt hittem menten elalélok. Pont engem nézett. Majd megbökte a mellette állót, és mind felénk fordultak.
- Te ez nem az Opto Venia (ejtsd optó veniá)? - kérdezte azt hiszem Jinxx Andyt.
- De, ezek ők. - mondta, de szerintem nem tudták, hogy halljuk őket.
- Lányok, gyertek egy picit ide. - kérte hangosabban Ashley. Mi persze szégyenlősen, elpirulva, de odamentünk. Renel azonnal köhögni kezdett, amint megérezte a cigifüstöt.
- Fiúk bocsi, de eloltanátok a cigit? Renel, mint látjátok eléggé rosszul van tőle. - kérte Meli.
- Persze, a barátnőtök egészsége mindennél fontosabb. Ugye CC? - kérdezte Andy és mindketten eloltották a cigijüket.
- Köszönöm. - mondta Renel két köhögés között.
- Igyál. - nyomtam a kezébe egy palack vizet a táskámból. Ilyenkor mindig innia kell, és akkor csillapodik a köhögése. Mikor elmúlt Renel köhögése Andy szólalt meg először.
- Milyen faragatlanok vagyunk, hisz a srácokkal be se mutatkoztunk. Én Andy Biersack vagyok, ő itt mellettem balra Alshey Purdy, az ő balján Jake Pitts, aztán Jinxx és CC. - mutatta be a bandát.
- Én Rin West vagyok, ő itt mellettem Jane Alice Krome, aztán Melissa Dark, Nelly Sparks, Neru és Renel Igneum. - mutattam be a bandát.
- Jól gondolom, hogy négyen nem a saját neveteket használjátok? - csatlakozott a beszélgetésbe Jake is.
- Én Renee Fire vagyok, Rin eredeti neve Anna Black, Jane eredeti neve Renata Alice Pallmer és Neru meg Rebeka Smith. - tisztázta a dolgokat Renel. Eután elkezdtünk beszélgetni, ismerkedni a fiúkkal. Kiderült, hogy ismerik és szeretik a bandánkat, szerintük ügyesen játszunk, bár néha elég furcsának tartják, hogy az énekes helyett csak a háttérénekesek énekelnek, mert én épp fuvolázok, vagy valami másik fafúvóson játszom. Hát igen... nehéz az élet, ha az énekes fafúvósokon játszik. Telt-múlt az idő és mi csak beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást és a másik bandát. Aztán megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Anna, mégis hol vagytok? Már hajnali öt van, most értem haza és ti nem vagytok itthon. - hallottam meg bátyám, John hangját a készülék túloldalán.
- Eljöttünk sétálni, aztán beugrottunk a közeli kínai étterembe, mert kajásak lettünk, most meg pár ismerőssel beszélgetünk. Ne aggódj, nem vagyunk kicsik, már nem kell felügyelned ránk. - mondtam, mert tudtam, hogy ezzel le tudom rázni, és nem fogja felhúzni magát a nagy büdös semmin.
- Most gyertek haza és ezért még kapsz. - John egyre ingerültebb lett.
- Na azt lesheted. Hazamegyünk, de ha egy újjal is hozzámérsz a nyakad töröm. - mondtam és tudta, hogy képes vagyok megvédeni magam. Meg a többiek előtt úgyse fog bántani. Majd mielőtt válaszolhatott volna lecsaptam a telefont.
- Mi a baj, ki volt az? - kérdezte Andy.
- Csak John, a bátyám. - mondtam, a lányoknak azonnal leesett a szitu, de a fiúk csak értetlenül néztek minket.
- John néha elveti a sulykot és volt, rá példa, hogy csúnyán megverte Rint. - adta a választ a kérdő tekintetekre Jane. - Úgy gondolom most is valami olyat mondott, hogy kapni fogsz igaz? - nézett rám barátnőm, mire én csak félszegen bólintottam. Persze a fiúkon láttam, hogy kiakadtak, hogy egy fiú hogy képes megverni a kishúgát, de ez van... John már csak ilyen, el kell viselnem.
- Elkísérünk titeket. És Rin, ha a bátyád bántana szólj nekünk. - mondta Ashley és finoman, barátságosan megveregette a vállam.
- Lányok adjátok ide a telefonjaitokat. - kérte Jake és ők is odaadták a sajátjaikat. Ők beírták a saját számukat mindannyiunk telefonjába, tehát mindannyiunk névjegyzéket öt számmal gazdagodott, és mi is ezt csináltuk. Mindenki visszaadta a telefonokat a gazdájának, majd elindultunk. Sikerült eléggé szétszóródnunk, legelöl Ash és Jane mentek, utánuk valahol baloldalt Jinxx és Renel, majd jöttünk mi Andyvel mi is szépen lemaradva, és valahol a jobb szélen Jake és Neru leghátul meg CC és Meli.
- Sokszor bánt a bátyád? - tette fel a halk kérdést Andy.
- Hát gyakrabban, mint kéne. - mondtam ezzel arra célozva, hogy egyáltalán nem kéne bántania. Erre a fiú olyat tett, amit álmomban se hittem volna. Közelebb húzott magához és szorosan megölelt. Én persze automatikusan visszaöleltem és így álltunk egy picit. Aztán meghallottam Melissa köhintését, mellyel azt jelezte, hogy haladni kéne. Mi szétugrottunk és sétáltunk tovább egymás mellett.
- Amúgy Andy neked van testvéred? - tettem fel azt a kérdést, ami a legjobban fúrta az oldalam.
- Igen, van egy húgom, de évek óta nem láttam. - láttam, ahogy arca egyre jobban komorodik, úgy tűnik szomorú, amiért nem találkozik a testvérével. Nem sokkal később megérkeztünk a házunk elé.
- Na akkor menjetek lányok, jó éjszakát, vigyázzatok magatokra. És Rin bármi van, minket hívhatsz. - mondta Ash, majd szépen lassan elindultak visszafelé. Mi meg bementünk a házba, ahol a drága bátyám fogadott.
- Anna mégis mit képzelsz? Rosszarcú nálad idősebb pasikkal találkozgattok? Melissa ezt belőled se néztem volna ki. - a mondandóját egy pofonnal nyomatékosította, melynek én voltam a célpontja. De a pofon nem ért célt, mert Nelly elkapta a testvérem kezét.
- Meg ne merd ütni. - mondta fenyegetősen, s láttam, hogy Renel hív valakit telefonon. Nem sokkal később az öt fiú betoppant.
- Nelly jól mondja, ne bántsd Rint. - állt elém kék szemű megmentőm.
- Kopjatok le, ne avatkozzatok bele, hogy mit csinálok a húgommal. - John meg akarta ütni Andyt, de Ash elkapta a kezét és kivonszolt az udvarra. Hogy ott mi történt, nem tudom, megijedtem, sírva fakadtam és leültem a földre. Csak Jane, Nelly és Andy maradtak mellettem. Ott ültünk négyen a földön és én csak bőgtem. Majd hirtelen Nelly felállt és elment a konyha felé.
- Csssst! Nyugodj meg, ne sírj Rin. - mondta Jane és a hátamat simogatta közben. Végül Nelly visszatért egy pohár vízzel a kezében és egy "igyál" felkiáltással a kezembe nyomta. Én meg jó kislány módjára ittam, ha már rám parancsoltak. Nem sokkal később a többiek bejöttek az udvarról, John ajka fel volt repedve. Feltápászkodtam és odarohantam.
- Mit csináltál te idióta? - tettem fel neki a kérdést, könnyes szemekkel.
- Letámadta a lányokat, hogy rosszra csábítanak téged és majdnem felpofozta Melissát, és meg csak megakadályoztam. - felelt a bátyám helyett CC, az öklét dörzsölgetve.
- Gyere CC, adok rá jeget. - mondtam és bevezettem a BVB dobosát a konyhába. Elővettem egy adag jegyet és rátettem a kezére. - Jobb? - válaszképp csak bólintott.
- Anna gyere ide. - hallottam a bátyám parancsát.
- Mit akarsz? - vettem elő a bunkó oldalamat, amit csak a bátyám ismert eddig, de ő túl jól...
- Azt, hogy oszlasd fel a bandát és senkivel ne találkozhatsz közülük.
- Hogy mersz így beszélni velem?! - háborodtam fel. - Nem vagy az apám, takarodj innen és meg se lássalak! - mondtam kikelve magamból és kilöktem a nyitott ajtón. - Takarodj! - kiáltottam utána, majd becsuktam az ajtót és összerogytam az ajtó előtt. Szabadjára engedtem a könnyeimet, s azok csak áradtak megállás nélkül. Nem tudom meddig ültem ott, vagy mi történt, reggel ébredtem fel a saját ágyamban. S mikor kinyitottam a szemem egy gyönyörű kék szempárt láttam meg először, aztán oldalra fordítottam a fejem s megláttam egy barna szempárt is.
- Végre felkeltél. - hallottam Andy bársonyos hangját.
- Mi történt? - néztem rájuk értetlenül. Nem tudtam, miért vannak itt nálunk.
- Miután Johnt kidobtad összeestél, csak sírtál, míg végül álomba nem sírtad magad. Már lassan dél lesz, és a lányok nem akartak nélküled próbálni, de Nellynek támadt egy ötlete és új dalt írnak, így elvittük őket Melissáékhoz. De Jane megígértette velünk, hogy vigyázunk rád és, ha a bátyád hazajönne, elküldjük. - mesélte el a történteket Andy.
- Azóta hazajött? - nem tudtam mással foglalkozni, csak azzal, hogy hülye voltam. Gyötört a lelkiismeretem, hisz mégis csak a saját bátyámat dobtam ki az otthonunkból. De a fiúk csak a fejüket rázták. Én meg mérhetetlenül elszégyelltem magam.
- Mindjárt jövök. - állt fel Andy, és kiment a szobából.
- Tudod nekem is van egy húgom, akit utoljára babakorában láttam, de most újra találkoztam vele. - kezdte, sejtettem, hogy mire akar kilyukadni, de olyan furcsa volt belegondolni. Hallgattam, vártam, hogy folytassa.
- Az a lány csak a féltestvérem, és van rajtam kívül még egy bátyja. De a bátyja bántotta, s most a lány szomorú és én, aki egyedül nőtt fel, nem tudom, hogy vigasztaljam meg. - mikor befejezte, már tudtam, hogy én vagyok az, s újra feltörtek a könnyeim.
- De akkor anya, miért nem árulta el, hogy két fia van? - kérdeztem, bár tudtam, hogy erről Ash se tud többet, mint én.
- Mikor elvált apámmal, akkor engem is kitagadott, hogy miért, azt máig nem tudom. Viszont, az, akit édestestvérednek hiszel, sem az. John, csak apátok fia. - na jó... álljon meg a nászmenet. Hogy mi? Ezt nem hiszem el... Az egész életem egy hatalmas hazugság? De akkor ki vagyok én?
- De-de-de... ezt nem hiszem el, ez nem lehet. - nem tudtam felfogni, mi a helyzet, féltem, hogy összedől az én ideális ki világom, miben eddig éltem. Sőt ettől már nem kellett tartanom, hisz már romokban hever az életem a lábaim előtt. Nem bírtam tovább, megint elsírtam magam, hogy lehet nekem ennyi könnyem?
- De lehet, sajnálom. Gyere ide. - ezzel Ash közelebb húzott magához és szorosan átölelt. Jól esett a bátyám közelsége, de hogy anyáék nekem egész idáig hazudtak... nem, ezt képtelen voltam felfogni.
- Fel kell hívnom anyát. - pattantam ki bátyám karjaiból, s felálltam az ágyról is. - Nem tudod, hol a telefonom? - néztem szét a szobában. Végül megtaláltam, azonnal hívtam az én drága jó anyámat.
- Szia Anna, hogy vagy? - szólt anyám a telefonba.
- Anya mondd, hogy hazudik, kérlek. - suttogtam, mert képtelen voltam hangosabban beszélni.
- Mi történt Kincsem? - jött az ártatlan kérdés, hisz Joana nem tudhatta, hogy megismertem a fiát.
- Ashley Purdy, ő történt. Este a lányokkal sétáltunk a parkban és találkoztunk a BVB-vel. Mikor hazaértem John balhézott, Renel áthívta a fiúkat, hogy segítsenek. Most meg megtudtam, hogy Ash a te fiad, s hogy Jonh megy csak apáé. Igaz ez? - szegeztem anyámnak a kegyetlennek tűnő kérdést, de jogom van tudni, mit hallgattak el eddig előlem a szüleim.
- Igen Anna, Ashleynek teljesen igaza van. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. - mondta.
- Igen sajnálhatod is. Ha elmondtad volna már korábban, akkor nem lennék kiakadva. Nem, meg se próbálj nyugtatni, ja és csak hogy tudd, kidobtam Johnt a házból... - jelentettem be, majd, mivel Ash kérte a telefon odaadtam neki.
- Szia anya. - szólt bele a testvérem a telefonba. Azt nem hallhattam, amit anyánk mondott, de ki tudtam következtetni a válaszaiból.
- Mivel TE nem mondtad meg neki, így nekem kellett. - a te szót elég erősen megnyomta. Gondolom anya ezután csak hápogott...
- Ne is folytasd... persze, nem akartad, hogy a drága kislányod annak a bandának a basszusgitárosa, amelyikre a bandájával együtt példaképként tekint. Ugye jól gondolom? - tartott egy kis szünetet, majd szerintem félbe szakítva anyánk mondatát folytatta. - Hagyd csak, ebből jól ki már nem jössz. És örülnék, ha Josh fiacskáját távol tartanád a húgomtól. - ezzel letette a telefont és visszaadta nekem. Én persze még mindig sírtam. Ott álltunk egymással szemben, majd odajött és jó szorosan megölelt.
- Nem lesz semmi baj, ne sírj. - próbált vigasztalni a testvérem. Ám ekkor nyílt az ajtó és meghallottam Jane hangját.
- Rin nem hiszem el, hogy hátba szúrtál! - mondta és sarkon is fordult.
- Vár Jane, ez nem az, aminek látszik, Ashley a bátyám. - kiáltottam utána és ekkor megállt.
- Hogy mid? - kiakadt. Meg is tudom érteni.
- Jól hallottad, a bátyja vagyok. - állt mögém Ashley és átkarolta a vállamat.
- De ez remek. - halottam Nelly hangját Jane háta mögül. A többiek is ott voltak, köztük John. Úgy nézett rám, mintha most kapott volna rajta egy gyilkosságon. Arcán nem láttam mást, csak csalódottságot és bizonyos fokig haragot.
- John várj! - futottam a fiú után, de megfordult és pofon vágott. Én a földre kerültem és kedvem sem volt felállni. Csak ott feküdtem és itattam az egereket. Hallottam ahogy a fiúk próbálják leállítani.
- Hagyjátok, had menjen. - mondtam két szipogás között erőtlenül.
- Fiúk álljatok le! - kiáltotta Nelly, már ő is sírt. Szegény lány, nehezen viseli az ilyeneket. Letelepedett mellém és már együtt folyattuk könnyeinket. Azt hiszem álomba sírtam magam ott a padlón, az előszoba közepén. Álmodtam... álmomban régi önmagam voltam, a boldog kisgyermek, aki még gyermeki naivitással szemlélte a világot. Hitt a csodákban, a tündérekben, az emberi jóságban, de mikor felcseperedett meglátta, hogy az emberek lopnak, csalnak, hazudnak és ölnek, ha úgy tartja kedvük, vagy, ha érdekeik azt kívánják. Fájt ennek a gyermeknek, hogy az, akivel régen annyit játszott elhagyta őt, elköltözött, s többé nem látta. Ám ekkor ébredtem rá, hogy az a fiú Ashley volt, tehát én végig ismertem a bátyámat, csak nem tudtam, hogy ő az...

2.rész: Örömteli este

Sziasztok! Jane vagyok. Minden második részt (mint ezt is) én írom.

Már sötét volt, mikor haza értünk. Jól elbuliztuk az időt a bandával. Egy darabon Nellyvel mentünk. Annyira sajnálom szegényt, látszott rajta, hogy nem akar haza menni.
Mikor beléptünk a házba az furcsán üresnek tűnt. Először elakartam magam ordítani hogy, "Van itthon valaki?". De ekkor Rin kiabált ki a konyhából. Furcsa, azt hittem mellettem áll.
 - Jane! - kiáltotta - Gyere ide!
Berohantam utána. Egy papírdarabot lóbált és annyira mosolygott hogy attól féltem felreped a szája.
 - Mi az? - kérdeztem és megpróbáltam kikapni a kezéből a papírt, de ő elkezdett hadonászni.
 - Képzeld! - kezdte - Ez a nap nagyon jó! Ez annyira király lesz! Először a meghívás most meg ez...
Egyre türelmetlenebb lettem.
 - Nyögd már ki! - parancsoltam a havernőmre.
Ő először kicsit meglepetten nézett rám, majd hatalmas mosoly kíséretében átnyújtotta a cetlit:

Kedves Anna és Jane! Én és Josh elmentünk egy munkahelyi konferenciára. Pár nap múlva érünk csak haza. John elment a barátaival bulizni. Valószínűleg hajnalban várható haza. Vacsora a mikróban. Legyetek jók!

Joana

Hűha! Asszem mind kettőnknek ugyanaz jutott az eszébe.

 - Pizsiparty! - kiáltottuk és már közös hívásba tárcsáztuk is a másik négy tagot.

Egymás szavába vágva megegyeztünk, hogy félóra múlva jönnek a lányok. Amit nagyon nehéz volt megérteni, végül is, csak bele kell gondolni, hogy mit lehet azon érteni, hogyha 6 lány egymás szavába vágva beszél.
Én gyorsan leugrottam a boltba valami nasiért, még Rin elrendezte a szobánkat. Úgy tíz perc múlva egy vagon kajával és innivalóval, meg a csapattal tértem vissza. Pedig még volt húsz percük hogy ide érjenek. Se baj!
Szépen tálakba tettük a chipset, a kekszeket meg minden hasonló tálba rakható kaját. Vittünk poharakat, és töltöttünk magunknak inni.
 - Vááááááá - ugrott fel hirtelen Nelly az ágyra és elkezdett ugrálni - El sem hiszem, hogy egy ilyen híres banda pont MINKET választott elő zenekarának!
Erre mi is visítozni kezdtünk. Én felugrottam a másik ágyra és azon kezdtem el olyan erővel ugrálni, hogy kétségeim támadtak az ágy erősségéről.
 - Hagyd már abba! - mondta nevetve Renel és nekem dobott egy párnát - Még leszakad a padló!
Mikor a párna a fejemhez csattant én leborultam és neki estem Nerunak.
 - Te kis te! - kiáltott fel röhögve Neru - Ezért széljel döglesz!
És nekinyomott egy párnát a fejemnek. Erre Rin támadta meg az engem párnába fojtó lányt, hogy nem akar halálesetet. Így egy kisebb háborút nevettünk végig.
Nagyba párna csatáztunk, mikor a telefonom megcsörrent.
 - Hai! - vettem fel, de senki nem szólt bele, így én egy hatalmasat fújtam a készülékbe.
Erre egy hang kissé felháborodottan elkezdett sipárogni. Kihangosítottam a hívást és csendre intettem a lányokat.
 - Te beteg vagy? Mit fújkodod a telefont?- sipárgott a hang
Erre egy hatalmas pszichopata vigyor jelent meg az arcomon, és a legelmebetegebb hangomon beleszóltam a telefonba:
 - Igen! Egy elmebeteg állat vagyok, aki épp most próbálja eltakarítani az alig két perce történt gyilkosság nyomait. Úgy, hogy vagy gyorsan elpofázod, hogy mi bajod mielőtt ide érne a rendőrség, vagy levágod a telefont mert lenyomozom, hogy hol vagy és te leszel a következő!
Erre lecsapták a telefont.
 - Nagy vagy Jane! - röhögött Neru.
 - Ja ennél én se csináltam volna jobban! - csapott a hátamra Meli - Vagy talán mégis!
 - A kis egó! - röhögött Rin
Még egy darabig kötözködtünk mikor csengettek.
 - Vajon ki lehet? - kérdezte Rin és rám nézett - Te vársz valakit?
Megráztam a fejem és a többiekre néztem. Ők is nemet intettek a fejükkel.
Ekkor újra csengettek. Mi meg csak bámultunk az ajtóra, mintha még sose láttuk volna.
 - Húúú! - jutott eszembe valami - Mi van ha az a lény jött ide, ami a Faun labirintusa-ban az Ofilia második próbájában volt? Az király lenne!

 - Te hülye! - lökött meg egy kicsit Nelly - Az a lény nem is létezik!

És újból csengetek.
Rin óvatosan odament az ajtóhoz és kinyitotta. John jött.
 - Te mit csinálsz itt? - meredt a bátyára - Nem úgy volt, hogy valamikor hajnalban jössz?
 - Most van az a valamikor hajnal! - ásított a John, és bejött mellettünk a házba.
 - Mért csöngettél? - kérdeztem - Elhagytad a kulcsod?
A fiú kivette Rin kezéből a kóláját, megitta (Rin nézett erre egyet, de nem csinált semmit) és csak azután válaszolt:
 - Itthon hagytam - végig nézett rajtunk és csak akkor tudatosult benne hogy egy egész csapat lány van a házukba, épp lányos bulit tartanak, így a húga kezébe nyomta az üres poharat és egy: "Elmentem bulizni!" vakkantással el is tűnt.
Erre valami miatt nekem is mehetnékem támadt.
 - Figyu - kezdtem és idegesen egyik lábamról a másikra álltam - Nem megyünk el mi is valahova?
Először jó pár döbbent tekintetet zsebelhettem be, majd a lányok egymásután egy csomó "Mért is ne?" kérdéssel visszasétáltak a szobába. Vidáman utánuk ugrándoztam.
Gyorsan felkaptunk valami csinos rocker ruhát és elmentünk sétálni.
 - Na akkor hova mennyünk? - fordult felém Renel.
 - Mért tőlem kérded? - néztem furán a lányra.
 - Mert te találtad ki hogy menyünk valahova okoska! - nevetett Rin.
Ezen kicsit elgondolkodtam. Mért is akartam én sétálni? Hm... ki kellett volna találnom, hogy mért....

1. rész: Bemutatkozunk, avagy a nagy hír.

A nevem Anna Black, de az ismerőseim, barátaim nagy része, csak Rin Westként ismer, vagy csak Rinnek hív. Most töltöttem a 17-et, gimnazista vagyok. A hajam, a derekamig ér, barna, enyhén hullámos a szemem csokoládé barna. Az életem az éneklés, fuvolázás és az írás. Bár a fuvolán kívül majdnem mindegyik fafúvóson tudok játszani. A szüleimmel, a bátyámmal és a legjobb barátnőmmel élek. A legjobb barátnőm Jane Alice Krome szintén 17 éves és az osztálytársam. Azért él velünk, mert túl messze lakik a sulitól és nem szeretett volna kolis lenni, így a szüleink megbeszélték, hogy hozzánk költözhet. Ez megkönnyítette a dolgunkat, ugyanis van egy lánybandánk, és Jane a szólógitárosunk és háttérénekesünk. Hátközépig érő fekete haja van, és zöldeskék szemei. A stílusunk ugyanolyan, rockerek vagyunk, mióta az eszünket tudjuk. A kedvenc színünk a fekete, vörös és az ezüst. Nekem van egy szemöldök piercingem, míg Jane-nek az alsó ajkában van egy karika. Általában szegecses, fekete, farmer vagy bőrcuccokat hordunk. A karom általában tele van bőrkarkötőkkel, amik az esetek nagy részében feketék és szegecsesek, míg Jane egy fekete szegecses nyakörvet hord általában. De bemutatom a lánybandánk többi tagját is: Neru 15 éves, ő a bandánk dobosa, minden ütőhangszeren kiválóan játszik és imádja, amit csinál. Melissa 18 éves, ő a basszusgitárosunk és rézfúvósokon is játszik. Nelly 16 éves, ő a ritmusgitáros és másik és háttérénekes. És Renel a billentyűsünk, ő szintén 17 éves, és egyben a másik legjobb barátnőnk. Csak és kizárólag a saját számainkat játsszuk, Jane-nel mi ketten írjuk a szöveget, míg Renel, Jane és Nelly írják a zenét.

- Rin gyere már! Segíts kivasalni a hajamat, mert el fogunk késni a próbáról és akkor a csajok megölnek minket. - mondta Jane, aki a fürdőben ügyködött.
- Jesszusom! Mit műveltél? Eltörted a hajkefémet! Egyáltalán miért nem a sajátodat használod? - kérdeztem, de azért odamentem, kiszedtem a szekrényből egy másik hajkefét és kifésültem Jane haját. Ezután jött a vasalás. De ekkor megláttam Jane hajkeféjének darabjait a földön. - Csak azt ne mondd, hogy nem mostad ki este a lakkot és úgy mentél aludni. - miért nem volt képes legalább egyszer átöblíteni a haját? Csak tiszta víz kellett volna, semmi más. Kivasaltam a haját, majd elővettem egy másik hajkefét neki. Aztán mentünk sminkelni. A szokásos, nem túl erős smink, feketére kihúzott szemek, sötét rúzs, alapozó.
- Összefogjam a hajam, vagy ne? - kérdeztem, mert nem tudtam dönteni.
- Hagyd így, nem tudom, nem te vagy, ha összefogod. - mondta, majd odaállt mögém a hajkefével, hátrafésülte a hajamat és elválasztotta a bal oldalon.
- Köszi. - mondtam és mentünk öltözni. Én egy vörös alapon fekete rózsás pólót vettem fel, fekete szegecses farmert, a bőrkarkötőimet, egy párkereszt alakú fülbevalót, egy nyakláncot, amin egy kereszt alakú medál van, egy fekete alapon vörös mintás sálat tekertem a nyakamra és az elmaradhatatlan fekete szegecses bőrdzseki.
- Jane nem láttad az övemet? - kérdeztem.
- Melyiket?
- A vastag feketét, a szegecseset.
- De, legutóbb az előszobában volt az akasztón. - mondta, kiment és behozta.
- Köszönöm. - mondtam és a nyakába ugrottam. Felvettem az övemet. Jane egy fekete alapon fehér mintás pólót vett fel, fekete bőrnacival, a szokásos nyakörvét és pár szegecses karkötőt, a nacijára felerősítette a láncot. Ezen kívül felvette az egyszerű fekete farmerdzsekijét. Kimentünk az előszobába, felvettük a bakancsainkat.
- Szia anya elmentünk. - szóltam be a nappaliba anyámnak és kiléptünk az udvarra. Az idő kicsit hűvös volt, hisz október közepe volt. Épp egy napsütéses szombati nap. Jane két gitárját Melissáéknál tartjuk, hisz mindig ott próbálunk. De két másik van nálunk is, azokat visszük koncertekre. Melissa alig pár utcára lakik tőlünk, beszélgetve odasétáltunk. De út közben találkoztunk Nellyvel.
- Sziasztok Csajok! - köszön mindig vidám, fekete egyberuhás barátnőnk.
- Szia Nelly. Mizujs? - kérdezem, s tényleg érdekel, Hisz annak ellenére, hogy Nelly mindig mosolyog ez csak a látszat. A banda tudja, hogy a szülei rengeteget veszekednek vele és mivel van egy bátyja és egy kishúga, mindig rajta csattan az ostor. Mindig, mindenért ő kap ki, persze gyakran jogtalanul.
- Van egy ötletem, írhatnánk új számot, a szövegének egy része tegnap megszületett és a dallam alapja is megvan. - újságolja a lány fülig érő vigyorral arcán.
- Ez tök jó! - mondja Jane. - Mutasd a szöveget, had nézzem. - kéri, s Nelly már veszi is elő a jegyzet-, és a kottafüzetét. A szöveget nekem adta, míg a dallamrészletet Jane-nek. Megnéztem a szöveget, egy szomorú dal, tehát tegnap balhé volt. Egy rövid történet szerűség. Ez volt a füzetben: "Lelkemben üresség tombol, érzem, hogy egyedül vagyok.Vagyok most és leszek mindig is, hisz az autó elvitte őt, el tőlem messzire. Oda, hol fájdalmat már nem érez, s nincs keserűség, de lelkem fele hiányzik. Fülemben cseng utolsó szava, mellyel azt kéri, ne felejtsem el. De nem fogom, hisz engem vár, fent a mennybéli autópályán." 
- Ez gondolom, még csak az eleje. - mondtam Nellynek címezve.
- Igen az, de a Címe már megvan: Üresség. - mondta.
- Kérem a szöveget. - mondta Jane, s én odaadtam neki. Elolvasta, majd mikor a végére ért kikerekedtek szemei. - De-de-de ez-ez... - úgy tűnt szóhoz sem jut. Persze van, hogy ő is ilyeneket ír, de mióta velünk él, azaz idén harmadik éve, azóta ez egyre ritkább. Inkább már csak én sírok a vállán. Végre nem a párnámat ölelgetem a sarokban. Megérkeztünk Melissáék házához. Csengettem. Meli anyukája jött ki.
- Sziasztok, Meli épp hajat mos, de azonnal kész lesz. Addig gyertek be. - mondta és elindult befelé. Neru és Renel már ott voltak.
- Sziasztok Csajok! - köszöntem, s jött a már jól megszokott banda kézfogás.
- Hé-hé-hé! Engem kihagytok? - jött értetlenkedve Melissa.
- Nem Meli, dehogyis! - mondtam és jött a banda titkos kézfogása.
- Lányok, hatalmas hírem van! - mondta izgatottan Renel.
- Mi az? - kérdeztük egyszerre mind.
- Kaptam egy e-mailt. De nem fogjátok elhinni kiktől. - mondta, de itt tartott egy kis szünetet.
- Na Renel, ne szívass már, mondjad! - mondta Nelly.
- Gyertek, be Melissa szobájába, csak ott tudom megmutatni. Le fog esni az állatok. - mondta, s mind iszonyatosan izgatottak lettünk. Felmentünk, Renel megnyitotta az e-mailjait. A legfelsőt a BVB-től kapta.
- Ugye nem...? - kérdezte Jane.
- De-de, mi lettünk a következő koncerten az elő zenekaruk. - mondta Renel és ekkor mind izgatottan ugrálni kezdtünk.
- De, hisz ez hatalmas hír! Úgy örülök, végre találkozhatunk a fiúkkal, a példaképeinkkel. - mondtam, és még mindig ugráltam. Olyan jó volt.
Hát igen... ezek vagyunk mi. Temperamentumos rockerlányok, akik mindent megbeszélnek és a legapróbb dolgoknak is együtt örülnek. De ez egyáltalán nem valami apróság, ez hatalmas. Ezért zenélünk már két éve, hogy idáig eljuthassunk. Az egész banda tudja, hogy nekem Andy jön be, Jane-nek Ashley, Renelnek Jinxx, Nerunak Jake, Melissának CC, míg szegény Nellynek senki nem jutott, hisz ők csak öten vannak, de nekünk még billentyűsünk is van a fiúkkal ellentétben. Majdcsak talál valakit szegény lány.
- Csajok, mikor lesz a koncert? - kérdezte Nelly, amikor abbahagytuk az ugrálást.
- November 15, péntek. - válaszolt Renel, hisz csak ő olvasta végig az e-mailt. És már el is fogadta a felkérést a banda nevében.
- De az már alig egy hónap. Addig még azt is ki kéne találni, mit játsszunk! - mondtam megragadva a problémát. Túl szoros a határidő, addig az új dallal is el kéne készülni, mert jó lenne bemutatni.
- Oké, mi a mai terv? - kérdezte Melissa.
- Ma dalt írunk. Nellynek tegnap támadt egy ötlete és azt kéne folytatni, a szöveg még kevés, de ütős, a dallamrészlet szépen van kidolgozva és illik a szöveghez, de még nem elég. - mondtuk Jane-nel egymás szavába vágva, de a lányok így is értették.
- Rendben, kezelésbe veszem a szöveget, csak adjátok ide. - mondta Melissa, Nelly odaadta neki a szöveget.
- Enyém a dallam. - mondta Renel és a kottafüzettel, amit már elkért Nellytől beállt az elektromos zongorája mögé. Előkaptam a fuvolát és vele játszottam, de nem a fuvola nem volt beleillő.
- Meli hagyd ott egy kicsit a szöveget és hozz baritonkürtöt kérlek. - mondtam. A lány elővette a hangszert és megnézte, mit alkottunk eddig. Bejátszotta és remekül szólt. A lányok beálltak és játszottunk. Előttem volt a szöveg ráénekeltem. Tökéletes volt. Ebbe a dalba basszusgitár nem is kellett, tökéletes volt így, de ez még alig volt valami a szövegből. A dallammal szépen haladtunk, s közben végig a szövegen agyaltunk a csajokkal. Pár órával később kész lett a dal itt a szöveg:
"Lelkemben üresség tombol, érzem, hogy egyedül vagyok. Vagyok most és leszek mindig is, hisz az autó elvitte őt, el tőlem messzire. Oda, hol fájdalmat már nem érez, s nincs keserűség, de lelkem fele hiányzik. Fülemben cseng utolsó szava,  mellyel azt kéri, ne felejtsem el. De nem fogom, hisz engem vár, fent a mennybéli autópályán.
Ilyen ez az őrült üresség, nélküled minden napom rémség. Fáj, hiszen itt benn érzem, elhagytál engem. Az élet autóversenyén megelőzöl mindenben.
Tudom, hogy mindig itt lesz nekem, míg élek szívemben őrzöm. De a szív törött, félek, hogy kiesik, s eltűnik örökre. Itt vagyok és sírok, tudom, hogy lát és rám vár még mindig ott a padkán. Elvesztettem őt örökre, vissza nem kapom, itt hagyott egyedül. Kértem, ne legyen önző, ne menjen el, de nem hallgatott meg. Ő elment, én itt maradtam egyedül, a fájdalom, üresség és gyász martalékaként.
Ilyen ez az őrült üresség, nélküled minden napom rémség. Fáj, hiszen itt benn érzem, elhagytál engem. Az élet autóversenyén megelőzöl mindenben."
Befejeztük a dallamot is. Eljátszottuk párszor, utolsóra már majdnem hibátlan volt. Három szólamban ráénekeltük és tökéletes lett.

Itt van pár kép a tagokról és bővebb bemutatkozás is:

Ő Melissa Dark: 18 éves. Ő a basszusgitárosunk és egyik háttérénekesünk, de rézfúvósokon is játszik (tuba, harsona, baritonkürt, tenorkürt) A bandában ő az egyetlen aki dohányzik, de természetesen mindig egyedül félre vonul, hogy a mi egészségünket ne roncsolja. Ha valamit a fejébe vesz megvalósítja, ha törik, ha szakad. Nyitott, szeret új embereket megismerni, új barátokat szerezni, számára az emberi kapcsolatok mélyítése, kialakítása mindennél fontosabb.

Renel Igneum (bár neki sem ez az igazi neve, de ezt használja) : 17 éves. Ő a billentyűs, zongorán, elektromos zongorán és szintetizátoron játszik emellett az egyik háttérénekes. Utálja, ha valaki dohányzik, nem bírja a nikotinos füstöt. Nem beszél csúnyán, bár a bandában senki nem mocskos szájú. Nem szereti a kötöttséget, ha megszabják, mit tegyen, nem mutatja ki érzéseit, titokzatos. Eszméletlenül laza tud lenni, de néha, ha valami nagyon érdekli túl sokat agyal, képleteket gyárt. Az idegenekkel bizalmatlan, nehezen nyílik meg.

Nelly Sparks: 16 éves. A ritmusgitáros és egyik és háttérénekes. Ő "lóg ki" leginkább közülünk. Rendkívül nyitott, néha elég gyerekes. Ha teheti állandóan szoknyában vagy egyberuhában járna. Mindig kíváncsi mások véleményére, hangulatára. Érdeklődik mások hogyléte iránt, azon is segít, aki elutasítja. Borzasztóan kitartó. Annak ellenére, hogy a szülei állandóan vele veszekednek, (hisz ő a középső gyerek, mindig rajta csattan az ostor) a feszültséget írásba, zenébe fekteti és a dalaink majdnem fele az ő fejéből pattant ki, egy-egy veszekedés alkalmával. Rendkívül bölcs és a veszekedések, traumák ellenére a mosolya mindig őszinte.

Ő itt Neru, a banda legfiatalabb tagja, hisz csak 15 éves, de rendkívüli tehetséggel rendelkezik. Ilyen fiatalon majdnem mindegyik ütőhangszeren remekül játszik, hiszen két éves kora óta tanul. Állandóan gyerekes, néha túl könnyen megsértődik, de alapvetően kedves és aranyos, nyitott lány. Annak ellenére, hogy ő mindannyiunknál fiatalabb néha neki vannak a legjobb ötletei, meglátásai.

Ő itt Jane Alice Krome, 17 éves, a szólógitáros és az utolsó háttérénekes. Annak ellenére, hogy rengeteg rossz dolgon ment ő is keresztül hatalmas szíve van. Végtelenül kedves, segítőkész. Ő talán a banda legvadabb tagja. Ő az, akivel órákon állandóan be nem áll a szánk. Ha zenéről van szó, vele nem lehet tréfálni. Mióta velünk él, nem vagdossa a karját, de előtte sajnos igen. De most már inkább egymás vállán sírunk. Velem van jóban-rosszban. Minden ökörségbe egymás után ugrunk.

 És ez lennék én: Rin West, avagy Anna Black, a banda énekese, emellett én játszom a fafúvósokon. Egy végtelenül kedves, segítőkész lány vagyok, akinek a zene és (mint látjátok) az írás az élete. Három dolog van, amik nélkül nem tudok élni: a mikrofonom, a jegyzetfüzetem és a kávé... igen, sajnos enyhén kávéfüggő vagyok. A szervezetem hosszú távon nem bírja az éjszakázást, de mivel a banda két éve alakult és Jane három éve él velünk így az elmúlt három évben nem sokat aludtam. Ezáltal fokozatosan kávéfüggővé váltam. Persze, van, hogy egy-két napig nem iszom kávét, de utána olyan szinten szoktam fáradtnak érezni magam, hogy azt sokan elképzelni se tudják.